Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-60

Az országgyűlés képviselőházának 60. VII—

XI. osztályokból, irják •és panaszolják beadványukban, amely a ministerelnök ur előtt fekszik, a következőket. Szószerint fogom idézni először a bevezetést és azután a konklúziót. (Olvassa): »Közismert panasz, hogy a Kansz. (Közalkalmazottak Nemzeti Szövetsége) vezetősége másirányu elfoglaltsága következtében nem jut hozzá, hogy a köztisztviselőknek az ország közvéleménye előtt is eléggé ismert válságos helyzetének javításán fáradjon, kénytelenek vagyunk tehát égető panaszainkkal magunk a nyilvánosság elé lépni, miután a Kansz.-on kivülálló önálló szervezkedésünket eddig a felsőbbség elnyomta s ezért nem áll más olyan szervezet rendelkezésünkre, amely érdekeink védelmét tekintené főfeladatának. A legégetőbb, reánk nézve mindennél fontosabb kérdés a lakáskérdés, mely mint sötét gond nehezedik reánk, mert ennek a mindenéből kifosztott, elnyomorodott társadalmi osztálynak ez fogja a végső halálos döfést megadni. A jelenlegi kötött lakás forgalom mellett a szabadforgalom visszaállításáig az 1917. évi november hó 1-én érvényben volt házbérösszegeket aranyalapnak ismerte el a népjóléti mininster ur s minden házbérnegyedben fizetendő emelkedő bérösszeget esetről-esetre kiadott rendeletekben állapítja meg.« Ezután elmondják sérelmeiket, hogy lakbérilletményük a lakbérek drágulásához, képest 30 százalékos visszaesést mutat, amelynek orvoslásáért esedeznek és a végén megállapítják, (olvassa): »Kérjük a tisztviselői lakáskérdésnek olyformában való legsürgősebb rendezését, mint ahogy az békében is történt, hogy állapittas&ék meg, milyen lakásra van igényük s az ilyen lakások átlagos árát véve figyelembe, szabályoztassék a lakáspénzilletmény minden fizetési fokozatban. A legelemibb méltányosság is azt hozza magával, hogy ne állitassanak a tisztviselők a mai fizetési viszonyok mellett olyan helyzet elé, amelynek eleget tenni nem tudnak. Befejezésül ezt mondja a memorandum (olvassa): »A 25 év előtt megállapított lakpénzeknél mintegy 30 százalékkal kevesebbet adni egyrészről, másrészről pedig megengedni a szabadforgalmat: az, antiszociális, inhumánus és szívtelen!« T. Ház! Ha a jól fegyelmezett közalkalmazottak egy igen jelentékeny csoportjai kénytelen a nyilvánosságot igy igénybevenni, segítségül hivni, akkor egyértelműen megállapítható, hogy ott borzasztó nagy bajok lehetnek és hogy a lakáskérdést nemcsak a munkások, nemcsak a kispolgárok, nemcsak a szabadfoglalkozásuaknak s nemcsak az üzlettulajdonosok, hanem az alsóbb kategóriabeli tisztviselők javára és szempontjából kell kezelni és megoldani. T. Képviselőház! Végtelenül örvendek, hogy az igazságügy minister ur jelen van, mert néhány igazságügyi kérdést szeretnék még szóvátenni azonkívül, amit már elmondtam. Felvetem újra — és ez talán önöknek banalitás, sokaknak azonban életszükséglet és fájó probléma, — felvetem a politikai amnesztia kérdését. Felvetettem már sokszor. Három évvel ezelőtt egy költségvetési vagy indemnitási beszéd folyamán választ is kaptam egy ilyen felszólalásomra, és a népjóléti minister ur azt mondotta akkor, hogy miért sürgetjük mi az amnesszitia kérdését, miéírt sietünk -lojíyan (nagyon vele, hiszen nem olyan nagyon esedékes, mert ahogy Vass népjóléti minister, ugy is, mint a ministerelnök ur helyettese mondotta, a párizsi kommünt csak kilenc esztendő után likülése 1927 június 2-án, csütörtökön. ÍÖl I

vidálták. Egy évvel tévedett a t. minister ur, mert a történelmi feljegyzés szerint nyolc év után likvidálták. Ebbeli tévedését a minister urnák nyomban korrigáltam s a minister ur, el is ismerte ezt. Denikve ő ahhoz ragaszkodott, hogy mi eljárásunkat szabjuk a párizsi kommünt likvidálok eljárásához és várjuk be a nyolc esztendőt. Én ezt a kívánságot túlzottnak és embertelennek tartottam, mert a párizsi kommün óta több mint félszázad múlt el, ma pedig más világot élünk, más a felfogás, mások a szükségletek, de ha a minister urak ragaszkodnak a történeti hagyományokhoz, ha nekik ez kellemes, figyelmeztetnem kell a kormányt, az igazságügyi kormányt elsősorban és rajta keresztül az egész kormányt és a népjóléti minister urat, hogy letelt a nyolc esztendő, amelyet megszabott aikkor, amikor követeltük a piojlitkai amnesztiát, letelt a nyolc esztendős határidő, amelyet a párizsi kommün likvidálásából merített. T. Képviselőház! Kérdem és választ várok, mi lesz tehát a politikai amnesztiával, mi lesz ezzel a régen vajúdó, régen esedékes s az ország közvéleményét nyugtalanitó problémával? Ha már letelt annyi idő, amennyi eltelt a párizsi kommün kitörése után a párizsi kommün likvidálásáig, tehát nyolc esztendő,^ hajlandó-e a kormány arra, hogy ezt 'a kérdést végre likvidáljál Hajlandó-e végül arr^ hogy a politikai üldözöttek előtt a börtön ajtait kinyissa és ezt a problémát, amelyet és egyúttal szégyenbélyegnek tartok az ország ábrázatán, az ország ábrázatáról letörülje. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A másik kérdésem, — és ez önöknek szintén banalitás és erre az öregurak szintén nemmel fognak integetni — az emigráció kérdése. Ha önök nemzeti együttérzést a termelésben, a kultúrában keresnek és akarnak, akkor legelső kötelességük, hogy ezt a jóvátevő és kienj gesztelő gesztust a politikai üldözöttek felé megtegyék. Felteszem a kérdést: hát mikor, ha most nem, ha nyolc esztendő után nem? Akkor, amikor már minden ilyen kérdést mindenütt elintéztek. Hát mikor? Mikor jön el annak az ideje, hogy az ellenforradalom tobzódása után pontot tegyünk? Mikor akarjuk jóvátenni a magyar ellenforradalom kárteveseit? Szeretném tudni, t. Képviselőház, mire vár a kormány? (Gáspárdy Elemér: Majd ha a forradalom hibáit helyrehozzák!) Mi a nézete, mi az akarata és mi a véleménye ebben a kérdésben? Mert ha ezt a kérdést továbbra is a maga érintetlenségében akarja megtartani, akkor arról tesz tanúbizonyságot, hogy a megértést csak hirdeti, de valójában nem akarja. És arról tesz tanúságot, hogy az első véres ellenforradalmi fellángolás minden cselekvésével azonosítja magát és minden intézményét elfogadja és tartja. Ugyebár, destruktiv oldalról jövő ilyen kívánságokat kézlegyintéssel szoktak elintézni. Én azonban hivatkozom ismét egy konstruktiv forrásra, —- és ezt különösen Váry Albert t. képviselőtársamnak ajánlom szives figyelmébe — aki midőn a képviselőházba bejött és az ő nagy tudását és tapasztalatát a köz rendelkezésére bocsátotta, sajnos, az ügyészi tógát elfelejtette a kapu előtt letenni s aki sokszor visszaesik az ő ügyészi szerepébe és többnyire súlyosbításért fellebbez akkor, amikor például a mentelmi bizottság előadója valamilyen javaslatot terjeszt a bizottság elé. T. Képviselőház és t. Váry képviselőtársam! Méltóztatnak emlékezni, hogy én azt mondtam önnek, hogy a kegyetlen büntetés és bűnhődés