Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. ülése 1927 június 15-én, szerdán. 297 mezőgazdasági munkásság biztosítását reklamálni és kénytelen vagyok kérni a minister urat és a Képviselőházat, hogy valamivel szorosabban, valamivel kötelezőbben szövegezzük meg azt a határozati javaslatot, amely a törvényjavaslattal egyidejűleg idekerült. Szép, nagyon szép haladásnak minősítem, hogy végre hozott a Ház egy határozati javaslatot, de 20 évvel ezelőtt is volt már határozat, csak nem hajtották végre. Nem tudom, hogy ezt végre akarják-e hajtani

1

? (Györki Imre: Dehogy akarják!) Feltételezem, hogy meg akarják komolyan csinálni, de attól félek, hogy külső befolyások megint le fogják a minister ur kezét és legjobb akarata mellett sem fogja tudni ezt végrehajtani. (Urbanics Kálmán: Vass kezét nem nem lehet lefogni! — Meskó Zoltán: Meg fogja csinálni! Vaskeze van!) Tudvalevő dolog az, hogy a mezőgazdasági kapitalimzus még mindig ellenáll és ellenzi a mezőgazdasági népesség bevonását. Tudom azt is, hiszen itt van az Országos Mezőgazdasági Kamara jelentésének egy tétele, amely megdöbbentően világit rá erre a kérdésre és amely szintén azt mutatja, hogy a kérdés nagyon nehéz. Azért kell ebben a kérdésben olyan állást elfoglalni, amely kötelezi a ministeriumot és a képviselőházat, hogy ne tolja ki ad Graceas Kalendas a megoldást, hanem meghatározott időn belül intézkedjék. Nagyon félek ugyanis, hogy megint ocla jutunk, ahová az 1907. évi javaslattal jutottunk, amikor szintén volt- egy házhatározat, amely azonban kivitelre amezőgazdasági kapitalizmus ellenállása következtében sohasem került. (Gr. Hunyady Ferenc: A nagybirtokosok cselédsége jó helyzetben van! Nem kell őket tőlünk félteni!) Én a mezőgazdasági munkások biztosítását nem látom olyan nehéznek, mint maga a mezőgazdasági érdekeltség, különösképen a beszédem elején mondottaknál fogva, de attól függetlenül is azt tanúsítja a külföldi gyakorlat, hogy a mezőgazdasági népesség biztositásának kockázata sokkal kisebb, mint az ipari népesség biztosításának kockázata. Németországnak a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalhoz küldött legutóbbi jelentéséből megtudjuk, hogy a biztosításban az ipari biztosítottak minden második évben átlag 24 napig vették igénybe a munkásbiztositási • intézményt, szemben a mezőgazdasági biztosítottakkal, akik minden három évben átlag 22 napig vették igénybe a munkásbiztositást. Ez tehát körülbelül, ha pereentszámra viszszük át a dolgot. 40%-os differencia, ami kisebb, tehát elviselhetőbb kockázatot jelent a biztositókra nézve. De én itt el is tekintek attól, hogy mekkora a kockázat; végtére is attól, hogy ki mint akarná vagy szeretné viselni a kockázatot, vagy vállalni a terheket, nem függhet az. hogy nem tudom, több mint egy millió családfentartó és munkásember maradjon kivül a biztosítás keretein. Egyébként ugy tudom, hogy a nemzetközi munkaügyi konferencia épen a tegnapi napon foglalt állást a mezőgazdasági munkások betegbiztositása mellett. A rövid híradás ezt mondja (olvassa): »Genfi távirat jelenti, hogy Genfben a nemzetközi munkaügyi értekezlet 72 szavazattal elfogadott egy második egyezménytervezetet, amely a mezőgazdasági üzemekre is kötelezővé teszi a betegbiztosítást. A tervezet ellen senkisem szavazott: a munkáltató csoport itt is tartózkodott a szavazástól ugy, mint az ipari üzemek kötelező biztositásának kérdésében tette.« Mondom, nekem azonban aggályom van az Országos Mezőgazdasági Kamara jelentésének egy tétele miatt, amely azzal a kérdőívvel foglalkozik, amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal az egyes államokhoz intézett a munkásbiztositás kérdésében. Megjegyzem, nem tudom, milyen különös okok folytán — nem ismerem az okot '— a magyar állam elfelejtett erre a kérdőívre válaszolni. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal jelentése szerint 24 állam megválaszolta a 16 kérdőpontból álló kérdőivet, e közül a 24 állam közül azonban Magyarország sajnálatosan hiányzik. Ennek okát nem tudom. Azt nem tudnám feltételezni, hogy mint tagállam, ne kaptuk volna meg a kérdőivet; azt sem merem feltételezni, hogy a ministerium elhanyagolta és valaki a fiókjában felejtette. Azt sem merem feltételezni, hogy slendriánság játszott közre, mert végtére, ha tagállam vagyunk a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalban, akkor bizonyos erkölcsi kötelezettség hárul reánk abból a szempontból, hogy legalább válaszoljunk kérdéseire, lm már egyezménytervezeteit nem terjesztjük élő ratifikálás céljából. Kutattam a dolog után és megtaláltam ennek magyarázatát. Az Országos Mezőgazdasági Kamara 1927. évi közgyűlési jelentésének 133. oldalán ezt mondja (olvassa): »A 16 kérdőpont azonban nemcsak elvi nyilatkozatot kivánt a kötelező biztosításról általában, hanem a biztosítás megoldásának mikéntjére vonatkozólag kért részletes választ. A felvetett kérdések megválaszolása még a legóvatosabb szövegezés mellett is nem jelentett volna mást, mint kötelező állásfoglalást arra vonatkozólag, hogy a betegségbiztosítást hazánkban a kérdésekre adandó válaszok szerint akarnók törvényhozásilag szabályozni, vagyis már ^lőre körvonaloztuk volna a megalkotandó betegsegélyezési intézményt. Mielőtt azonban ennek — különösen a mezőgazdaság szempontjából fennálló — nehézségeire térnénk, ismernünk kell a mezőgazdasági munkások biztosításügyének mai helyzetét.« Itt azután magyarázza ezt, néhány oldallal később, a 167. oldalon nedig ezt mondja (olvassa): »Kormányunkat tehát arra kellet kérnünk, hogy maga is tekintsen el a már burkolt kötelezettséget magában foglaló részletes válaszadástól és az általános elv helyeslése mellett tartsa fenn a válaszadás jogát addigra, amikor a már elkészült egyezménytervezet kerül újból kormányzatunk elé véleményezés végett. A közbeeső időt nedig fel kell használnunk arra, hogy a szükséges ^adatgyűjtéseket elvégezzük és az adatok alapján a betegségbiztosítás megoldásának lehetőségeit mérlegeljük, különösen szem előtt tartva azt, hogy a betegségbiztosi tásnak pénzügyi és gazdasági feltételei ezidőszerint mennyire vaunak adva« Ebben látom én annak magyarázatát, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kérdőivét az udvariasság legelemibb szabályait félretéve, nem válaszoltuk meg és így a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal nem kerülhetett abba a helyzetbe, hogy a 24 válaszoló állam anyagába besorozza a magyar állam anyagát is és igy a világ szociálpolitikájáról egységes képet alkothasson magának es egységes tájékozást adhasson a világ közvéleményének. Én erre mindenesetre magyarázatot fogok kérni, mert megengedhetetlennek tartom ezt. Ugyanis nincs igaza a Mezőgazdasági Kamara jelentésének. Még ha volnának is skrupulusai és volnának is jogos aggályai, akkor sem volna szabad megállitani ezt a folyamatot, akkor sem volna szabad olyan óhajt keresztülvinni, olyan kérelem elfogadását kierőszakolni, amely olyan anyagszolgáltatásban állítja meg a szociális minis-