Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-60
r Áz országgyűlés képviselőházának 60. történik azért, mert bátor volt, nyilt volt, őszinte volt és mert használni akart a köznek. (Kuna P. András: És ha igazat mondott!) ötesztendős parlamenti tevékenység után arra az igazságra bukkantunk, hogy ebben a parlamentben a mai viszonyok között a kapacitáció felesleges fényűzés. A diktátorok parlamentje általában arról nevezetes, hogy annak módszerei közül a kapacitációt kirekesztik. A j diktátorok parlamentjének nem kellenek az I érvek, ott nincs helye a kapacitációnak, otí. ! fittyet hánynak a meggyőződésnek. Diktáto- > rok parlamentjében — a történelem is tanúsítja és mi is tanúi lehetünk — a minister urak nem sokat adnak az ellenvéleményre, a minister urak a Rechthaberei álláspontján állanak minden kérdésben és minden esetben. Legyen az ellenzék vagy pláne a szociáldemokrata párt igaza olyan tiszta, mint a kristály, erre a ministeri padokból csak nevetés a válasz. Hozhatunk mi ide sérelmeket, alátámaszthatjuk a sérelmeket érvekkel, nincs meghallgatás. (Ellenmondás a jobboldalon. — ; Szabóky Jenő: Olyan türelemmel hallgatjuk!) Türelemmel hallgatják! Ez talán kötelességük, mélyen t. képviselő ur, ez talán a parlamentarizmus egyik alapeleme. Nem arról van szó és nem is ezt reklamálom és azt se bánnám, hogyha nem hallgatnak türelemmel; arról van szó, hogy a parlamentáris tárgyalások kohójában kiforrjon az igazság (Reisinger Ferenc: Azt sem bánjuk, ha kimennek, olyan mindegy!) akkor is, ha az a baloldali padokról jön és akkor is. ha az a jobboldalról jön. (Usetty Béla: Megadatik!) Sajnos, t. Képviselőház, ezt hiányoljuk mi. Hiszen öt esztendő alatt annyi sok kísérletet tettünk, mondhatnám, hogy a parlamentarizmus klaviatúrájának minden billentyűjét többszörösen végig játszottuk. (Erdélyi Aladár: Ez igaz, de különösen a felsőhangokat! — Derültség a jobboldalon.) A nemzetgyűlésen a szociáldemokrata padokról 1400 beszéd hangzott el. (Kuna P. Anddrás: Hát akkor nincs szólásszabadság?) 1400 beszédben történt a számiálh atatlan sérelmek felpanaszolása, az érvek felsorakoztatása, és mi még mindig várunk a válaszra; tudjuk, hogy nem kapunk más választ, mint nevetést, kacagást, különösen a kabinet részéről. (Szabóky Jenő: *Jobb volna, ha haragudnánk?) Nem arról van szó, ismétlem, félre méltóztatik érteni a parlamentarizmus rendeltetését. Teljesen, tökéletesen mintegy az, hogy mi egyénileg haragszunk-e egymásra vagy nevetünk egymással szemben. Nem arról van szó, hanem arról van szó. hogy a kabinet tagjai az ellenzék részéről minden panaszt, sérelmet- kívánságot lesajnálással, lemosolygó lekicsinyléssel fogadnak. (Scitovszky Béla belügyminister: A képviselő ur maga sem hiszi ezt!) Annyira hiszem, hogy látom és tapasztalom és elkeseredem rajta már öt esztendő óta. (Szabóky Jenő: Rossz a szemüvege, t, képviselő ur!) Ez nekem nemcsak azért kellemetlen, mert az ember nem szívesen látja munkájának hiábavalóságát. Nemcsak azért kellemetlen, hanem kellemetlen azért is, mert én ebben az ország számára igen nagy kárt és igen nagy veszedelmeket Iátokmert a történelem azt tanúsítja, hogy nevető hatalmasok és síró ország mindig megelőző tünetei voltak egy ország romlásának és bomlásának. T. Képviselőház! Ugyebár, ennek a felismerésnek az volna a logikus következménye, hogy tehát akkor mindent beszélünk. Ebből csak azt lehet logikusan levezetni, hogyha ezt tapasztaltuk, akkor felesleges a beszéd és felesülése 1927 június 2-án, csütörtökön. 93 leges az érvelés, akkor ne beszéljünk és engecP' jünk szabad utat a dolgoknak. Ennek a dolognak van azonban még egy másik logikus következtetése is, amely bennünket keserű tapasztalatok ellenére is mindig és állandóan munkában tart, ez pedig az, hogy mi komolyan fogjuk fel a törvényhozás és a törvényhozó kötelességét. Komolyan fogjuk fel különösen az ellenzék kötelességét, az ellenzék biráló jogát és kötelességét, és akármennyi lekicsinyléssel, akármennyi rágalommal, akármennyi lesajnálással találkozunk szemben, ameddig számunkra fizikailag lehetséges, addig mi a birálat köteles munkáját el fogjuk végezni. A lelkiismeret parancsa, a törvényhozó kötelességének helyes felismerése az, amely bennünket mégis időnként megszólalásra késztet. Azonkívül, t. Ház. nekem külön okaim is vannak arra, hogy ebben a vitában résztvegyek. Az egyik okom az, hogy a múlt héten, egy nyilvános nagygyűlésen beszédemet rajtam kivül álló okok folytán nem tudtam befejezni. Budapest dolgozó népe, Budapest munkássága és kispolgársága a múlt vasárnapra a Tatter sáliba nyilvános nagygyűlést hivott egybe a legégetőbb gazdasági és politikai problémák megbeszélése céljából. A gyűlés lefolyását a hírlapokból — amennyire azt a hírlapok egyrésze a központi irányítás ellenére valamennyire mégis közölte — méltóztatik ismerni. A gyűlés ahhoz képest, hogy ott 30.000 ember vett részt és ráadásul ezer rendőrt vezényeltek ki 30—40 rendőrtiszt vezénylete alatt, meglehetősen nyugodtan folyt le. Természetes, hogy ez nem a némaságot vállalt szerzetnek a gyülekezete volt. tehát ott a szónokok is beszéltek és a publikum is nyilvánított nézetet. Semmi olyan nem történt azonban, ami az ezer főnyi karhatalom beavatkozását maga után vonta volna. Azt hiszem, ott még nem tartunk — és ezt a kormány dicséretére mondom, — (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) hogy egyáltalában ne lehessen Magyarországon véleményt nyilvánítani. (Madarassy Gábor: Szóval megvan erre a lehetőség!) Nagyon kevés, a legminimálisabb, ami elképzelhető. Ha ennél kevesebb volna, akkor már a rémuralom a szó teljes értelmében következett volna be. (Reisinger Ferenc: Olaszországban már ennyit sem lehet beszélni!) Egy hajszál, egy nüansz és ott leszünk. Azért mondom én. hogy ott még talán nem tartunk, (Szabóky Jenő: Bár már ott volnánk!) hogy egy 30.000 főnyi gyülekezetnek némán és hangtalanul kell két órát ott töltenie és eloszlania. Az történt, hogy én, mint a gyűlés egyik előadója beszéltem a választójogról. Harmincnyolc percnyi beszéd után, épen, amikor be akartam fejezni beszédemet, amikor rátértem arra, hogy Garami Ernő, az ország volt kereskedelemügyi ministere. akit Magyarország utolsó királya nevezett ki kereskedelemügyi ministerré (Reisinger Ferenc: Aki nem volt ellensége a kereskedelemnek!) s aki most rajta kivül álló okok folytán nem lehet idehaza, azt izente a magyar dolgozó tömegeknek, hogy a becsületes választójogért, az általános, egyenlő és titkos választójogért Magyarország dolgozó népének uj harcot kell indítania ... (Zaj a jobboldalon.) Én ezt mondtam: »Uj harc a választójogért! — ezt üzeni Garami« Erre a kivezényelt rendőrhadsereg főparancsnoka — ugy gondolom dr. Koós rendőrfőtanácsos ur — felugrott, magából kikelve kiabált:, »Nem engedem Garamit éljenezni, a szónoktól megvonom a szót!« A szót tőlem vonta meg, pedig nem én éljeneztem
