Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-66

Az országgyűlés képviselőházának Azt mondja továbbá Ernszt Sándor beszédében, hogy (olvassa): »Nagyon fél, hogy a munkásvilág, amely elsősorban van érdekelve, nyugtalansággal fogja fogadni befolyása csökkentését. Az intézmény a munkásoknak szól, elsősorban az ő közreműködésüktől függ az intézménynlek életrevalósága és működésié.« Azjt hiszem, ha az előbb felolvasottakat és az utóbbi megállapítást egybevetem, felesleges volna tovább hadakoznom amellett, hogy a munkásságnak egy hatékony, mozgékony és teljes, vagy legalább is a viszonyok között megfelelően széles szabadságu működési körrel felruházott autonómiára és az adminisztrációban is megfelelő képviseletre van szüksége. És azt nem mondhatja senki, hogy az 1907 : XIX. te. alapján a munkásság a régi munkásbiztositó pénztárban a maga képviseletében túlsúlyra vergődött, mert nagyon jól tudom, mint a Timik a pénztárnak volt igazgatósági tagja, hogy ott munkásból lett tisztviselő nagyon is kevéls van. Akik oda bekerültek, azok az úgynevezett intellektuális osztálynak a proletariátusai voltak nagyobb részben. Nagyon jól emlékszem az igazgatónak egyik kijelentésére, aki azt mondta, amikor mi eziránt reklamációkkal éltünk, hogy uraim, legyenek megelégedve azzal a helyzettel, amely ma van, mert tessék tudomásul venni, hogy a képzett és végzett tisztviselők a Munkásbiztositó Pénztárt, mint alkalmazót, csak azilumnak, csak átmeneti helynek tekintik, ahol addig helyezkednek el, amig részükre egy jobb elhelyezkedési lehetőség nem nyilik. A Munkásbiztositó ugyanis —"• őszintén megmondom — nemcsak a munkáltatók, hanem a mi szűkmarkú garasoskodásunk révén is nem volt elsőrangúan dotált megélhetési forrás. Akik oda bekerültek, azoknak először is igen sokról le kellett mondaniok. Az újonnan bekerült tisztviselők nem jutottak egyszerre magas pozíciókba. Ahhoz, hogy valaki a Munkásbiztositó Pénztárnál békeidőben eljuthasson odáig, hogy a maga csak tűrhetően tisztességes polgári megélhetéséhez szükséges állást elnyerhesse, rengeteg sokat kellett dolgoznia, éspedig eredményesen kellett tudni dolgoznia. Bismarck, a német munkásbiztositás megalkotója azt mondja, hogy (olvassa): »A szociális biztosításhoz az állam csak a törvényt, adja, és ebben a keretet állapítja meg. A keretet tartalommal megtölteni az érdekelteknek feladata, amit a részükre biztosított önkormányzat segélyével teljesíthetnek.« íme tehát végig belföldi és külföldi igen magas éls elismert tekintélyeket lehet felvonultatni az autonómia mellett. Bismarck után következik mindjárt egy professzor, von der Borght, a német munkásbiztositás egyik legkiválóbb szakembere, aki szerint (olvassa): »Az Önkormányzat nemcsak fokozza a tagok érdeklődését a biztositás legcélszerűbb megvalósítása iránt, hanemegyszersmind frissen és elevenen tartja a közélet más területeire nézve is az önkormányzat iránti érzéket, a képességet és az abbani részvételre való készséget. És ezt ma már egy kultúrállam sem nélkülözheti.« Sokszor elmondtuk már mi azt politikai vonatkozásban, hogyha a magyar munkásság a háború előtt és a háború alatt hozzájuthatott volna ahhoz, hogy az állami közös élet belső megnyilvánulásában is szóhoz kerüljön, hogy igy kialakuljon nála egy bizonyos felelősségérzet a köz iránt, akkor itt az 1918-as és 1919-es idők valószínűleg másként folytak volna le s azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy mi is tudtuk volna azt produkálni, amit a né66. ülése 1927 június 13-án, hétfőn. 25Ô metek és osztrákok produkáltak. Sajnos, hogy ide nem tudtunk eljutni, annak oka az, hogy a magyar munkásságot mindenki és mindig — legalább idáig — alacsonyrendü és semmire sem alkalmas médiumnak tartotta, amely itt csak arra jó legfeljebb, hogy bizonyos vonatkozásban elvégezze azt a munkát, amelyet az élet, illetve a kapitalizmus, a munkáltató vagy más emberek szükséglete reájuk hárit, akiknek azonban egyéb joguk az élethez nincs. Természetes, hogy e mellett a felfogás mellett azután a; munkásságban nem alakult ki a kellő felelősségérzet, úgyhogy amikor a nyakába szakadt minden, — nemcsak a jog, hanem a kötelesség is — ezzel a joggal és kötelességgel élni nem tudott. Az egyik szakértő is . azt mondja, hogy a munkásbiztositáson keresztül a munkás maga is az elemi iskoláját járja annak, ahol meg lehet tanulni a felelősséget, ahol lehet élni tanulni a felelősséggel és épen azért egy-egy ilyen intézményt, amely az állam szempontjából különben valójában csak annyiban jelentős, hogy mint az emberi élet jobbátételére és konzerválására vonatkozó intézkedés játszik szerepet, de valójában nem befolyásolja az állami élet menetét, sem politikai, sem közgazdasági, sem egyéb vonatkozásaiban, ilyen intézményt egészen nyugodtan lehetne átengedni, amennyire csak az államrenddel nem ellenkezik, magának a munkásságnak, illetve a munkás- és munkáltatóérdekeltségek irányításának. Ezzel szemben itt van ez a javaslat, holott van itt még rengeteg sok olyan szakértő, aki a munkásbiztositás autonómiájának kérdésével kapcsolatban igen súlyos megállapításokat tesz. Nem akarok azonban külföldre menni, itt vannak a magyar tekintélyek, akik a munkásbiztositó autonómiájának kérdésében igenis szintén nagyon súlyos és jelentőségteljes kijelentéseket tették. Báré Szterényi József, aki tulajdonképeii az 1907: XIX. te. atyjának tekinthető s aki ennek a törvénynek megalkotásánál s minden betűjének létrehozásánál résztvett, maga is azt mondja (olvassa): »A munkásságnak paritásos képviselete a balesetbiztositásnál a munkásság jogos követelése volt, s a magyar törvényhozás el is ismerte ezt teljes mértékben!« Itt tulajdonképen a balesetbiztosítás csak azért van külön kieimelve, mert hiszen az akkori tárgyalásoknál a betegbiztosítás kérdésében nem volt vitás a munkás- és munkaadóérdekeltség arányos képviselete, csak a balesetbiztosítás kérdésében volt vitás. Szterényi maga állapította meg, hogy a munkásság kivánsága ebben a kérdésben is (jogos. És amikor mi itt igen tekintélyes embereikre hivatkozhatunk, sőt — ami nem titok — magának gróf Tisza Istvánnak is megvolt ebben a kérdésben az álláspontja, amelyet nyíltan és világosan kifejezésre juttatott, amidőn azt mondotta, hogy a munkásbiztositásban a munkásságnak nemcsak pénze, hanem élete is kockán forogván, a biztositás autonómiája és a munkásságnak ebben való részvétele a munkásságnak érdeke éspedig Bogos érdeke: akkor én azt mondom, hogy nagyon csodálkozom, hogy ennyi sok tanulság után — háboriu, forradalom és ellenforradalom után — még mindig ott tartunk, hogy a munkásbiztositóban az autonómia kérdése, annak milyensége és hatásköre egyáltalában vita. tárgyát képezheti. Az autonómia nem szolgált rá múltbeli működésével arra, hogy ilyen szegénységi bizonyítványt, momdhatni inkább ilyen bűnösségi bizonyitványt állítsanak ki róla törvényhozási utón, mert az autonómia ingyen, minden díjazás nélkül, becsület-