Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-46

76 Az országgyűlés képviselőházának 4 nak és azoknak kiadói legyenek. A mint a háború előtt a tanárság, az oktatószemélyzet volt, a tudományosság képviselője, művelője és a tudományos munkák fogyasztója, ennek kell újra azzá lennie, ha a fizetésrendezés megtörténik. Nehéz dolog az t. Ház, mindig csak Ígéretekből élni és Ígéretekkel foglalkozni. De még rosszabbul esik, ha a kultuszminister ur azt mondja — amint egy nyilatkozatából hallottuk, — hogy őt nem lehet ezért felelőssé tenni, ez a pénzügyminister úrhoz tartozik. A pénzügyminister megszabta a kereteket, azokon nem lehet túlmenni. Elhiszem, hogy a kultuszminister ur nem tehetne önhatalmú intézkedéseket, de arra mindenesetre módja és joga van, hogyha a pénzügyminister ur nem értette volna meg annak fontosságát, a nemzeti jövő és a nemzeti közművelődés szempontjából, hogy az oktatószemélyzet nyugodtan élhessen hivatásának, akkor a kultuszminister ur feladata megértetni vele és ennek a megértetésnek nyomán elérni azt, hogy itt szűkmarkúnak ne mutatkozzék. Mert, hogyha hangsúlyozták az előttem szólók azt, hogy semmiféle megtakarítás nem lehet okos ott,.ahol kultúráról van szó, akkor azt mondhatom, még kevésbé okos megtakarítás az, amely azoknak rovására megy, akiktől ennek a kultúrának fellendülését várjuk. Abban a hitben, hogy ezekben a kérdésekben kellő és helyes megoldást fog találni a kormány, a költségvetést elfogadom. Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik 1 Urbanics Kálmán jegyző: Kéthly Anna ! Kéthly Anna: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam, ha letompitottan is, de a gyakorlati szakember szemével meglátott kritikával illette a kultusztárca költségvetését. Ez főleg azért érdekes, mert a választások óta közkeletű szokássá vált az, hogy ha az ellenzék részéről, főleg pedig a^ szociáldemokrata ellenzék részéről élnek kritikával és hangoztatnak kifogásokat, akkor a kormányzópárt ezeknek a kritikáknak és kifogásoknak érdemi tárgyalásába nem bocsátkozik bele, hanem a dolog egyszerűbb részét választva magának, egy mosollyal vagy kézlegyintéssel intézi el a dolgokat. Ez a rendszer már — ugy látszik — kormányzati rendszerré vált és közülünk igen sokakban azt a hitet keltette fel, hogy a jelenlegi helyzetben minden ellenzéki kritika felesleges, mert megtörik a számbeli fölény falanxán. Ennél a tárgynál meg kell azonban mégis jegyeznem, hogy a kultuszminister ur tiszteletreméltó kivétel, mert ha iránya, véleményei, szempontjai a mieinkkel szögesen ellentétesek is, — mert azt, amit ő saját kultúrpolitikájának szemszögéből jónak és helyesnek lát, mi károsnak és veszedelmesnek tartjuk — azért letagadhatatlan, hogy a vitában résztvesz, érveinkre érvekkel felel, vitánkra vitával felel; az azután más kérdés, hogy ezek az érvek hogyan állják meg a helyüket. Épen ezért kell itt elöljáróban a minister urnák nem a parlamentben, hanem a parlamenten kivül elhangzott érvelésével foglalkoznom, amelyben azt a megállapítást tette, hogy, azt hiszi, igaztalanul vetettük szemére kultúrpolitikájában a népkultúra felé való törekvés hiányosságait, mert ime, azt mondja ebben a megállapításában, hogy százával épülnek tantermek, nyíltak meg iskolák, amelyeknek mind az a céljuk, hogy a beiskolázási törvény hiányosságait pótolják és hogy a beiskolázási törvény mindenki számára, >. ülése 1927 május 13-án, pénteken.. . tehát a proletariátus számára is végrehajtható legyen. Tartozunk az igazságnak annak megállapításával, hogy számbelileg ez tényleg igy van, de egyúttal annak elmondásával is, hogy ha ez megteremti is az iskolatermek számbeli szaporításával a beiskoláztatás lehetőségét, de nem adja meg a biztositékát annak, hogy a beiskoláztatott tanuló valóban azt tanulja, amire a mi véleményünk szerint szüksége van. Ezt a véleményünket nem az osztályelfogultság determinálja, hanem az általános emberi felfogás, mert véleményünk szerint nem azt tanulja meg a tanuló, amire az általános emberi szempontból joga és kötelessége van. Lehet, hogy a tantermek bizonyos idő múlva minden igénynek meg fognák felelni számbelileg is és egyéb tekintetekben is, változatlanul fenmarad azonban az a három probléma, amely elintézésre vár, és amelynek elintézésére eddig részben nem jutott idő, részben pedig a kultusztárca ennél szerintünk kisebb fontosságú ügyekkel foglalkozott. Harmadsorban pedig azért, mivel a mi véleményünk ebben a kérdésben a kultuszkormányzat felfogásával merőben ellentétes, és mert a kultuszkormány ideális állapotokat látott, ahol véleményünk szerint a már is elkésett reformnak haladéktalan szüksége áll fenn. A három főkérdés: a tanitókérdés, az iskolakönyv és a tanítás szellemének három tagozatú, de valójában és voltaképen egységes problémája a népoktatásnál. Már a köztisztviselői ösztöndíjjavaslatnál elmondottam, hogy milyen hallatlan kulturveszedelemnek tartom, hogy a nemzet napszámosai a valóban napszámosi fizetés mellett nem emelkedhetnek a nemzet szakmunkásai közé, hogy a tanítóképzés a negyedik középiskolai osztály, de valójában az ennél sokkal csekélyebb értékű negyedik polgári iskolai osztály befejezésével kezdődik és négy évfolyam alatt ér véget, amikor pedig ez alatt a négy évfolyam alatt egy kumulált középiskolai és egy kivonatolt pedagógiai ismerettömeget kell a nem mindig teljes és kiváló intelligenciájú preparandistának abszorbeálnia. Ennek az eredménye természetesen csak az, hogy sem a középiskolai ismeretek, sem pedig a pedagógiai kultúra terén nem áU az ellemi iskolai tanítótestület a maga egészében azon a fo-1 kon, amelyen elkerülhetetlenül kellene állania F azért, hogy a jövendő legdrágább kincsét i gyermeket nyugodt lelkiismerettel a kezükre bizhassuk. \ Ehhez még hozzá kell tennünk azt is, hogy főleg a felekezeti tanitóképzőintézetek még az ezen intézetek számára megszabott anyag tekintetében is olyan túlzott toleranciát tanúsítanak, hogy arra az eredményre kell jutnunk, hogy a tanítóképzés ügye feltétlenül reformra szorul, ha azt akarjuk, amit az előadó ur beszédének bevezető részében mondott, hogy itt egy valódi kulturdemokrácia teremtessék. Nagyon érdekesnek tartom egy iskolai bizonyítvány bemutatását a képviselőház előtt, amely bizonyítványt egy vidéki elemi iskolai tanító állított ki egy ipari munkás számára, aki a választói jogosultsághoz szükséges négy elemi elvégzéséről kért ott bizonyítványt. Ennek a bizonyítványnak sem a formája, sem a lényege nem bizonyítja azt, hogy az, akinek kezére a gyermekek nevelése van bizva, ezt a feladatát komolyan és kielégítően el tudj a végezni. Már pedig, ahogyan én látom, ahogy én példákat kaptam a vidékről, ezek azt bizonyítják, hogy ez a bizonyítvány nem áll egymagában és hogy ehhez a bizonyítványhoz hasonlókat más iskolákban is produkáltak. Sajnos, ez a. történet erről az iskolai bizonyítványról teljesen igaz. Sajnos, hogy ilyen