Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-46

78 'Áz országgyűlés képviselőházának'ét beszélni, hogy például a közelmúltnak és jelennek élő és hatalmon lévő szereplői oly beállitásban szerepelnek az olvasókönyvekben és a történelemkönyvekben, hogy a történelem ezt aligha fogja igazolni. (Farkas István: Persze, mert azután nem szerepelhetnek !) Azt hiszem, hogy az élőknek nemcsak azt kellene megvárniuk a történelemtől, hogy bronzba öntsék őket, hanem azt is, hogy ólomba öntsék. (Farkas István : Csúnyán fognak szerepelni !) A földrajzkönyvek általában azt az egyoldalúságot árulják el, amely már egyszer hozzásegítette Magyarországot Trianonhoz. A földrajzkönyvek legnagyobb részében a román még mindig oláh, (Felkiáltások jobbfelől: Ugy hívják őket magyarul!) még mindig vannak, hol vállveregető, hol nehezményező kiszólások az úgynevezett nemzetiségekre. Ezek az apró tüszurások azok, amelyekért milliónyi elszakitott magyarnak drágán kell megfizetnie. (Kccsán Károly : A magyart nem védik meg ! (Felkiáltások jobbfelől : Hiszen oláh az!) Az utóbbi időben a kormányzat lapjai igen szivesen igazolnak velünk alibit és felhozzák azokat a beszédeket, amelyeket különösen a békeszerződés ügyében mondottunk. Itt meg kell erősítenem újból azokat a beszédeket, amelyeket itt mondottunk, mert álljuk minden körülmények között azt amit ezekről az igazságtalanságokról mondottunk ; de ugyanilyen nyomatékkal meg kell mondanunk azt is, hogy a békét háború előzte meg, a háborút pedig megelőzte sok egyéb hiba mellett az a sovén iskolapolitika is, amelynek nyomai még ma is megtalálhatók az olvasóés földrajzkönyvekben. (Kocsán Károly: Mit csinálnak az oláhok, csehek és szeri ek? — Viczián István : Bezárták a magyar iskoláinkat! Inkább arról méltóztassék beszélni ! Erről érdemesebb beszélni ! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek minden oldalon. (Viczián István: Próbára teszi a magyar ember türelmét!) Kéthly Anna: Ha azok valamit rosszul csil nálnak, az egyáltalában nem ok arra, hogy mi 1 ugynezt a hibát kövessük el! (Viczián István: De mi nem ugyanazt a hibát csináljuk ! Kérem az más. Bár ők is ugy tennének, mint mi ! — Farkas István : A kultúra és a politika, az más!) A történelemkönyvnek nem a történelemirásnak, hanem nagyjában a történelemferditésnek a példáit mutatták. (Ugy van! a szélsőbaloldalon) Ezeken a könyveken keresztül a magyar történelem úgyszólván semmi egyéb, mint sorozatos verekedés előbb a tatárral, azután a törökkel, (Viczián István : Ez megtörtént! Ez tény !) végül a német ellen, anélkül azonban, hogy a történelemirásnak, a történelemkutatásnak azokat az eredményeit, amelyeket az Acsádyak, a Grünwaldok, a Szeremleyek, a Szabó Ervinek olyan éles szemmel és olyan mély perspektívával tudtak csoporsitani, valamilyen módon is értékesitenék. És minél közelebb érünk napjainkhoz, annál inkább apokrif ez a történelemírás és pl. 1848-tól napjainkig csaknem egészen hamis az a kép, amelyet a gyermek a magyar történelemről kap. (Ellenmondások a jobboldalon. — Viczián István: Kitől tanulta a történelmet, hogy igy beszél % — Egy hang jobbfelől: Hiányzik még belőle 1919! — Farkas István: Ott is kaphat igaz képet ! Csinálták azt is mesterségesen! Egyszer felelősségre vonják még azokat, akik a háborút előidézték, mert azok felelősek Trianonért ! Azokat yonják felelősségre ! — Viczián István : Az más kérdés ! — Farkas István : Mi az, hogy más kérdés ? Nem a háború tette tönkre Magyarországot ?) Elnök : Csendet kérek ! Farkas képviselő urat kérem, ne méltóztassék a szónokot zavarni. (Viczián István: Csakhogy nem Magyarország okozta a '. ülése 1927 május 13-an, péntekért. háborút 1 — Zaj a jobboldalon.) Csendet kérek a jobboldalon is ! Kéthly Anna: Különösen hamis az a kép, amelyet 1848-tól egész napjainkig pl. a Habsburgokról kap a gyermek az iskolában és az intelligens szülőnek igen nagy fáradságába kerül, hogy az iskola presztízsét is megóvja és a gyermeknek ilyen ismereteit is helyreigazítsa, de a gyermekek túlnyomó többsége nem jut ahhoz, hogy ismereteit kiegészítse és ismereteit helyes módon revideálja. Ami a tankönyvek szellemére vonatkozik, az természetesen és száz százalékban a tanitás szellemére is vonatkozik. De függetlenül a tanitás szellemétől, súlyos kifogásaink vannak a tanitás módszere, a tanitás motodikai módszere ellen is. Ahelyett, hogy ezt a tanítási módszert a bírálat szavával illetném, engedjék meg, hogy egészen röviden ismertessem az egyik osztrák kerületi metodikusnak »Das dritte Schuljahr« című könyvéből azokat a módszereket, azt a metodikát, amely az osztrák iskolákban honos. Ö azt mondja, hogy a tanitás benső metodikai képére nézve az irányadó alapelv a tanuló önállósága, a munkaprincipium. A tanuló önállósága azt jelenti, hogy a tanuló is vegyen részt a tanításban és nem egyszerűen csak befogadó legyen, hogy a tani tó ne csak az aktív, vagyis az adó, a tanuló pedig a passzív, vagyis az elfogadó rész legyen, (Viczián István: A tanulók válasszák a tanitót! — Farkas István: Jó, jó ! Maga nem ért ehhez, magának is kellene az elemitől kezdeni, hogy egy kis koncepciója legyen. — Várnai Dániel: Inkább a mozisok válasszák az államtitkárjukat! — Elnök csenget.) hanem ennek helyébe a tanuló által önmaga által feldolgozott művelődési anyag Jép A tanulónak saját élménye, saját megfigyelése által kell tudatosan megértenie azt, ami a környezetében van, lehetőleg önálló gondolkozással, önálló Ítélettel és önálló következtetéssel dolgozza fel belsőleg ezeket az észleleteket. És ami ilyen módon a tanuló önálló munkájával a tanuló szellemi tulajdonává válik, az természetesen és ellenállhatatlanul a beszéd utján való közlésre és a kézzel való megvalósításra törekszik. Ennél az egész folyamatnál a tanuló munkája van előtérben, ez irányítja a tanitás menetét és biztosítja azt, hogy olyan anyag nem kerül tárgyalásra, amely nem alkalmazkodik teljesen a gyermek szellemi fejlettségéhez. Ez a munkaiskolának lényege, szemben a régi tanuló-iskoláéval, ahol nem a gyermek, hanem a tananyag állott a tanitás központjában és ahol arra Ítélték a tanulót, hogy egy többé-kevésbbé tudományos rendszer keretében készen kínált anyagot vegyen fel passzívan és rögzitsen meg emlékezetében. A munkaiskola tanítási módja a gyermek természetes érdeklődésétől és testi képességétől függ, méltányolja a gyermeknek a mozgás után való természetes vágyát és a tisztán szellemi foglalkozás mellé hasonlóan egyenrangúan fontosnak tartja a testi munkát is. A testi munka, a kézimunka azonban nem öncél ennél az iskolánál és ennél a rendszernél, hanem csak -eszköz a cél elérésére ; nem készít elő földművességre vagy ipari pályára, hanem célja egyrészt az embernek harmonikus nevelése, másrészt pedig a megadott művelődési anyagnak sokoldalú és alapos megemésztése. Ez a természetes és általános kifejezési mód, az egész anyagot átható elem. A népiskolának, az egységes uj iskolának egységes és egyetemes tanítási módja követeli a gyermek képzetére és gondolkozására való tekintetet, vagyis mindenekelőtt a tisztán pszichológiai szempontot. Mindaz, amivel a gyermeknek a tanulásban foglalkoznia kell, szükséges, hogy bizonyos határo-