Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-66

Az országgyűlés képviselőházának 66. ülése 1927 június 13-án, hétfőn. 255 egyéb, mint azoknak a különitményeknek az elhelyezése, amelyek annakidején az ellenforradalmi rezsim uralmának megteremtéséhez hozzájárultak és azt később meg is szilárdították. Azt látjuk, hogy az elbocsátásokat 1922 április 30-án folytatták; folytatták tehát abban az időben is, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország politikai és gazdasági élete, de elsősorban politikai élete bizonyos fokig a rekonstrukció útjára eljutott. Csinálták akkor, amikor a második nemzetgyűlés már úgyszólván életrehivasának óráit élte; csinálták még akkor is, amikor már tudták, hogy lehetetlenség kikerülni a számadás idejét. Elbocsátottak olyan tisztviselőket, akik 10—15 éve is voltak ott állásban és rászolgáltak arra, hogy őket, mint komoly tisztviselőket, vegyék számba. Hogy ez mennyire igaz, erre nézve azt hiszem, nem kell nekem külön argumentumokat felhoznom. Maga a népjóléti ministerurvolt szives ezt a tényt elismerni egy-két intézkedésével, amelyeket én mindenestre nyugtázok azzal az objektivitással, amelyre igyekszem törekedni. De csak a helyzet jellemzéséül mégis meg kell említenem, hegy milyen alaptalan denunciálások és rágalmazások alapján fosztottak meg ott embereket állásuktól; erre egy eset is épen elegendő. Az egyik tisztviselőre, aki később itt az elmúlt nemzetgyűlésnek is tagja volt és akinek komolyságában, józanságában, azt hiszem, az itt vele érintkezőknek sem volt okuk kételkedni, azt fogták rá, hogy Csongrádon főispán-kormánybiztos volt és ezért kellett őt a pénztárból forradalmi cselekményei miatt elbocsátani, holott nyilvánvalóan kisült, hogy nemcsak, hogy nem volt soha Csongrádon kormánybiztosfőispán, hanem még azt hiszem, Csongrádon életében sem volt. Csongrádon nem Klárik Ferenc Volt a kormánybiztos-főispán, hanem Jócsák Kálmán volt a kormánybiztos-főispán, később a tanácsköztársaság alatt a kormányzótanács megbízottja. Ezt mindenki tudja és tudta. (Erdélyi Aladár: Én nem!) Ezek után remélhetőleg a képviselő ur is tudomásul veszi. Azt mindenesetre tudhatta mindenki, hogy az ilyen indokolás alapján történt elbocsátást legalább is sokkal régebben kellett volna jóvátenni. Ami azonban késik, nem múlik. Végre egy embernél látom, hogy igazság és legalább részben reparáció történt. De azt szeretném, ha a többi ügyek is meglennének vizsgálva, mert ami itt történt, az egvenesen felháboritó. Hogy mennyire felháboritó, erre nézve különben még leszek bátor egy-két adatot felsorolni. 1921 áprilisában egy memorandumot küldtek széjjel a pénztári tisztviselők az első nemzetgyűlés .tagjaihoz. Ebben a memorandumban azt mondják, hogy ők ezt a memorandumot a keresztényszociális párt gyűlésén határozták el. 1919 augusztus havában az irják a ímemoirandumblain (olvassd): »Megkezdtük a keresztény kurzus felépítését a pénztárban, munkába fogtunk és bűnös statisztikákat készítettünk a szociáldemokrata-kommunista fesztekből a szaíkministerhielz. E 'statisztikánk alapján rendelték el a pénztárban az igazolóeljárást.« Az első bizottság nem felelt meg. Kijárták, hogy egy második bizottságot küldjenek ki. A második bizottság sem felelt meg s ekkor követelték, hogy egy harmadikat küldjenek ki; és most azt mondják ebben a memorandumban (olvassa): »Követeljük^ hogy^ a. pénztár akkori kormánybiztosa a pénztár éléről eltávolittassék, mert láttuk, hogy azl a szociáldemokratákkal paktált.« Azt mondja végül a memorandum {olvassa): »Az ő eltávolítása után sikerült kapnunk egy olyan ko>rmányibiztost Harkányi József személyében, aki vaskézzel nyúlt bele a kérdésbe, erélyes intézkedésére az uj igazoló-bizottság megkezdte működését, amelynek élére sikerült dr, Kramolin Ernő táblabírót megnyerni.« Tovább folytlatja még a memorandum (olvassa): »Miután meggyőződtünk arról, hogy eddigi munkánk holtpontra jutott, kénytelenek voltunk ügyünket a keresztény sajtó utján szellőztetni.» Mindenesetre jellemző, hogy 'abban az időben nem az volt a fontos, hogy kinek volt igaza, kinek nem; mert ha ez lett volna a fontos, akkor nem kellett volna kiterrorizálni ujabb és ujabb, testhez alkalmazott bizottságokat, hanem meg lehettek volna nyugodtan elégedve, ha még az akkori viszonyok között is már talán labilis kormányzati rendszer mellett megfelelő, legalább társadalmi szempontból megfelelő tekintéllyel biró emberekből összeállított' biziottságok vagy bíróságok bírálták volna felül az emtoeneknlek azelőtti működését. Nem. Nem ez volt a fontos. Egyenesen életre ment, állásra mient, embervadászat volt és aki erre nem volt kapható, az nem lehetett tagja az ilyen bizottságoknak. Hogy milyen embervadászat volt, hogy kik voltak ezek és milyen intézményeknek volt szerepük, erre van későbbi dokumentum is. 1921-ben az Ébredő Magyarok Egyesületének Hivatalos Tudósítója április 15-én azt irja a munkásbiztositással kapcsolatban (olvassa): »E téren nagy eredményeket értünk el Munkásbiztositó Pénztárnál. A Munkásbiztositó államosítása érdekében az Érne. szakcsoportok vezetősége a keresztényszociális szakszervezetek vezetőségével 1920 októberében közös nagygyűlést tartott a Vigadóban, amelyen szónokaink a nagytömegű munkásság előtt erélyesen állást foglaltak e kérdésben, egyszersmind követelték a Munkásbiztositóból a zsidófaju kormánybiztos eltávolitását.« Tehát nem zsidó, hanem zsidófaju. Hiszen nem zsidó volt a kormánybiztos, mert ezt már az ellenforradalom tette oda. Mégis azt akarták, hogy menjen oninan és helyette mást követeltek. Azt irja továbbá: »Még ezt megelőzően egyesületünk igazgatósága és a pénztár igazgatósága között megnyugtató megbeszélés után biztosítékot nyertünk arra vonatkozóan, hogy fokozatosan, de legsürgősebben a zsidó tisztviselők eltávolíttatnak é az uj felvételnél az Érne. részesül előnybén. Ennek gyönyörű eredménye mutatkozik már: a pénztár majdnem teljesen ki van tisztítva a zsidó tisztviselőktől és ébredő magyar bajtársak egész légióját juttattuk ott álláshoz, a pénztár kormánybiztosa pedig egy elsőrendű keresztény ébredő magyar ember lett. E fellépésünk kiáltványunk 17. §-án alapszik.« így kerültek azután oda azok, akikről később nem a legszebb dolgok derültek ki, Drenka Béla és társai, akik súlyos összegekkel károsították meg az intézményt. Azokkal szemben, akik minket politizálással vádolnak és azt állítják, hogy a mi oda beültetett bizalmi embereink és tisztviselőink a munkásság érdekeinek képviseletén kivül mást is végeztek, de különösen azokkal szemben, akik azzal igyekeznek minket álláspontunktól eltéríteni, hogy politizálással vádolják meg ezeket* az embereinket, ezekkel szemben azt mondom: mutassanak rá egyre, aki az intézménynek anyagi vagy erkölcsi kárt okozott, mutassanak rá egyre, aki ellen ilyen irányban a legcsekélyebb ellenvetést 37.