Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-46
r Az országgyűlés képviselőházának 46. azoknak az épületeknek megújítására, tisztítására, tatarozásása és tűrhetővé tételére. Ugyanezt a kérést fűzhetném az iskolák beszerzésének kérdéséhez. A háború atatt és a háború uláni időkben a szertárakat, könyvtárakat kellő módon gyarapítani nem tudták, mert kellő fedezet nem állott rendelkezésre és ennek eredménye gyanánt bizonyos folyóiratok, ujabban megjelent tudományos munkák hiányoznak. A szaktanároknak ez szükséges lenne, hogy magukat kiképezhessék. A közoktatásügyi tárca költségvetéséből kitűnik, hogy e célra minimális, vagy számba sem vehető tételek vannak beállítva. Csak jellemzésül megemlítem, hogy az elemi iskoláknál, a tanitó- és tanitónőképzőknél az úgynevezett felszerelésekre, javításokra és berendezésekre — épugy a kisdedóvóknál is — az egész országban 4897 pengő van felvéve. Ez olyan csekély öszszeg, hogy ebből képtelenek nem beszerezni, hanem csak beköttetni a könyveket. Nagyon mostohának látom a költségvetésben a népművelési célok támogatását is. Az iskolán kívüli népművelés fontosságát ma már mindenki elismeri és tudja Magyarországon. A vármegyék adják e tekintetben a legjobb példát, amikor ők maguk ajánlanak fel erre a célra pénzeket, önmaguk ajánlkoznak bizonyos népszerű tudományos munkák kiadására és terjesztésére s ugyanakkor a kurtuszministerium költségvetése népkönyvtárakra 3435 p ngőt, kulturegyesületek támogatására 1717 pengőt irányoz elő az egész országra egész évre. Azt kell feltételeznem, hogy amikor ezt itt beállították, ez inkább csak azért volt, hogy szerepeljenek ezek a tételek, de meggyőződésem az, hogy talán máshonnan elvont összegekből a minister ur nagyobb összegeket fog ezeknek mégis rendelkezésére bocsátani. Az elemi iskolákkal kapcsolatban megjegyzem, hogy a felekezeti iskolákra és azoknak támogatására a kultuszministerur 30 millió pengőt irányoz elő, s ebben a középiskolák, elemi iskolák és polgári iskolák benne vannak. Ez az összeg a fizetések kiegészítésére szolgál. Azonban nekem az a meggyőződésem, hogyha ezen a téren nézzük azt az arányt, amelyben az állami elemi iskolák és a felekezeti e emi iskolák állanak egymással, amikor 1050 állami iskolával szemben 4520 felekezeti iskola van Magyarországon, akkor nagyon erősen terhelik meg ezeket a felekezeteket a költségekkel. Hozzájárul ehhez a megterheléshez még az is, hogy most legújabban a népiskolákról szóló törvény alapján revízió alá veszik azokat a szerződéseket, amelyeket a községek, illetőleg felekezetek az állammal kötöttek, ezeknek a revízióknak eredménye pedig mindig az, hogy a fentartó testületeknek mindig több és több terhet kell vállalniuk, mert hiszen az államháztartásnál az egyik takarékossági eszköz épen az, hogy áthárítsák az egyes testületekre a költséseket. Bátor vagyok azt a kérdést fölvetni, hogyha ez így megy tovább, akkor már azokat az egyes fentartó testületek, felekezetek, vagy községek, amelyek a teljesítőképesség határán vannak, sőt bizonyos fokig ezen túl is mentek, amikor pl a községeknél meg van szabva, hogy ötven percenten túl nem is vethetnek ki adót, hogyan fognak majd ezek gondoskodni az iskolákról, a tényleges, okos, tervszerű és a tudományos képzettségnek megfelelő módon. (Kiss István: Felemelik a kereseti adót!) Ha azonban bekövetkezik az, amit sokan szeretnének, hogy ezek a felekezetek nem birják fentartani az iskolákat és azt mondják, tessék tőlük átvenni ezeket az iskolákat. Mi történik akkor a kultusztárca költségvetésével, ha 1050 iskola helyett egyszerre még 4520 iskola szakad az állam nyakába. Arra kérem a kultuszminister ülése 1927 május 13-án, pénteken. 75 urat, hogy ezeknek a kérdéseknek elbírálásánál ne csak tisztán fináncpolitikai szempontokból járjon el, hogy minél többet megtakaritson a költségvetésben, hanem tessék a legrigorózusabban figyelembe venni a fentartó felekezeteknek erejét és ahhoz szabni az állami segítséget. Ma már ott tartanak, különösen a protestáns felekezeti iskolák, hogy pl. maga a tanítói nyugdíjhozzájárulás is lehetetlen helyzetbe hozza őket, mert nem tudnak rá fedezetet teremteni. Meg kell még emlékeznem egy másik ügyről is. Azt hiszem, a minister ur majd talál is módot arra, hogy foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Az egyházak támogatásáról szóló fejezetnél az indokolásba azt hiszem tévedés csúszott be, amennyiben azt mondja az indokolás, hogy a háború óta lecsökkent létszámnak megfelelően a protestáns felekezetek az 1848-iki XX. tcikknek részbeni végrehajtásaképen a békebeli járulékaiknak mintegy 45%-át kapják meg most. Azt mondja továbbá az indokolás, hogy ez megfelel annak, ami a háború előtt volt, mert hiszen a háború után a gyülekezetek egy részét elszakították és igy a megmaradt részre esik annyi, mint amennyi békében esett volna reájuk. Azt hiszem, ez tévedés, ez nem felel meg a háború előtti 100% os támogatásnak, mégpedig azért nem, mert hogy csak egy példát mondjak, amely a legközelebbről érinti a felekezeteket, az u n. adócsökkentési segélyből még ma is csak 30—35 percentet térítenek meg, de nincs valorizáció a tan díjkárpótlás megtérítésénél és más dologi szolgáltatások körül. Meg vagyok győződve arról, hogy ez tévedésből csúszott be és azért teszem szóvá, hogy a minister ur ezt korrigálja. T. Képviselőház! A kultusztárca költségvetésével foglalkozva elmondottam azokat a kifogásokat, amelyeket a minister ur figyelmébe ajánlok. Meg kell állapitanom, hogy tagadhatatlanul erős haladás mutatkozik kulturális téren. Az iskoláztatás, a beiskolázás kérdése is rövidesen mindenütt meg lesz oldva. Meg lesz a mód arra, hogy mindenki járhasson iskolába, a törvény nemcsak kimondja a tanittatási kötelezettséget, hanem meg is adja a módot arra, hogy ezt a kötelességet teljesíteni is lehessen. Nem fejezhetem be beszédemet anélkül, hogy ne szóljak az oktató-személyzet lehetetlen helyzetéről, amelyre az előttem szóló képviselőtársam is rámutatott. Nagyon eltévesztett dolog, és mondhatnám mindig ez a státuskérdéseknek az ütközőpontja, hogy uniformizálnak, embereket, tisztviselőket egy kalap alá vonnak és u. n. fizetési fokozatokba sorozzák be őket. Nem veszik észre azt az óriási különbséget, amely bizonyos munkáknál más munkákkal szemben fennáll. Az oktató-személyzet pedig ma Magyarországon az óvónőtől fölfelé, a legmagasabb fokig olyan gyatrán és rosszul van fizetve, hogy csodálkoznom kell azon az önfeláldozáson, kötelességtudáson, hogy ilyen körülmények között sem sülyedt az iskolák színvonala, hanem még törekszenek azt emelni. Csodálkozom azon, hogy emellett a gyönge fizetés mellett ők még a maguk képzésére is tudnak valamit fordítani. De valamit meg kell említeni. A minister ur nagyon nagy hive a tudományos műveltségnek, nagyon nagy híve annak, hogy ma Magyarország tudományos műveltség tekintetében Európa államai között első legyen. Ha ezt őszintén és igazán akarja, akkor tegye lehetővé, hogy az oktató-személyzet tényleg tudományos színvonalon álljon és ennek megfelelően élhessen. Ehhez pegig az szükséges, hogy a fizetéseket tisztességesen rendezzék, ugy hogy abból, emberileg megélni lehessen. Ez fogja egyúttal megteremteni azt a vevőközönséget is, amely lehetővé teszi, hogy tudományos munkák megjelenjenek, fogyja10*
