Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

290 Az országgyűlés képviselőházának szive és nincs érzéke, — azok, akik a termelést vezetik, és képviselik, mégis csak emberek, akiknek van szivük, akiknek jobban eshetik az intézményes biztosítás, jobban eshetik, ha tudják, hogy az ő gyárukban az ő érdekük szolgálatában elesett vagy megsebesült munkás megfelelő ellátásban részesül, mintha az kolduskalappal jelentkezik előtte és kegyadományért könyörög. (Felkiáltások a jobboldalon: Természetes!) Merőben elhibázott tehát a kapitalizmusnak az a felfogása, amelyet a munkásbiztositással és általában a szociálpolitikával szemben tanusit, helytelen ALZ* IX következtetés, amelyet levon, és elitélendő az az ellenállás, amelyet a szociálpolitikai törvényhozással szemben tanusit. (Farkasfalvi Farkas Géza: Csak egyesek csinálják egész helytelenül!) Egyesek. Az egyesek azonban, sajnos, az összesség nevében csinálják. Nem is egyesek csinálják, mert az érdekképviseletek nevében csinálják, és ez azután uralkodó eszmévé válik, amely mint téveszme járkál a kapitalisták .között, és ugy foggák fel. Én ezt a gyakorlatból tudom. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nem is tisztességes, becsületes ember, aki csinálja!) Én ismerem a munkásbiztositás irodalmát, kifejlődését; ismerem azokat a harcokat, amelyek e körül lefolytak, tudom, hogy a munkáltató érdek ép viselet kezdettől fogva mindmáig állandóan szemben áll a szociálpolitikai terhekkel, azokat nem akarja vállalni, azokat csak magára oktrojáltnak tartja, tehát téves a kapitalizmus felfogása, éis helytelen az ellenállása, amelyet vele szemben tanusit. (Frühwirth Mátyás előadó: A kapitalizmus érdeke az, hogy legyen szociális biztosítás!) Én azt tapasztaltam és fel merem állítani ezt a tózisjt, hogy^ a szociálpolitikai terhei kamatostul megtérülnek végső eredményben. Most bevonul a harmadik hatalom, az állam. Természetes, hogy az államnak is köze kell hogy legyen a munkásbiztositáshoz. De nemcsak az a szerepe lehet, nemcsak azt a szerepet kell magának kikövetelnie, hogy parancsoljon, ellenőrizzen és felügyeljen ezen a területen, hanem szükség van arra is, hogy belenyúljon a zsebébe és hozzájáruljon a munkásbiztositás terheihez. (Esztergályos János: Aki parancsolni akar, fizessen is!) ugy mint a külföldi államokban. Mint ahogy az állam sok olyan gazdasági kulturális és társadalmi területen beavatkozik, fejleszt és közreműködik, amely nem olyan nagyjelentőségű, mint a munkásbiztositás, ugy ezt is bekapcsolhatja a maga működésének, a maga pénzügyi hozzájárulásának programmjába és sokkal nagyobb arányban volna köteles hozzájárulni, mint ezt ez a javaslat kontemplálja. Tegnap közbeszólás formájában volt erről szó és amikor valaki keveselte a 2,200.000 pengőt, a minister ur azt mondta: tekintélyes öszszeg. Igen, tekintélyes összeg 2,200.000 pengő, hoigyne, szegény emberek perspektívájába beállítva, nagyon jelentékeny összeg. De a munkásbiztositás jelentőségével és rendeltetésével hordereje szerint Összehasonlítva — merem állítani — borravaló. A magyar állam költségvetése ma; körülbelül eléri az egy milliárd pengőt. Egy milliárd pengőből két millió pengő két ezreléknek felel meg. Csak nem méltóztatik azt mondani és a mellett lándzsát törni, hogy két ezrelékes hozzájárulás ehhez a legelsőrendű gazdasági, szociális, egészségügyi intézményhez méltó arány. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: A munkásbiztositó 68. ülése 1927 június 15-én, szerdán. költségvetésével öt percent!) Nem az dönti el a kérdést. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: De az!) Az állam teherviselési szempontjából nem ez a viszony, hanem a másik viszony, a költségvetés és a hozzájárulás viszonya dönti el a kérdést. És én azt mondom, hogy az állam sokkal nagyobb hozzájárulással siethetne a munkásbiztositás fejlesztésére és támogatására, mert két ezrelék nem összeg ahhoz a nagy célhoz képest, amelyet a munkásbiztositás képvisel. Bekapcsolom az államot más szempontból is, nemcsak a teherviselés szempontjából. Az államra nem lehet közömbös pl. az, hogy a köznyomoruság és a közegészség milyen lábon áll az országban. Ahol nincs meg ez az ön- és kölcsönös segélyezés; ahol nincs jó és fejlett szociálpolitika, ahol nincs jól funkcionáló betegség-, baleset- és egyéb biztosítás, ott fokozódik a köznyomoruság azokkal, akik kiesnek a termelésből és romlik a közegészségügy azokkal, akiket nem lehet ilyen alapon gyógykezelésbe venni, mert abban azután minden közgazdasági szakértő — akármilyen pártállásu is — megegyezik, hogy a munkás általánosságban nincs abban a helyzetben, hogy keresetéből annyit tegyen félre, amennyiből betegség, baleset, aggkor vagy rokkantság esetén magát és családját orvossal, gyógyszerekkel, tápszerrel elláthassa. Ha tehát az állam szempontjából — és most már nem az állam teherviselése szempontjából. — rendkivül fontos az, hogy a szociális biztosítás javitsa a közegészségügyet, akkor a maga apparátusával is járuljon hozzá az állam közegészségügyi intézményeihez és ennek intézkedéseihez, illetőleg annak hatásaihoz; táppénzekkel, járadékokkal, amelyeket a termelés embereinek ezen az alapon juttat, csökkentse a köznyomort és azok számát, akiket azután szegányalapon kell alamizsnával ellátnia. Az államra nézve továbbá figyelemreméltó az, hogy az adózás szempontjából sem közömbös a munkásbiztositás kérdése és < a munkásosztály sorsa. Végtére ma a munkásosztályt igen alaposan bekapcsolták az adózók körébe. A munkások ma fizetnek keresetiadót, bizonyos mértéken túl jövedelmiadót, fizetnek forgalmiadót, fizetik a különböző közvetett adókat, vámokat, jövedékeket; ha tehát a munkás fogyasztóképes, az állam automatikusan jut adótöbblethez, mig ha a munkás kikerül a termelésből és ellátásból és ha fogyasztóképtelenné válik vagy kevesebbet fogyaszt, az nyomban meglátszik az állam adóbevételein, mert a fogyasztás csökkenésének arányában csökken az adó, mely ezeken a címeken az államkaszszába befolyik. A másik, amit még hozzá akarok fűzni, az, hogy nemcsak a munkás, nemcsak a munkáltató és a kapitalizmus, nemcsak az állam, hanem maga az egész társadalom is érdekelt a munkásbiztositásban. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt meg kell magyaráznom, t. Képviselőház. A szociálpolitika kérdése és fogalma ugyanis Magyarországon általában meglehetősen téves utakon jár. A társadalom túlnyomó nagy része nincs tisztában a kérdés lényegével. Nem tudja mi az s nem tudja felismerni, hogy vele kapcsolatban és vele szemben mit jelent a szociálpolitika léte vagy elhanyagoltsága. Különösen azok, akik a gazdasági élet ranglétrájának magasabb fokain állanak, valahogy lesajnálva, lenézve beszélnek az egész ügyről, nemis akarják megismerni, ugy gondolják, hogy felesleges nekik ezzel megismerkedniök. Nem foglalkoznak vele, nem törődnek vele,