Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-67

Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Homonnay Tivadar képviselő urat kérem, méltóztassék a szónokot nyugodtan meghallgatni. Bródy Ernő: Engem a hatásköri kérdés nem érdekel, engem a tény érdekel. Azt hiszem, szabad feltennem azt a kérdést, hogy húsz évi veszteglés után akkor, amikor a munkásbiztositási ügy reformjához elérkeztünk, a mezőgazdasági munkásság belevonása a biztosításba miért hiányzik még mindig ennek a reformnak kereté bői? Akkor, amikor velem mindenki egyetért, akkor, amikor mindenki hangsúlyozza ennek szükségességét, amikor ez az állam, a közegészeégügy, az érdekeltek, az orvosi kar szempontjából, mindenféle szempontból kivánatos, miért nem történik meg mégis az, hogy ez a kívánalom kielégíttessék ? Én tehát felemelem szavamat ennek az ügynek érdekében és ha most ez a kérdés hiányzik innen, nagyon kérem a minister urat, hogy a maga képességeivel és a maga szeretetévei... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Bródy Ernő: ...igyekezzék a mezőgazdasági munkásságot a munkásbiztositási pénztár keretébe bevonni. (Homonnay Tivadar és Rassay Károly közbeszólnak.) En nem megyek be ennek a hatásköri kérdésnek a kutatásába, ez túlesik az én feladatomon. (Zaj.) T. Képviselőház! (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Ha ennek a törvényjavaslatnak kiütköző furcsaságait keresem, akkor találok itt... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak a tárgyalás komolyságát megőrizni. Bródy Ernő: ...egy kérdést, amelyre szintén választ várnék. Itt van az úgynevezett mentésügy.. Azt mondja a törvényjavaslat 148. §-a (olvassa): »Az évi felosztás és kirovás alá kerülő összeghez a balesetbiztosítás célját szolgáló mentésügy költségére évente 200.000 pengőt kell hozzáadni, amely két üzletág között a számadási évben felmerült költségeik arányában oszlik meg. Az intézet a megjelölt öszszeget a népjóléti és munkaügyi minister rendelkezésére bocsátja, aki azt a mentésügy céljára fordítja.« (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Kerestem ennek a kérdésnek a magyarázatát és akkor találtam az indokolásban egy paszszust, amely azt mondja, hogy a mentésügy céljaira 200.000 pengőt kell fizetnie az érdekelteknek: a biztosítottaknak és a biztositónak. Most már mi ez a mentésügy? Azt mondja az indokolás, hogy egy készülő félben levő alakulat, egy megalakulófélben levő intézmény. Nevezetesen, megalakul a városok és vármegyék országos mentőegyesülete ós ennek a céljaira kell ez az összeg. (Dréhr Imre: Egy év előtt alakult meg. Ami Budapesten megvan, azt az egész országra kívánjuk kiterjeszteni! •— (Rassay Károly: Ki az igazgató ott? — Zaj.) Nem tudom. (Rassay Károly: Az államtitkár ur tudja! Remélem, egy komoly képviselő!) Nem tudom, hogy mit csinál ez az intézmény. (Dréhr Imre: Nem tudja, hogy mit csinál a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület? Hát ugyanazt, amit a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület csinál, az egész országra ki akarjuk terjeszteni! — Rassay Károly: Üdvös cél! — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak ezeket a párbeszédeket megszüntetni, mert így lehetetlen tárgyalni! Bródy Ernő: Kötelességemnek tartottam felemlíteni, hogy 200.000 pengőt szintén az érdekeltek fizetnek a mentésügy céljaira, amelynek körvonalait nem látom. (Rassay Károly: Állások kreálása a körvonal! — Baracs Mar7. ülése 1927 június 14-én, kedden. 279 cell: Elsősorban a biztosító intézeteknek kellene íizetniök a mentés költségeit! — Zaj.) Nem ismerem ezt a mentésügyet. Ezt organikusabbun lehetett és kellett volna a törvényjavaslatba beilleszteni. Azt a 200.000 pengőt megint az érdekeltek zsebéből veszik ki egy ilyen intézményre, amelynek célját és rendeltetését nem tudom. Utóvégre, amikor 200.000 pengőt megszavazok, tudnom kell, hogy mi az az intézmény, amelynek céljaira megszavazom, milyen annak a szervezete, milyen alapon kér segítséget és milyen alapon űzetnek neki a mindenből kirekesztett önkormányzati szervek saját zsebükből 200.000 pengőt. Utóvégre jogomban áll ezt kérdezni és jogom megtudni. Mármost méltóztassék ' megengedni, hogy röviden foglalkozzam azzal a kérdéssel, — amelyről szerettem volna hosszasabban beszélni (Halljuk! Halljuk!) — hogy a segélyzőpénztári különböző intézményeknek egy intézménybe való foglalása helyesen történik-e. Ez sokat vitatott kérdés mindenütt, mert hiszen ami Magyarországon 1907-ben történt, hogy t. i. a betegsegélyzőpénztári intézményt összefoglalták a balesetbiztosítással, az itt nóvum volt. Ezek az intézmények ugyanis külföldön legnagyobbrészt külön vannak, sőt vannak még a balesetbiztosítás keretén belül szakma szerint is külön elosztva, különösen Németországban. (Frühwirth Mátyás: Ilyen elosztásra itt is gondoltak!) Én nem kifogásolom ezt, csak felemlítem ezt a kérdést azért, mert fel öt ölhetett ez a szempont. A magyar törvény ugyanis annakidején, 1907-ben, két szempontból — több szempontból is, de különösen két szempontból — volt jelentős. Az egyik az erős központosítás, a másik pedig az egységesítés. A központosítás volt a Betegsegélyzo Pénztár intézményében, az egységesitéis pedig a különböző intézmé-* nyiöknek egy pénztár keretében való helyezésében. (Frühwirth Mátyás: Gyakorlati szempontból nagyon jól bevált, külföldön is olyant akarnak!) Én nem kritizálom ezt a kérdést, csak felemlíteni a tényt, hogy ez különféle meggondolásokra késztet és pl. Németországban ennek a kérdésnek ezenkívül még további terjedelme is van, mert az aggkori és rokkantbizftoisitás megint külön intézményben van elhelyezve. Mármost itt szó volt sokszor az aggkori és rokkantbiztösitásról, az erre vonatkozó javaslatot azonban szintén nem látjuk itt. (Zaj.) Igen t. Képviselőház, méltóztassanak megengedni, hogy beszéljek erről az aggkori és rokkantbiztösitásról. Ne méltóztassék ezt ugy ide plántálni, mintha valami csodálatos alkotás volna az, ami erre vonatkozólag ide fog kerülni. Itt van a kezeim között egy megemlékezés, amelyet a német Reichsversieherungsamt elnöke, Kaufmann mondott el 1916-ban az aggkori és r ok kantbiztosi tás jubileumán annak huszonöt évéről. Németországban tehát 1916-ban már jubilálták az aggkori és rokkantbiztositás negyedszázados évfordulóját. Kaufmann elmondja tanulmányában, hogy mi mindent csinált ez az aggkori- Ós rokkantbiztositási intézmény. Azt mondja a. többek között: »A tizenhatmillió nyi biztosítottat felölelő rokkantbiztosítás a huszonötödik esztendő lezártával tekintélyes vagyonnal rendelkezik. Ez alatt a huszonöt éves munka alatt- a szociális bajokat eredő okaikban és nem hatásaikban küzdöttek le. Amit az országos biztositó intézetek a gyógyellátáiS és az orvosok segélyével a nép egészségének biztosatására tettek, minek folytán magyon hasznoisan működtek az életerő kihasználása és megsemmisítése ellen és ezzel