Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

Àz országgyűlés képviselőházának i de ezt el kellett nézni a múltban és el kell nézni a jövőben is és igy a munkásbiztositónak jelen­leg olyan plusz-terhet kell viselnie, amely nyomban megszűnik, ha a munkásbiztositás hálózatát teljesen kiépítik. Ezt tovább nem is okolom meg, ha­nem benyújtom a következő határozati javas­latot (olvassa): »A képviselőház felhívja a kor­mányt, hogy az aggkori és rokkantbiztositásról és nyugdíj biztosításról készítsen törvényjavas­latot és azt sürgősen terjessze a képviselőház elé. A törvényjavaslat ölelje fel az ipari, ke­reskedelmi, irodai és mezőgazdasági munká­sok, alkalmazottak és cselédek kötelező bizto­sítását.« Itt mellőztem a határidő megállapítását, mert tudom, hogy az anyaggyűjtés kezdetleges stádiumban van. Itt megokolható, ha az előké­szület tovább tart, de nagyon helyes volna, ha lenne kötelező házhatározat, amelyre a ministe­rmm támaszkodhatnék. Ezek után be is fejezhetném felszólaláso­mat, azonban annyi mellékes motivum merült fel a tárgyalások folyamán, annyi féleképen lát­ják és magyarázzák a munkásbiztosi tást, hogy a munkásbiztositás lényegéről és keletkezéséről kell még néhány szót mondanom. Igyekezni fo­gok arra, hogy ismétlésekbe ne bocsátkozzam, hiszen már az előttem szólók közül is többen foglalkoztak a munkásbiztositás keletkezésével. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy a szociá­lis biztosítás keletkezésénél három hatóerő ját­szott közre. Az első és a legerősebb a munkásság köve­telése. 1875-ben a gótai szociáldemokrata párt­gyülés már programmjába foglalta a szociális biztosítást; 1889-ben a párizsi nemzetközi kongresszus teszi magáévá a gótai nemzetközi kongresszus álláspontját, 1891-ben pedig az er­furti pártgyülés — amelynek határozata csak­nem valamennyi államban a szociáldemokrata pártok programmjának az alapja volt — fog­lalkozott ezzel a kérdéssel; 1903-ban pedig a magyar szociáldemokrata párt programmjá­nak keletkezésekor került bele a magyar prog­ramúiba. 1916-ban, a háború alatt, a semleges, illetőleg a nagy-entente-hoz tartozó országok szakszervezetei Leeds-ben, Angliában tartottak szakszervezeti kongresszust, amelyen megfor­mulázták a munkásság követelését; a háború után, 1917-ben Bernben, az ottani nemzetközi szakszervezeti kongresszuson a középhatalmak államainak szervezetei jöttek össze ós fogal­mazták azt meg majdnem egyezően a leeds-i határozatokkal. Ezeknek a megelőző határozatoknak volt részben eredménye a békeokmány 13-ik feje­zete, amely a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal létesítéséről szól és amely meghonosította a nemzetközi munkaügyi konferenciákat abból a célból, hogy a munkaügyet és à szociális biz­tosítást az egész világon lehetőleg egyidejűleg és egységesen kezeljék és hajtsák végre. A második hatóerő, a szociálpolitikai iro­dalom volt, amely talán még megelőzte a mun­kásság követelését. Szociológusok és szociál­politikusok, igen neves férfiak szálltak síkra a szociálpolitikáért és a szociális biztosításért. Ezek irodalmilag felszántották a talajt a szo­ciálpolitikai gondolat számára. A harmadik-hatóok, — amelyet azért idé­zek, mert a magyar kormányzat ebből igen dus tapasztalatokat szerezhet — az erőszak po­litikájának a csődje volt, amely először Német­országban jelentkezett. Tudvalevőleg Német­országban is erőszakkal akarták megoldani a szociális problémákat és a világ szinpadán '. ülése 1927 június 15-én, szerdán. 299 Bismarck jelentkezett, mint Szent György lo­vag, hogy a szocializmust ledöfje. Kivételes törvényeivel 1878-tól 1891-ig a leglehetetlenebb erőszakossággal nyomott el minden megmoz­dulást és fogadalmat tett arra, hegy a szocia­lizmust és a szociális mozgalmakat ki fogja ir­tani az egész világból, de legalább is Német­országból. A lapok nem jelenhettek meg, szer­vezetek nem voltak alapithatók, a szociál­demokrata párt a kongresszusokat két ízben Svájcban tartotta meg. És Bismarck mégis kénytelen volt az erőszak helyébe a szociális olajcsepp elméletét állítani, kénytelen volt rá­jönni arra, hogy erőszakkal nem lehet szociá­lis problémákat megoldani és egy másik kísér­leti útra, a szociálpolitika útjára tért; ezt fér­fiasan beismerte és bejelentette a világnak, hogy ezentúl szociális olajcseppekkel fogja ke­negetni a társadalom nyikorgó kerekeit és át­hidalni az ellentéteket. Röviden érintem a magyar indulást egy. szempontból. Be akarom bizonyitani, hogy a magyar munkásság exponensei, akik olyan sok igazságtalan bírálatban részesültek, már a megelőző rezsim alatt is és most is mindig, irodalmilag és törvényhozási lag is, nem voltak gyarmatosai a munkásbiztositásnak és oda nem tolakodtak be. Többen elmondották már előttem, hogy 1870-ben 17 Németországot meg­járt munkás volt az,, aki a munkások betegse­gélyző- és rokkantpsnztárát megalakította. Ök maguk alakítottak, ők maguk szélesítettek fej­lesztették, ők maguk vitték odáig a dolgot, hogy az 1907 : XIX. tcikk keletkezése idején már igen jelentékeny riválisa volt a létesítendő pénztárnak és a megelőző 1891 : XIV. tcikk alapján létesült pénztárnak, úgyhogy a hivat­kozó törvény alapján működő kerületi pénztá­rak méltónak, alkalmasnak, sőt szükségesnek látták a konkurrenciát, amely a nemes versen­gés egy neme volt, mert a két! pénztár azon igyekezett, hogy minél olcsóbban, minél többet tudjon nyújtani, minél olcsóbban tudjon ad­minisztrálni és végül szükségesnek tartották a fúziót, amely 1906 decemberében létrejött, és igy került a két pénztártípus az 1907 : XIX. tcikkel egy vezetés alá 1871-től 1891-ig és 1891-től 1907-ig a munkás­ság ennek aktiv részese volt. Ök az alpkő le­rakói voltak, nem tolakodtak tehát oda.az in­tézménybe, nem voltak ott idegenek, gyarma­tosok, hanem otthon voltak, saját maguk intéz­ménye volt ez, amelyet saját maguk alkottak és fejlesztettek. Együtt nőttek fel az intéz­ménnyel, úgyhogy senki amiatt kifogást nem tehet, hogy a magyar munkássálgnak a mun­kásbiztositás keletkezésétől kezdve szerepe volt annak irányitásában és adminisztrálásá­ban. Az egész az., hogy bátorkodtak önzetlenül kezdeményezni, népszerűsíteni egy gondolatot, amelynek számára Magyarországon akkor még a hivatalos körök érzéketlenek voltak. Bátrak voltak gyakorlati példával bebizonyítani, hogy lehet és kell ilyen intézményt létrehozni. Es ha nekik ebben bűnük van, én csak azt mon­dom, hogyha ezért köszönet nem jár, — mert nem jár köszönet, mert kötelesség volt, az ak­kori időknek megfelelően végrehajtott! köteles­ség volt — de gáncs azért, mert lerakták a ma­gyar munkásbiztositás alapjait, és mert mint szerves részesei a munkástábornak, merész­kedtek a munkásbiztositásban résztvenni, Őket nem érheti. T. Képviselőház! Azok számára, akik nem egészen jól ismerik a dolgot, legyen útmutatás az, hogy a munkás-tisztviselők létszáma a ta­nult, diplomás, iskolázott tisztviselőkkel szem-

Next

/
Thumbnails
Contents