Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-67

Az országgyűlés képviselőházának 67. ülése 1927 június 14-én, kedden. 271 megkapnak az államvasutaktól, hogy tudniillik kedvezményes néggyel utazhatnak. Már harminc esztendeje harcolnak az orvosok ezért a csekélységért, ami nem kerülne senkinek sem pénzébe, nem szerepelne költségvetési tételben a legkisebb szám alatt sem, mert nem megterheltetése az államnak az, hogy az a néhány községi és körorvos kedvezményes jeggyel utazik. Nem kellene hozzá más, csak megértés és megbecsülés. Vagy mondok egy másik példát. A pénzügyi kormány tavaly kiadott egy rendeletet, amely a körorvos, a városi tiszti orvos és a járási orvos részére vásárolt autót luxusadómentessé tette, de teljesen kifelejtette ezek felsorolásából a községi orvost, s a községig orvosnak vásárolt autó luxusadómentességét nem mondotta ki. Szóval különbséget tett. Az én impresszióm szerint a falusi, hatósági orvos helyzete az egész tisztviselői karban olyasféle, mint az osztrák-magyar hadseregben volt a zászlósé, aki tisztnek számitott, amikor tiszti kötelezettségekről volt szó, de amikor tiszti jogokról volt szó, akkor azt mondották'. Mannschaft. Ez a helyzet a falvak orvosainál. Ezzel szemben azt mondotta talán Györki képviselő iir, hogy' az orvosok Németországban, ahol ki van terjesztve a betegbiztosítás, megvannak elégedve. Megvannak elégedve, de nem azért, mert a biztosítás ki van terjesztve, hanem mert ott más szemmel néz az orvosra nemcsak a társadalom, hanem az állam is, amikor a falusi orvost, a nehéz területeken szolgálatot teljesítő orvost nemcsak azzal támogatja, hogy lakást nyújt neki, hanem azzal •is, hogy autót is. bocsát rendelkezésére, sőt a kis vöröskeresztes autóknak az országutakon még külön privilégiumokat is ad. így nem csodálom, hogy ott az orvosok megvannak elégedve s hogy ott a falusi orvoshiány nem olyan, mint nálunk. Nálunk ugyanis nemcsak kinn a messze falvakon, hanem az alföld Lí^nyavilágában sincsenek orvosok, pedig ez a tanyavilág olyan kiterjedt, hogy 20—25 kilométerre vannak egyes tanyák a várostól, a legközelebbi orvostól s az, illető kinnlakósnak egyetlen nexusa az orvossal az, hogy beviszi a gyermeket, mikor oltani kell himlő ellen — bár inkább azt is tuberkulózis ellen oltanánk — és ha halottja van, beviszi, hogy halotti bizonyítványt kapjon. Azt hiszem, az igen t, népjóléti minister ur tudatában van a helyzet sivár voltának és módot fog találni arra, hogy nemcsak az • orvoskérdést általában, hanem speciálisan a pénztárorvosi kérdést is ugy oldja meg, hogy az az orvcs örömmel vállalja és örömmel folytassa pénztári praxisát, mert ezen fordul meg az egész kérdés. Hiszem, hogy jóindulat, amellyel az orvosok már igen gyakran találkoztak a népjóléti minister urnái, most is meg fogja találni az utat és módot arra, hogy bölcsen és emberiesen oldassék meg a kérdés. Én bizom a minister urban s azt hiszem, nem fogok hitemben csalatkozni. T. Ház! Igyekeztem csak nagy általánosságban a részletkérdések érintése nélkül h

( ""»,szólani a kérdéshez és birálat tárgyává tenni á szőnyegen levő javaslatot és magát a betegpénztári intézményt, amelyet én ellentétben az igen t. szociáldemokrata képviselő urakkal, nem az osztályharc gyümölcsének, hanem a társadalmi szolidaritás nap-v alkotásának tekintek. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Nincs szükségünk nekünk, Trianon által halálraítélt magyaroknak, az osztályharcra. (Malasits Géza: Nincs rá szükség, de van!) Hiszem, hogy azokat a válaszfalakat, amelyeket az osztályharcok a társadalomban ember és ember közé állítottak, a társadalmi szolidaritás mindent legyőző szeretete le fogja dönteni. (Ugy van! Ugy van jobb felől — Propper Sándor: Magyarázza meg a ministerelnökének, mert az hirdeti az osztályharcoii -t Nagy zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Jánossy Gábor: Békesség, egyetértés, összetartás; ezt hirdette a minister elnök! — Malasits Géza: Ezt magyarázza a kapitalistáknak, ne nekünk! — Zaj.) Tóth Pál: Hiszem és tudom, hogy a földi javak kifogyhatatlannak látszó bőségével rendelkező sok-sok embertársam megérti, meghallja az időnek tettre, szociális törvényekre, szociális alkotásokra hivó szavát. De aki nem hallja vagy nem akarja hallani a nagy magyar szegénységnek halkan morajló panaszos szavait, aki nem érzi, hogy az is, aki a földi javak élvezetéből kimaradt, osztályos sorsa^ életének, aki nem érzi, hogy nemcsak a nemesség, hanem a gazdagság is kötelez: annak a szociális törvény paragrafusai vájják mélyen a húsába minden forradalmi viharnál élesebben azt, hogy nemcak akkor kell törődni a szegény néppel, amikor összeomló társadalmi korlátok felett pusztitó szenvedély fenyegeti a vagyont és az életet is, hanem akkor is, amikor viszonylagos csend van, csendes a népek tengere. Mert habár felül a gálya és alul a vizek árja, azért a víz az ur. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Abban a hitben, hogy rövidesen a törvényhozás elé kerül a magyar földmivelő népre vonatkozó egészségügyi és szociális gondoskodás, valamint a rokkant és aggkori biztositás törvénytervezete és bizva abban, hogy az igen t, népjóléti minister ur a self made man tudásával és minden akadályt legyűrő energiájával a betegbiztosító intézményt a gyakorlatban áldásos működésűvé tudja tenni, a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik

1

? Esztergályos János jegyző: Bródy Ernő! (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Bródy Ernő: T. Ház! Az előttem szólott igen t. képviselő ur beszédére még többizben vissza fogok térni; elöljáróban csak egyik nyilatkozatára reflektálok. Azt mondotta, hogy á világ sokáig el volt a betegsegélyző pénztári intézmények nélkül. Ez igaz. Ez a világ el volt Lindbergh nélkül is, (Malasits Géza:- Vasút nélkül is el volt!) de Lindbergh megjelenése az egész emberiségben kiváltotta az emelkedés érzését, (Gaal Gaston: Repüljön utána!) Nem tudok utánarepülni, nem lehet. (Derültség. — B, Podmaniczky Endre: Nagyon nehéz!) de viszont nem térhetünk vissza a postakocsik és a delizsánszok korszakába, hanem igyekeznünk kell nekünk, földi halandóknak az emberiség nagy vívmányait és a tudománynak nagy gyümölcseit felhasználni àz emberi érték és az emberi munka kiművelésére. Amikor ennél a javaslatnál felszólalok, egy reminiszcencia elevenedik fel előttem. Húsz év előtt, két évtizeddel ezelőtt, mikor ennek a javaslatnak ősét, & jelenlegi törvényt tárgyaltuk, én már tagja voltam ennek a képviselőháznak és akkor megtörtént az, hogy pártomnak egyik tagja, boldog emlékű Pető Sándor, aki a munkáskérdésnek kiváló és alapos isme-