Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-46

$2 'Áz országgyűlés képviselőházának ét igen t. képviselőtársamnak, hogy ezek a szempontok vezették őt mai felszólalásában. De bocsásson meg nekem az én igen t. képviselőtársam, Radnay Miklós még sem érdemli meg hároméves működése után azt, hogy művészi kvalitásait kétségbevonják és bürokratává degradálják. (Ugy van! a jobboldalon, — Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister : Megmentette az Operát!) Mutasson nekem az igen t. képviselőtársam, még egy operaházat, amely az államnak és társadalomnak teljes lezüllése, anyagi és erkölcsi tönkremenetele után három év alatt olyan nivót ért el, mint a mi Operaházunk. A mi Operaházunk Európának rangban negyedik dalszinháza lett. Ezt pedig elérte saját erejével és művészetével, nem pedig állami szubvenciókkal és támogatásokkal, mert ezekről a régebbi költségvetési években komolyan beszélni sem lehetett. Hogy pedig ez igy van, azt fényesen bizonyltja az, hogy az Operaház két év óta állandóan 90%-os látogatottságnak örvend. Mert azt talán még Beek Lajos igen t. képviselőtársam sem óhajtja kétségbevonni, hogy a közönség pietásból látogatja a szinházat, és pietásból fizeti meg a vendégmentes előadásoknak is elég borsos helyárait. Nem értek egyet az én igen t. képviselőtársammal, a Nemzeti Szinházat illető véleményével sem. Készséggel elismerem Hevesi Sándornak kiváló kvalitásait, és heroikus küzdelmét a publikum közönyével, de nem helyeselhetem minden fenntartás nélkül a szinház műsorát és az utóbbi esztendőkben folytatott tagszerződtetési politkáját. Szerény véleményem szerint a Nemzeti Szinháznak nem szabad en suite szinháznak lenni, annak egy repertoire-szinháznak kell lenni. A Nemzeti Szinház egy templom, amelyben nem szabad tekintettel lenni arra, hogy 5, vagy 500, vagy 5000 ember hallgatja e, annak a papnak igéjét és szavát. A Shaw-darabok nem a Nemzeti Szinház szinpadára valók. Ezt az angol irót, aki még a mi legszentebb érzelmeinkből is gúnyt üz — láttuk a Kamara-szinház színpadán néhány héttel ezelőtt — talán nem ári hat az egészséges angol közvéleménynek és publikumnak, de a mi beteg szervezetünk re

t egyenesen romboló hatással lesz. (Ugy van ! a jobboldalon.) Lehet, hogy minden hasonlat sántit, de az a hasonlat jut nekem eszembe ez alkalommal, hogy ez tisztára olyan, mintha a mi egészséges alföldi magyar gazdánknak abszintot adnánk inni. Ezt a francia gyomor elviseli, talán jót is tesz neki, de feltétlenül beteggé fogja tenni a mi egészséges magyar gyomrunkat. Ne csodálkozzék azon az én igen t. képviselőtársam, ha a kultuszminister ur, az illetékes ügyosztály és a Nemzeti Szinház igazgatósága nem követ el mindent és nem hoz meg minden áldozatot abból a célból, hogy a Vígszínháznak általa is emiitett elsőrangú, kiváló művészeit és a külföldön élő Darvas Lillit a szinház tagjai sorába szerződtesse. Beek Lajos képviselőtársamnak, mint szakembernek, tudnia kellene azt, hogy a Nemzeti Szinház szinpada egy speciális szinpadi stilust, egy speciális szinjátszási képességet, egy egészen speciális hanghordozást kivan, ami megfelel ezen szinház tradícióinak, de abban a keretben, ezen színpadon, ezeknek az igazán elsőrangú művészeinknek képességei nem érvényesülnének. Láttuk ezt a közelmúltban nemrégiben Hegedűs Gyulánál, ennek az igazán elsőrangú, kiváló művésznek esetében, aki az ő elsőrangú kvalitásait ennek a színháznak színpadán nem tudta érvényesíteni. (Várnai Dániel: A sajtónak volt rossz az akusztikája, nem a szinháznak !) Rátérek most már arra a művészeti ágra, amely '. ülése 1927 május lS-án

} pénteken. a színházi művészet után elsősorban alkalmas arra, hogy a világ kulturnépei sorában arra a fokra emeljen bennünket, amelyet multunknál fogva megérdemlünk, ez pedig a képző- és iparművészet. A képző- és iparművészet pillanatnyilag a legversenyképesebb, de sokáig nem volt az és ha igy marad a helyzet, nem is lesz az. Mi vagyunk az egyedüliek az egész világon, akik ezen a téren a semmiből termelünk. Ne tévesszen meg senkit az a lázas kiállítási búcsújárás a művészek részéről. Ezek a képek mind visszakerülnek oda, ahonnét jöttek, a műterembe. Ezek a képek és szobrok százpercentig adósságból készülnek vagy a létminimum oly nagyfokú elvonásából, amilyet a polgári foglalkozások egyike sem ismer. Amint a tudománynak megvannak a maga mártírjai, épúgy a művészetnek is megvannak a maga fakirjai. A lassú lezüllés jelei máris mutatkoznak. A nagyobb koncepciók, amelyek nyugalmat és zavartalan holnapot kívánnak, kezdenek hiányozni. Nincsenek nagyobb problémák, csak szórványos kísérletek, ellenben nagy a konvencionális ízlés felé való orientálódás. Vaggonszámra mennek a külföldre züllött vásári képek a magyar cégér alatt. Könnyen ránkszakadhat újból az a járványszerü Ízléstelenség, amelyben a falakra visszakerülnek az illusztrált lapokból kiollózott képek, a szobrok a kályha tetejére kerülnek, a a vázákba pedig művirágot tesznek. Balkáni szomszédaink, akik hihetetlen fürgeséggel mozognak, mindenütt ott vannak és bekalandozzák Európa összes kiállító helyiségeit a Jeu de Pommetól Velencéig, már szimatolják rajtunk a hasonszőrűeket; pedig mi tudjuk, milyen kezdetleges viszonyban állanak a művészetekkel. Méltóztassanak megengedi)i, hogy a művészeti kérdés költségvetési dotációját néhány szóval ismertessem. A legutolsó békebeli, az 1914—15. évi költségvetésben ' a művészetek támogatása címén a képzőművészeti vásárlásokra, kiállítási dijakra, középületek művészi díszítésére, képzőművészeti ösztöndíjakra, segélyekre, külföldi művészeti iskolák tanulmányozására, vidéki művészi egyesületek segélyezésére, a nemzetközi kiállítások magyar osztályának szervezésére és a művészi pályán működök és azok hozzátartozóinak segélyezérére összesen 177.520 aranykoronát, vagyis mai értékben 2.574,040.000 papírkorona és hasonló iparművészeti célokra 93.500 aranykorona, vagyis mai értékben 1.351,751.000 papírkorona volt megszavazva. A folyó 1927/28. évi költségvetésben képzőművészeti célokra mindössze 140.611 pengő vagyis 1.757,637.500 papírkorona és iparművészeti célokra 11.680 pengő vagyis szinte hihetetlenül csekély összeg, az 1914/15. évi javadalommal szemben mindössze 146 millió papírkorona áll rendelkezésre. Ez t. Ház olyan hihetetlenül kis összeg, amely a reánk váró feladatok mellett szánalmas semmiséggé törpül. Annak, hogy a fenyegető veszély elkerültessék, egyetlen módja, hogy segítségére siessünk a mi képző- és iparművészetünknek állami megrendelések és állami támogatások formáiában. Lehetetlen itt e helyen felsorolni mindazokat a módozatokat, amelyek keretében alkalom nyilik arra, hogy olyképen siessünk a magyar képzőművészet segítségére, hogy annak ne csak gazdaságilag lássuk hasznát, de be is. tudjuk aranyozni a mi egykor fényesen ragyogó, de homályosulni kezdő művészetünket. Szépművészeti és Iparművészeti Muzeumunk anyagának gyarapítása, külföldi követségeink reprezentatív magyar iparművészeti és képzőművészeti anyaggal való ellátása olyan hatalmas kulturpropaganda, amelytől egy nemzet sem tekinthet el. Az Országos Levéltár művészi kifestésé, az ' egyetemi templom restaurálása, a svábhegyi csil-;