Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-66

256 Az országgyűlés képviselőházának 66. ülése 1927 június 13-an, hétfőn. is fel tudják hozni és ha ezt megteszik, elhallgatok, deferálok, félreállok. De soha nem fordult elő ebben az intézményben, addig amig az autonómia végezte ezt a feladatot nehéz körülmények között, hogy egyetlenegy ember is olyan szerepre vállalkozott volna, hogy az intézményt igyekezzék megkárosítani. Csak az ellenfordalom hozhatott oda Drenka Bélákat és hasonló erkölcsű és felfogású embereket, akik az intézményt nemcsak állásvadászat szempontjából tekintették magukénak, hanem külön is igyekeztek maguknak, még a büntetőtörvénykönyv áttörésével is, az intézmény részéről anyagi előnyt juttatni. Sokat lehetne felhozni azokról az erkölcsi defektusokról, amelyeket ott az utóbbi időben tapasztaltunk, de azt hiszem, ez felesleges, ezek köztudott dolgok. Még ha idegen teszi, egészen más. De különösen azok, akik ma ott együtt vannak — válogatás nélkül azt mondhatom — nem vehetnek maguknak bátorságot ahhoz, hogy minket bármilyen vonatkozásban erkölcsi prédikációban részesítsenek. Miután a második nemzetgyűlés összeült, illetve akkor, amikor már kisértett a második nemzetgyűlés összeülése, még az, utolsó pillanatban is felhasználták ezek az állásvadász tisztviselők azt a helyzetet, amelyet önmaguknak teremttettek a Munkásbiztositó Pénztárnál. Az utolsó pillanatban arra akarták kényszeríteni a kormányzatot, hogy szerződtesse Őket. Hogy ez a kísérletük sikerült-e, nem tudom. Egy azonban bizonyos: ha sikerült ez a kísérlet, akkor a kormányzat részéről inkonzekvencia történt, mert én nem látok arra vonatkozó intézkedést, hogy ha ezek a szerződések sikerültek, ezeknek kérdése hogyan fog a jövőre nézve megoldódni, hogy ugy maradnak-e amint vannak, vagy más intézkedés történik. Mindenesetre azt mondhatom, hogy merészek voltak ezek az urak; csak a merészségüknek kösszönhetik azt, hogy a Munkásbiztositó Pénztárban pozícióhoz jutottak és hogy ezt a poziciójukat még ma is tartják. T. Ház! A magam részéről ezzel a kérdéssel kapcsolatban meg kell még emlékeznem arról is, amit már előbb emiitettem, hogy ezek a tisztviselők, akik oda tényleg bevitték a politikát, a maguk Önző politikáját, mindent elkövetvén, hogy önmagukat ott állandósíthassák, tényleg még a törvényhozásnál is igyekeztek befolyásukat érvényre juttatni. Annak idején, még az első nemzetgyűléshez bekerült ide egy törvényjavaslat az akkori kormányzat részéről, amely törvényjavaslattal körülbelül azt a célt óhajtotta elérni a kormányzat, mint most a népjóléti minister ur. Annak a törvényjavaslatnak indokolásában egész sereg olyan érv foglaltatik, amellyel az akkori kormányzat a tisztviselői létszám államosítását igyekezett szolgálni. A tisztviselők államosításának gondolata a Munkásbiztositó Pénztárban nem uj dolog. Békeidőben is rengeteg sokan foglalkoztak ezzel a kérdéssel és rengeteg sokat. Azok. akik ugy látták, hogy a Munkásbiztositó Pénztár már megérett arra, hogy a mindinkább fejlődő ujabb és ujabb intellektuális generáció elhelyezkedéshez juthasson, mindent elkövettek, hogy a munkásbiztositási tisztviselők az államosítás stádiumába jussanak. Mindent elkövettek azért, mert béklyónak, nyűgnek tekintették a régi törvénynek azt a rendelkezését, hogy a pénztárakban a tisztviselők választás alá kellett hogy kerüljenek. Nem tudtak beletörődni abba, hogy a tisztviselők becsületes választáson át érvényesülő akaraton keresztül juthassanak el a pozíciókba, hanem arra az egyszerű álláspontra helyezkedtek, amelyet érvényesíteni lehet vagy lehetett a múltban az állami és egyéb státusoknál, hogy valaki bejutott egy intézményhez és azután az úgynevezett hivatali ranglétrán fokról-fokra emelkedett — ha protekciója volt, két-három fokot is^ ugorva egyszerre — eljutott oda, hogy komótos életet tudott magának biztosítani. Békeidőben is igen sokan akarták azt, hogy ez az állapot honosittassék meg. Természetes, hogy mi ez ellen elvi álláspontunknál fogva is mindig állást foglaltunk. De ez ellen más indokokat is fel lehetne hozni, nemcsak a mi elvi álláspontunkat. Az államosítást, vag-y az erre való törekvést mindig azzal indokolták meg, hogy a mai kezelés, az autonómia kezelése alatt rendkivül drága az adminisztráció, hogy nem fizeti ki magát, hogy nem tart lépést a teherviseléssel. Ezzel szemben mi azt mondjuk, ezer bizonyítékunk van arra, és maga az állam, a mindenkori kormányzat is bizonyítékokat adott nekünk arra, hogy az állami adminisztráció még sokkal drágább, mint a betegpénztári adminisztráció volt az autonómia vezetése alatt. De hogy más adminisztrációnál nem volt drágább, arra mi sem jellemzőbb, minthogy a magyar munkásbiztositás, ugy az osztrák, mint a német és egyéb pénztárak adminisztrációjával szemben még békeidőben is rendesen 4—5%-kai volt olcsóbb. Még inkább állana ez ma, amikor tudott dolog, hogy Magyarországon a munkásbiztosítási alkalmazottak fizetése, ha az alkalmazottak nem is tartoznak állami státusba, bizonyos vonatkozásban mégis csak az állami fizetési skálához simult, és tudott dolog, hogy a magyar munkások és^ tisztviselők fizetése ma még nem éri el a békebeli standardot, de vdszont azt látjuk, hogT a munkásbiztositás járulékai, bevételei, jövedelmei s valószínűleg a szolgálmány

ai is — amint az adatokat ismerem — magasan felül vannak a békebeli állapoton. Egészen bizonyos, hogy ma még sokkal olcsóbb volna az adminisztráció az autonómia vezetése mellett, mint békeidőben. Akik az államosítás mellett törnek lándzsát, azok kizárólag csak azért igyekeztek ezt elérni, hogy a középosztály gyermekei és általában mindazok gyermekei, akik szellemi iskoláztatás révén eljutnak odáig, hogy mint intellektuális munkaerők itt is elhelyezkedhessenek, könnyebben helyezkedjenek el, s hogy a munkásbiztositás autonómiáján keresztül a munkásság képviselete ne tudja oly mértékben érvényesiteni a maga céljait és törekvéseit, mint ahogy azt a munkásság érdekei megkívánják. Az államosítás kérdését ez a törvényjavaslat valahogy kétlaki módon oldja meg. A minister ur teljesen államosítani akar, ezzel szemben a bizottság valahogy a fél államosítás álláspontjára helyezkedik és azt mondja (olvassa): »A, bizottság javaslata beható mérlegelés után elvi határozottsággal eltér a ministeri javaslat álláspontjától. A ministeri javaslat ugyanis a munkásbiztositó intézet alkalmazottait állami alkalmazottakká minősítette, azzal a meghatározással, mely szerint az Országos Munkásbiztositó Intézetnek s az általa fentartott intézményeknek kezelését az állam látja el. A bizottság azt találta, hogyha az intézmény sajátságos természeténél fogva szükségesnek mutatkozik, hogy alkalmazottai kinevezésüket az állam illetékes képviselőjétől nyerjék, ez a körülmény magában véve nem minősiti őket állami alkalmazottakká, és nem