Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-67

Az országgyűlés képviselőházának Egy másik területen kifogásolják azt a percentuális hozzájárulást, amely a munkaadókat és munkásokat terheli. Kétségtelen, hogy a munkásoknál nagy nehézséget okoz a 3VÏ%nak a munkabérből való levonása. De ha a törvény a munkaadó szániára előirja a munkásbiztositási járulék felének és a balesetbiztosítási összegnek megfizetését, neki inkább módjában van az iparban és kereskedelemben, hogy ezt az összeget ne a saját hasznából fizesse be, hanem átháritsa a termeivényekre, úgyhogy ezt a fogyasztóközönség fizeti meg, mi, akik vásároljuk a cikkeket. Hogy mivel bizonyltjuk ezt az állítást? Hiszen többször szóvátették, hogy mindazok a kedvezmények, amelyeket a kormány eddig akár a forgalmiadó leszállításában, akár tarifális kedvezményekben nyújtott, kint a nagy közvéleményben nem éreztették azt az áldásos hatásukat, amelyeket hozzájuk fűztünk, hanem csak az érdekeltségnek — mondjuk — jobb anyagi ellátását biztosították. A munkaadók tehát sokkal könnyebben birják ki ezeket a terheket, de kétségtelen, hogyha az intézmény jót akar nyújtani és ha megbetegedések és balesetek esetén olyan segélyt kivan nyújtani, amely tényleg a segély értékével és mértékével bir, akkor csak ilyen megterhelés mellett tudja ezét a feladatát teljesiteni. T. Ház! Sok olyan kapcsolódó kérdés van, amelyről szeretnék beszélni, az idő rövidsége azonban nem engedi s igy ebből az anyagból csak egy-két kérdést kapcsolok ki. A balesetbiztosítással kapcsolatban a minister ur figyelmébe óhajtanék ajánlani egy-két jelentős, de mégis részletkérdést. Ma meg szokott történni, hogyha a munkás balesetet szenved és ha munkaképességében csökkenés áll elő, akkor a pénztár természetesen a munkaképesség csökkenésének arányában kárpótolja vagy segélyezi. E téren sok tapasztalattal rendelkező, munkásbiztositással foglalkozók köréből azonban értesültem, hogy a balesetet szenvedett munkásokat az az üzem, amelyben baleset érte, elbocsátja, amikor meggyógyul vagy amikor megkapta segélyét. Ez roppant nehéz kérdés, mert elvégre oktrojálni nem lehet; a munkásválasztás szabadsága megvan, de mégis az emberies érzés azt diktálja, hogyha valaki valamely gyárban balesetet szenvedett és megkapja a percentuális összeget, akkor erkölcsi parancs legyen a gyár számára, hogy tovább is a saját üzemében foglalkoztassa ezeket a balesetet szenvedetteket. Az élet ugyanis azt mutatja, hogy amikor ezek a munkások más gyár kapuján koüogtatnak. ha itt rájönnek arra. hogy munkaképességükben csökkenést szenvedtek, akkor nem kannak kenyeret s nem tudna elhelyezkedni. (Ugy van! balfelől.) Ez szaporitna azoknak a koldusoknak számát, akik. ha a balesetbiztosító nem tudja őket teljes mértékben ellátni hozzájárulásával, ismét csak a társadalom terhét növelik. Ez az egyik kérdés, amelyet szóvá akartam tenni. A másik, ami szintén praktikus kérdés, bele tartozik a munkásbiztositás keretébe. Ezt ugyan nem lehet törvényben szabályozni, de a végrehajtási utasításban, vagy az alapszabályokban ennek bizonyos mértékét lehet szabályozni. A balesetsérülés szempontjából most az a szokás, hogyha valamely munkást balesetsérülés ér, akkor kétféle vizsgálatnak van alávetve. Először maga a munkásbiztositó megy és veszi fel az úgynevezett ténykörülményeket, másfelől pedig a rendőrhatóság száll ki és indit vizsgáKÉPVISEL-ÖHÁZI NAPLÓ. V. 67. ülése 1927 Junius 14-én, kedden. 283 latot. A munkás a kettő között áldozat lesz, mert ha egyszer az a szerencsétlenség érte, hogy balesetet szenvedett, nemcsak szeretné, hanem kényszerítve is van arra, hogy a baleseti segélyt megkapja. Mi történik most a két hatóság között? A bürokrácia túltengése miatt megindul a levélváltás a maga lassúságával és hosszadalmasságával és nagyon sok iratváltásba kerül, mig a munkás ügyeit elbirálják és hozzájut ahhoz, ami őt megilleti. Ha Budapesten ér valakit baleset, ahol 14 rendőrhatósági kerület van, ha sérülés történik, kimegy a megkeresés a rendőrhatósághoz a vizsgálat megindítása érdekében, de a munkásbiztositó is küld ki vizsgálatra embereket és akkor a rendőrkapitánysághoz megy a jelentés s csak innen jut el a Munkásbiztositó Pénztárhoz. Lehetséges az is, hogy más intézmény is bekapcsolódik súlyosabb esetekben, mint például az ügyészség és a bonctani intézet. Amig a hivatalos irat ilyenformán elérkezik rendeltetési helyére, rengeteg időveszteség következik be és ennek kárát csak maga a munkás látja. Amint a statisztika mutatja, a budapesti munkásbiztositónál történik a legtöbb baleset, tehát kívánatos dolog volna, hogy a munkásbiztositó közelében egy külön rendőrhatóság-, illetőleg rendőrkülönitmény szervezetessék, (Mozgás a szélsőbaloldalon ) hogy a baleset kivizsgálását ez a rendőrhatóság a munkásbiztositótól kiküldött vizsgáló bizottsággal együtt nyomban elintézhesse, mert igy a felvilágosítás a helyszínén megtörténhetnék s nem kellene sürgetni az ügy elintézését. Ez a kérdés egyik lényege, a másik pedig az, hogy nagyon sok balesetsérültnek hátránya van épen abban, hogy minden balesetet be kell jelenteni a rendőrségen és ki kell vizsgálni még akkor is, ha nincs szó bűncselekményről. A gyakorlat azt mutatja, hogy nemcsak a sérültet kell beidézni a rendőrségre, hanem mindazokat a munkásokat is, akik a munkaterületen dolgoztak akkor, amikor a sérülés történt, de mert a munkásság a rendőrségi tanúkihallgatásért kártérítést nem kap, munkahelyén pedig munkabérveszteséget szenved, tehát bár látta a sérülést, a legtöbbször megtörténik, hogy az a szegény sérült nem tud a maga igazának bizonyítására tanukat szerezni és igy a balesetének hiteles bizonyításától elesik, az lehetetlenné válik számára. Ha azonban egy külön rendőri készültség vagy különitmény állana a munkásbiztositó szolgálatában, akkor nyomban kimennének a helyszínre, a munkásokat helyben találnák, akik bérveszteséget igy nem szenvednének, tehát az esetek felderitése igen könnyűszerrel megtörténhetnék. Mindezeket a kívánságokat a szerencsétlen, beteg munkások érdekében kívántam ez alkalommal elmondani. Az autonómia kérdéséről nem akarok részletesen nyilatkozni, kétségtelen, hogy az a legideálisabb állapot, ha a két faktor maga intézi a maga ügyét. Maga a kormányzat is örül, ha a társadalmi alakulatok bekapcsolódnak a szociális műveletek lebonyolításába.^ A kormányzat maga is több ilyen intézményt meglehetős segélyekkel támogat és felhívja őket, hogy a társadalmi bajok gyógyításában autonóm szervükkel vegyenek részt, mert elvégre mindent az államtól várni nem lehet és nem szabad; mindent az állam nyakába sózni nem lehet; nem lehet kívánni, hogy a bölcsőtől a koporsóig mindenről az állam gondoskodjék. Azt a kérdést, hogy az autonómiába az állam belekapcsolódik, a vita anyagából elimi42