Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

Az országgyűlés képviselőházának 68. ülése 1927 június 15-én, szerdán. 289 szociálpolitika terén a Rechthaberei-t nem tartom alkalmas eszköznek, hogy valaki csak azért ragaszkodjék valamihez, ami nem jó, hogy neki legyen igaza és igyekezzék azt keresztülhajszolni hatalmi szempontból és hatalmi eszközökkel. Ez pillanatnyi megoldást jelenthet, de azt a szükséges megnyugvást, amelyre a szociálpolitikának és különösen a munkásbiztositásnak — amely a szociálpolitika leggyakorlatibb és a napi élettel legközvetlenebbül összefüggő része — szüksége van, nem hozza létre. De itt van a másik kérdés. A minister úrtól függ, hogy mennyiben hajlandó ezeket a szempontokat figyelemre méltatni és mennyiben hajlandó hozzájárulni azokhoz a változtatásokhoz, amelyek a niunkásbiztositás reformjának lényegét és értékét nem csökkentik, ellenben alkalmasak arra, hogy a szükséges megnyugvást létrehozzák. A minister úrtól függ, hogy hajlandó-e ennek teret engedni. A harmadik kérdés az, hogy a munkásbiztositás nem munkásügy, illetőleg nem csak munkásügy. Ehhez teljes mértékben csatlakozom. Igaz, hogy a munkásbiztositás elsősorban mimkásügy, mert amint később majd rá fogok mutatni, a munkás munkaerejével munkakészségével, kereső képességével, egészségével, sőt az életével van hozzákapcsolva a munkásbiztositáshoz; a többi érdekelteknek a kapcsolata már lazább, már távolabbfekvő, tehát a munkásbiztositás elsősorban munkásügy, de nem csak munkásügy. Általános nagy emberi ügynek mondottam az elején, ezt fentartom is. Igazat adok a minister urnák abban is, hogy nemzeti ügy is, sőt nemzeti üggyé vált, hiszen ma már a nemzetközi Munkaügyi Hivatal, a szociálpolitikának ez a nemzetközi szervezete működik és nincs más célja és programmja, mint az, hogy a szociálpolitikát fejlessze, előbbre vigye, egységesítse, az egész világ munkásai számára hozzáférhetővé tegye, olyan alapokra, fektesse és ugy hozza kölcsönösségbe, hogy a másik érdekeltségnek, amely fiskális szempontokat tart elsősorban szem előtt, ne legyen oka panaszkodni és szemére vetni, hogy versenyképességében károsan befolyásolja. A termelés másik faktora, a kapitalizmus szintén érdekelt benne, sajnos azonban bizonyos téves felfogások szerint ezt ma ő maga ugy értelmezi, hogy csak anyagilag van érdekelve és ugy hirdeti és ugy terjeszti a maga szerepét a munkásbiztositásban, mint egy nagy terhet, amelyet neki viselnie kell, amelyre öt az államhatalom rászór it ja, amelyet nem visel szívesen, amelytől szabadulni szeretne. így kezeli a kapitalizmus irodalma, igy kezelik a kapitalizmus exponensei a kérdést; igy állítják be a közvélemény előtt iés igy 'akarják ezt a nagy gondolatot hitelképtelenné tenni ós amennyire lehetséges, visszaszorítani. Márpedig ugy tartom, hogy a kapitalizmius, tehát a termelés másik faktora szempontjából sem pusztán gazdasági és teherviselési kérdés iái munkásbiztositás. A' kapitalizmus sohasem mulasztja el, hogy a maga javait bizonyos károk ellen biztosítsa és amely kapitalista elmulasztja a maga javainak és értékeinek biztosítását, az hanyag, az a tönkremenés állandó veszélyével áll szemben. A kapitalista tehát, ha gondos gazda, biztosítja: a gyárát, biztosítja a gépét, a nyersanyagát ; a mezőgazdasági termelés biztosit ja la maga vetéseit, biztosítja terményeit, biztosítja, berendezkedését tűz ellen, víz ellen, betörés, jégkár vagy vízkár ellen, hogy szerencsétlenség esetén a közösség erejével ő maga ne váljék koldussá és földönfutóvá, hanem a kölcsönösség elvbe alapján bizonyos megvásárolt jog alapján ő károk és szerencsétlenségek után is megállhasson tovább a társadalmi és gazdasági életnek azon á területén, amelyen állott akkor, amikor a szerencsétlemiség érte. Ha tehát a holt anyagot, az érzéketlen gépet, a gyárat, a nyersanyagot, a készárut biztosítják és ezért önként fizetnek, minden külső befolyás nélkül magas biztoísitási díjakat, egészen természetes az^ hogy a társadalmi és gazdasági élet legfőbb értékét, mondhatnám suimimum bonum-ját csak kötelesek biztosi tani; talán nem lehet előzékenységnek vagy kegynek minősiteni, ha a holtanyag mellett az élőanyagot is biztositják és leróják azokat áz anyagi terheket, amelyek a biztosítással jármaik. A kapitalizmus tehát a maga szerepét a munkásbiztositásban helytelenül fogja fel, ha azt ihisizi, hogy ő neki az államhatalom erejét kell látnia a munkásbiztositási intézményekben és ő szívességeit tesz az állaimnak ós a munkásoknak akkor, amikor pl. a munkásbiztositás terheihez hozzájárul. De gazdasági szempontok is megkövetelik a jó szociálpolitikát és munkásbiztositást a tőke szempontjai. Végtére is az elesett termelő ember a nrunaképtelen munkás, ha nem gondoskodnak arról, hogy munkaerejét visszaszerezze és újra beállhasson az aktiv termelő seregbe, koloncává válik a társadalomnak, amikor termelőből fogyasztó lesz. Minél több az ilyen termelőből átvedlett fogyaszó, akit a társadalom hurcol magával, mint valamilyen holttesltet, annál nagyobb a társadalom passzív terhe, amely végső eredményben sújtja a termelőt, a kapitalizmust, az egész társadalmat. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ez igy van!) És eltekintve ezektől a nagy elvéktől, amelyeket én igen nagy és elismert szociálpolitikaíi és szocilológiai irókltól tanultam, a termelés folytonossága is megköveteli azt, hogy a termelésnek ez az egészségügyi szervezete jól meg legyen szervezve és jól funkcionáljon. Méltóztassék elképzelni egy gyári üzemet, ahol néhány száz vagy ezer munkás dolgozik és egy szerencsétlen fogás vagy valami elemi szerencsétlenség következtében egy vagy több munkás megsebesül vagy meghal ott a helyszínen. Ez befolyásolja lelkileg az épenmaradottakat, de megnyugtatta őket az* ha van egy intézmény, amely készen áll és gondozásba veszi az elszerencsétlenült embert, gondoskodik róla, gondoskodik családjáról, és igyekszik a maga erejével, a kölcsönösség erejével a munkásnak, aki köztük járt szerencsétlenül, visszaadni egészségét, munkaerejét, munkaképességét. Ez a tudat, hogy társa nincs elhagyatva, a munkásnak körülbelül annyi, mint amikor tudja a harctéren harcoló katona, hogy van mögötte Vöröskereszt-intézmény, egy sebesültszállitó-osztag, amely nem nagyja nyomorul tan elpusztulni a sebesülteket, hanem felszedi, elviszi a kötözőhelyre, bekötözi éls elszállítja a kórházba. Amint ez a harctéren harcoló harcost megnyugtatja, ugy megnyugtatja a termelés harcában harcoló munkást is és ő sokkal nagyobb kedvvel, szeretettel és odaadással végzi munkáját, ha tudja, hogy a rá leselkedő szerencsétlenség bekövetkezése esetén nem kell nyomorultan elpusztulnia. (Igaz! Ugy van! balfelől.) És ha a munkáltató kapitalista is és ha igaz is az a tézis, hogy a kapitalizmusnak — nem az embereknek, hanem a kapitalizmusnak — nincs ' 43*