Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-66

'Az országgyűlés képviselőházának zárja ki azt, hogy szolgálati jogviszonyuk és hivatáskörük természetéhez képest intézeti tisztviselőknek ne tekintessenek.« A helyzet tehát az, hogy van egy félig-meddig államosítás, mely szerint a kinevezés tulajdonképen felülről történik, de díjazás tekintetében és egyéb tekintetben intézeti tisztviselőknek számítanak. E tekintetben nekünk megvan a régi álláspontunk, hogy tudniillik minden tisztviselőt, aki közügyekkel foglalkozik, választás alá kell bocsátani, mert csak igy nyerheti el azt a bizalmat, amelynek birtokában feladatának teljesen meg is felelhet. Azért, mert ez nem igy történik, van az, hogy csonka Magyarországon ma sokkal nagyobb költséggel, mint NagyMagyarországon, sokkal több tisztviselő sokkal kevesebb munkát képes ellátni, mert hiszen nem fontos előttük a munkateljesítmény. Nincs megfelelő lelki ellenőrzés, — nem adminisztratív ellenőrzést értek ezalatt —• de nincs lelki ellenőrzés, amelynek érezhető súlya a tisztviselőt szorgalomra, komoly munkálkodásra Ösztönözné. Igy alakult azután az a nehézkes bürokrácia, amelynek kezéből a gyakorlati élet alig tud kivárni valamit. Az emberek beleőszülnek, mig a bürokrácia keretében a tisztviselők ügyes-bajos dolgaikat elintézik. Egyébként a tisztviselők kérdését már az 1920. évi kísérletben is a törvényhozás elé akarták hozni s ez a kísérlet a tisztviselők körében igen érdekes adatokat hozott napvilágra. Ezek a vélemények döntő súllyal nehezednek abba a mérlegbe, amellyel én ezt a kérdést mérlegelem és azt mondom: ha a minister ur, illetőleg a bizottság azt hiszi, hogy az, amit ebben a törvényjavaslatban terveznek, a tisztviselőkérdés elintézésére, megoldás, én azt mondom: nagyon tévednek. A tisztviselők kérdését a mun'kásbiztositás szempontjából sem államosítással, sem fél államosítással megoldani nem lehetséges. Lehet, — amint Láng János képviselőtársam mondta — hogy munkásbiztositási autonómia nem lesz, mint ahogy nem lesz a törvényjavaslat alapján, de szerinte munkásbizositás lesz. Én pedig azt mondom: sem autonómia, sem munkasbiztositas nem lesz. (Strausz István: Hát akkor mi lesz?) Nem azért, mintha nekem, mint embernek, a legkisebb befolyásom is volna arra, hogy munkasbiztositas ne legyen akkor, ha autonómia nem lesz s nem azért, mintha valaKi ebben az irányban beleavatkozni tudna, hanem egyszerűen azért, mert a munkásságnak csak a pénze kell, semmi egyebe; a munkásság pénzét, bőrét, egészségét viszi a vásárra, de valójában a munkás semmiféle bizalmat nem tud a maga részére kiverekedni. A munkás nem viseltetvén bizalommal, egyszerűen nem törődik az intézménnyel. A kinevezett! intézeti tisztviselő, akinek semmi függése nincs sem az autonómia, sem más hasonló eszközök révén, nem érzi, hogy alkalmazóinak, tehát a munkásságnak és a munkáltató érdekeltségnek szeme ott van. Ez a tisztviselő nem él együtt a munkássággal, nem tudja megközelíteni lelki világát; talán soha életében nem állott egy munkás a közelében vagy ha a közelében volju akkor is örült, ha minél hamarabb meg tud szabadulni a munkás közeléből. Ez a tisztviselő nem tudja megérteni a munkás bizalmatlanságát. A kölcsönös bizalmatlanság egészen bizonyosan az intézmény rovására fog menni és ezzel az intézménnyel is ugy fogunk járni, mint az Állami Munkásközvétitő hivatallal. Mint méltóztatnak látni, megjelenik néha egy-egy statisztika az Állami Munkásközvétitő hivatal>. ülése 1927 június 13-án, hétfon. 257 ról. Nem mondom, hogy bürokratikus szempontból az ott alkalmazott tisztviselők igazgatójukkal élén, nem végzik el azt a pensumot, amely reájuk ki van szabva. A rubrikák kitöltésével, bummedlizálásával egészen nagyszerűen elláthatják feladatukat, de a gyakorlati életben munkásközvetitésről ne essék szó, mert különösen ipari vonatkozásban ez a munkásközvétitő intézmény egy használhatatlan valami, épugy, mintha ide állítanának valakit az őskorból, állig páncélba Öltöztetve, lándzsával és lóháton, hogy hadakozzék a mai viszonyok között a kapitalizmus sokkal fejlettebb hadaival. Ez az intézmény kiiktatódott a gazdasági életből s ha valamit mégis csinál, akkor az nem egyéb, mint hogy a jelentkező munkáltatókat és munkásokat nyilvántartja, de hogy valódi feladatának, a közvetítésnek eleget tesz-e, azt nem látjuk. Nyilvántartja a piacot, de a piac kérdéseibe nem tud beleavatkozni. Ugyanígy fog ez az intézmény is elbürokratizálódni. Valószínűleg meglesz — mert hiszen a törvény előírja, hogy meglegyen — a munkaadók be fogják fizetni a járulékot, amelyet részben maguk fizetnek, részben a munkásoktól levonnak. Be fogják fizetni vagy nem fizetik be, esetleg ezen vitatkoznak, veszekednek, de végeredményben magábani a legfontosabb célban, a megbetegedett, megrokkant vagy segélyezésre szoruló munkások igényeit nem fogja kielégíteni. Ebből a Míunkásbiztositó P-nztárból tehát nem lesz eleven, élő tényező, hanem lesz egy beteg, inkább csökevénynek nevezhető intézmény, amely fokozatosan lefelé fog csúszni, el fog sorvadni s nem lesz, más, mint egy adminisztrációs szerv, amely be fogja irni a bejött járulékokat s ha esetleg az adminisztrációs költségeken felül is marad valami, ki fogja fizetni azt a kis segélyt, vagy ki fogja szolgáltatni azt a gyógyszert, amelyet az adott viszonyok között a munkásság ki tud verekedni a maga számára. Hogy ez az intézmény el ne korcsosodjék, s le ne süllyedjen oda, ahol talán 50 évvel ezelőtt volt, arra csak egy mód van, az, ha a Munkáisbizto'sitó Pénztárnak megvan az autonómiája. Nem frázis, hogy autonómia nélkül a Munkásbiztosltó működni nem képes. Nem egyedül mi találtuk ezt fel, hiszen világraszóló tényezők segítenek minket ebben a felfogásunkban. Maga az a tény, hogy Csilléry András volt minister ur régebben felfüggesztette az Országos és a Kerületi Pénztár autonómiáját, (Györki Imre: Feloszlatta!) nem bizonyítja, hogy erre nincsen szükség. Hogy mennyire nem bizonyítja ez, mutatja az is, hogy nem sokkal később a Huszár-kormány belátta, hogy a Munkásbiztositó autonómia nélkül élettelen testté válik, el fog pusztulni, el fog sorvadni. Próbáltak segíteni ezen a bajon, sajnos, azonban az akkori politikai viszonyok között ez a segítés nem. sikerült, de már akkor is ugy a munkások, mint a munkaadók követelték, hogy állítsák vissza az, autonómiát. Ig'az, hogy hiányosak a régi törvéinyek és rendeletek; igaz, hogy az a törvény, amely 1907-ben jó volt, ma már nem válik be; igaz, hogy rengeteg rendelet van, amelyeknek egybefoglalására volna szükség, tehát egy praktikus törvényalkotásra, amit ugy a munkások, mint a munkaadók már évekkel ezelőtt követeltek és azzal is megelégedtek volna, hogy csak ennyi történjen, azonban kértük, hogy adják vissza az autonómiát a munkásbiztositásról szóló igazájn modern törvény kidolgozásával. Ezt a megoldasd módot nem vették