Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-46
r Áz országgyűlés 'képviselőházának 46. lagvizsgáló díszítése, a levéltár részére megrendelt három lovascsoport csak kezdete lehet annak a munkának, amely hivatva van arra, hogy segítségére siessen az S. 0. S. jelt adó m> gyár képzőművészetnek és iparművészetnek. Ezeken felül, t. Ház, vannak még becsületbeli kötelességeink is, amelyeket tovább halogatni nem lehet. Mivel indokolhatjuk azt, hogy Jókaink sírja ma is jeltelen 1 (Ugy van!) Mivel indokolhatjuk azt, hogy a magyar hősiesség és vitézség apoteózisa még ma sínes nyilvánosan megörökítve a névtelen katona síremlékének formájában. (Ugy van! Ugy van ! a Ház minden oldalán. — (Gáspárdy Elemér : Pedig ez megvan már mindenütt a külföldön !) Módot kell ezenkívül nyújtani művészeinknek arra, hogy a művészetek lázas versenyében le ne maradjanak külföldi kiállításokról, ahol pedig, mint eddig Velencében, Parisban, Monzában és legutóbb Varsóban oly sikereket értek el, hogy ámulva kapta le a kalapját a magyar trikolór előtt még a legelfogultabb külföldi szemlélő is. Szólnom kell azokról a művészeti tanintézetekről és főiskolákról is, amelyek hivatva vannak arra, hogy ezt a művószgenerációt neveljék. Ha ezeket nézzük, ugyanazt a képet nyerjük, amelyet az előbb voltam bátor vázolni. Ezek a tanintézetek költségvetésüknél fogva nincsenek abban a helyzetben, hogy ott az a lelkes, eleven és lüktető nevelő élet folyjék. Nincsenek abban a helyzetben költségvetésüknél fogva, hogy felvegyék a művészgeneráció nevelése terén a versenyt azzal a hihetetlenül erős konkurrenciával, amely különösen az utódállamok részéről mindjobban érezteti hatását. A tanári kar hiánya, a tanári javadalmazás elégtelensége, a dologi kiadások fedezésére alig elégséges összeg által okozott káros hatás mindjobban érezhetővé válik. Lehetséges-e, hogy lelkes művészi nevelés folytattassék például azon a zeneakadémián, amely pedig egy Bartókot, egy Dohnányit, egy Vecseyt adott nemzetünknek, s amelyen olyan tanárok elől, mint Kéri-Szántó Imre, Kodály Zoltán, az előléptetés lehetősége el van zárva % Csak a VII. fizetési osztályig juthatnak el, még a reményük sincs meg arra, hogy valaha az V. fizetési osztályig eljuthassanak. Várható-e kiváló művészgeneráció nevelése azon a képzőművészeti főiskolán, amelyen olyan művészek elől, mint Budnay Gyula, Csók István, Vaszary János, akik pedig művészetükkel minden propagandánál ékesebben hirdetik a mi tehetséges magyar fajunk kultúráját, el van zárva az előléptetés lehetősége ? Ugyanez áll igen t. Képviselőház az iparművészeti iskola helyzetére vonatkozólag is. Pedig itt meggondolást igényelne az, hogy ez nem teoretikus iskola, hanem olyan művészetág kifejlesztésére van hivatva, amely korlátlan kiviteli lehetőséget nyújt. Láttuk ezt az Összeomlás előtti években, mikor speciális magyar művészetünknek piaca lett az egész nyugati kulturvilág. A nemzeti tradíciók és a klasszikus múlt hagyományainak őrzésére szolgál az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia. Mit látunk itt is ? A dologi kiadások fedezésére alig elégséges, még a tavalyinál is kisebb összeget a költségvetésben, a tanári kar hiányát, a tanári javadalmazás elégtelenségét és az előmeneteli viszonyok sivárságát. Ez az intézet igen t. Képviselőház, amely nyelvünk nemességének és tradícióinak megőrzésére szolgál, kénytelen egy Gál Gyulát, Hettyey Arankát, Fay Szerénát óradíjas tanárokként alkalmazni hosszú esztendőkön keresztül azért, mert állásuk a költségvetésbe be nem illeszthető. Pedig ha valaha volt szükség arra, hogy gondozzák és őrizzék nyelvünk tisztaságát, ülésé 1927 május lÉ-án, pétiteken. 8$ ugy az a mai időkben szükséges, amikor annyi veszély fenyegeti ezt a nekünk annyira becses, szent klenódiumunkat. Igénytelen felszólalásom nem volna teljes, ha meg nem emlékeznék a Műemlékek Országos Bizottságáról és nem méltatnám egyrészt azt a súlyos és nehéz feladatot, amely ennek a bizottságnak vállaira nehezedik és nem mutatnék reá arra a nehéz helyzetre, amelyben ez a bizottság a költségvetés mostoha dotációja következtében van. Voltam bátor említeni, hogy a külföld elsősorban az élőművészetek alapján fog elbírálni bennünket, de másodsorban abból a szempontból mond ítéletet, hogy mennyire tudjuk egykor fényes és nagy művészetünket megbecsülni. Itt lép előtérbe ennek a bizottságnak fontos szerepe. Be kell bizonyítani, hogy ha el is rabolták tőlünk legszentebb, legbecsesebb és legnagyobb műemlékeinket, ragaszkodunk ahhoz, ami megmaradt, magyar fajunk minden csökönyösségével és kitartásával. Multat csak a műemlékekkel lehet igazolni s nekünk, akiknek ebben a csonka országban is már 1150-ben gótikus templomaink voltak, igenis jogunk van szót kérni a világ kulturnépeinek parlamentjében. Erre a célra szolgál a műemlékek országos bizottsága és ezért nem szabadé bizottság céljaira fukar kezekkel mérni. Ezért nem szabad megszüntetni ezt a bizottságot, amely gondolat megengedem, nem a ministeriumban, hanem a takarókossági bizottság kebelében merült fel, mert szerény nézetem szerint, ha ez a bizottság nem volna, életre kellene hivni. (Ugy van t Ugy van! fabbfelől.) Az a nemzet, amely múltját megbecsülni nem tudja vagy nem akarja, nem méltó arra, hogy egyenrangú tárgyalófélnek tekintessék a külföldi művelt közvélemény által akkor, mikor szót kér a világ kulturnépeinek parlamentjében. T. Képviselőház! Bocsánatot kell kérnem, hogy szives türelmüket ily t hosszú ideig voltam bátor igénybe venni, (HalUuh! Halljuk!) de remélem, hogy ezzel is hozzájárultam ahhoz, hogy — mint beszédem elején mondottam — a művészi kultúra végre-valahára olyan polcra emeltessék, hogy példaadó tényezővé váljék és standard uralkodó legyen a magyar földön. Egyébiránt a kormány és az igen t. kultuszminister ur iránt különös bizalmamat fejezvén ki, a költségvetést elfogadom, (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik t Urbanics Kálmán jegyző: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Ház! A magam részéről őszinte örömmel kell megáll api tanom, hogy végre itt egy olyan kormánypárti beszédet hallottam, amelynek egy részével — és hozzá tehetem mindjárt, jó nagy részével — teljesen egyetértek. Magam is azt tartom, amit Farkas Elemér t. képviselő ur itt részletezve ismertetett, hogy a magyar művészet és képzőművészet ma már igazán szomorú válságokat él át, de a művészet válságai megkétszereződve, sok esetben ötvenszereződve hatnak magukra a művészekre is. Teljes mértékben támo-. gátasra szorul a lehetőség legmesszebb menő határáig— ahogy Farkas igen t. képviselőtársam is kérte — ugy a képzőművészet, mint valamennyi művészet s támogatásra szorulnak, és pedig állami támogatásra szorulnak maguk a művészek is. Hiszen azt a nagy nyomort, amely a művészeket ma sújtja és mint rettenetes ostorcsapás vág végig rajtuk, igazán csak az ismerheti, aki közvetlenül szemben áll vele, akihez közvetlenül elérkeznek azok a panaszok, amelyeket a maguk anyagi helyzetére vonatkozóan a magyar művészek ebben az országban talán még soha nem han-. goztattak, U*