Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-46

74 Az országgyűlés képviselőházának 46, Azt hiszem, ez elszólás vagy nyelvbotlás volt, mert én ezt ebben a formában soha aláírni és elfogadni nem tudom. Maga az a tény, hogy a vidéki egyetemeken kevesebb hallgató van, önmagában nem jelenti azt, hogy ott különb, kiválóbb embereket fognak nevelni, mint a budapesti egyetemen, nem pedig azért, mert egyrészt Budapesten az egyetemi tanárok száma sokkal nagyobb, mint a vidéki egyetemeken, — tehát azért megoszlik a létszám, — másrészt pedig, ha azt nézzük, hogy vidéki egyetemeink hogy vannak felszerelve, akkor ki kell jelentenem, hogy a vidéki egyetemek nem állják meg a budapesti egyetemmel való összehasonlítást. Csak a könyvtárak és tudományos munkák rendelkezésére állását akarom tekintetbe venni. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen karban van a pécsi egyetemi könyvtár, milyen a Debrecenben rendelkezésre álló könyvtár, szemben a Budapesten rendelkezésre álló anyaggal, amely ugy a tudományos, mint az egyéni kiképzést is teljesen lehetővé teszi. Elismerem, hogy Debrecenben a régi kollégiumi könyvtár nagy értéket képvisel a maga régiségénél fogva, s értéket képvisel a szegedi Somogyi-könyvtár és a pécsi is, de mindenesetre meg kell állapítani, hogy a modern, ujabb tudományos munkák gyűjteménye nincs meg oly mértékben, mint ahogy az szükséges volna az egyetemi oktatáshoz. Nem kívánom azt, hogy micsoda egyéb klinikai, laboratóriumi és más eshetőségek vannak Pesten a kiképzésre, s mik vannak Debrecenben, Szegeden és Pécsett a mai pillanatban 1 Azt a beállítást tehát, hogy a vidéki egyetemek jobban tudnak kiképezni, talán csak az az egyetlen egy szempont indokolja, hogy ott kevesen vannak. Az egyetemekkel nem kívánok tovább foglalkozni, hanem itt rátérek ezzel kapcsolatban a középiskolákra. Ha a középiskolák költségvetését nézem és összehasonlítom az egyetemi költségvetéssel, igazán nagy eltérések vannak. Bár a minisur mindent elkövetett, hogy reformokkal ugy a fai-középiskolákat, mint a leányközépiskolákat, azután a polgári iskolákat is minél alkalmasabbá és minél inkább képessé tegye, hogy a mai gyakorlati életnek megfelően neveljék a tanulókat, mégis azt kell megállapítanom, hogy ennek a gyakorlati célnak elérésére, vagyis, hogy a tanulók minél inkább azokat a tudományokat szerezhessék meg, amelyek szükségesek, nem tették meg a legfontosabb lépéseket. A legfontosabb lépések közé tartozik a középiskolánál végre rendet teremteni a tananyag körül. Méltóztassék csak arra gondolni, hogy mi, akik itt vagyunk, akik érettségit ezelőtt 25—30 évvel tettünk, milyen különbséget látunk, ha összehasonlítjuk az akkor tanult anyagot azzal, amelyet ma tanítanak a középiskolákban. Én pl. nagyon jól emlékszem arra, hogy ha a matematikát veszszük, mi még sem differenciál-egyenleteket, sem integrál-számításokat, sem semmi ilyen dolgokat nem tanultunk ott, s ma már ezeket a középiskola nyolc osztályban végzik és tanítják, emellett mindazt, amit mi tanultunk. Attól kezdve tehát csak a matematikánál is óriási nagy tananyagszaporulat állott elő. Ha nézem, az uj modern felfedezéseket ugyanezt látom a fizikánál is, a fizikai tudomány fejlődésében, hogy hihetetlen mértékben megnövekedett ott is a tananyag. De ezt tapasztaljuk a történelemnél, a világtörténelemnél, az irodalomtörténetnél és mindenütt; a tananyag növekedését mindenütt látom annak okos szelektálását és megfelelő kevesbitését. Ilyen körülmények között ne csodálkozunk azon, ha a középiskolai tanulókról megállapítják a középiskolai tanárok épugy, mint az egyetemi tanárok, akiknek kezébe kerülnek, ülése 1927 május 13-án, pénteken. hogy bizony ezeknek a nivója nagyon lesüiyedt a régihez képest, hogy ma a középiskola nem adja uzt a nagy képzettséget mint régen ; de a tananyag óriási volta miatt természetszerűleg előáll ez a kelyzet, mert olyan túlzott követelésekkel lépünk fel a tanulóval szemben, hogy a tanuló egyszerűen él a természetadta jogával, hogy mivel nem bírja, nem tudja elvégezni, megtanulni az anyagot, csak épen annyit végez, amennyit megbír. Tehát, ha eredményessé akarjuk tenni a középiskolai oktatást, ha azt akarjuk, hogy ott tényleges tudás legyen, alaposan megértett tudás, akkor az első az egész középiskola^ tananyagot revidiálni, kiválasztani azokat a részeket, amelyek már elavultak és nem szükégesek és ezek helyett az ujabb kívánságoknak megfelelőket beállítani. Hiszen, ha csak példákat akarnék felhozni, elég volna arra hivatkoznom, hogy miért szükséges ma az, hogy oldalakon és órákon keresztül az angol-francia 100 éves háborút, a piros-fehér-rózsa háborút tanítsuk, ugyan akkor, mivel nem jut idő a mai közgazdasági viszonyok megismertetésére, a mai államoknak egymással való összekötetéséről, kereskedelméről fogalmuk sincs az éretségizőknek. Ugyanezt mondhatnám, ha tovább végigvinném, a polgári iskoláknál és az elemi iskoláknál is. Mert általában véve túltengeni látom azokat a követelményeket, amelyeket a tanulókkal szemben felállítanak és azt látom, hogy mindig, amikor egy ilyen tananyagreviziónak történni kellene, összeülnek az egyes szaktudósok, akiknek az az egyetlen törekvésük, hogy az övékéből minél több belejusson, s nem törődik vele, hogy a másikkal mi lesz. Ugyancsak itt az elemi iskoláknál kell megemlítenem az építkezések kérdését is. Az elemi iskoláknál a minister ur sok iskolát építtetett a tanyákon, ugyanakkor azonban elfelejtette, hogy a régi iskolák karbahelyezése és tatarozása is nemzeti érdek és nemzeti szükséglet és az a helyzet, hogy itt erre a célra, az összes felekezeti és állami iskolák tatarozására 14,000 pengő van ebben a költségvetésien egy évre beállítva, s amikor az egyes iskolák kérésére utána járunk az ügyeknek, azt a választ kapjuk az egyiktől, hogy tatarozási hitelek nincsenek, a másiktól, hogy nem adhatunk. Viszont a helyzet az, hogy ha nem csinálják meg annak a falusi iskolának zsuptetőzetét, egy év múlva összedől és akkor építhetünk ujat. A takarékosságot sem látom tehát ezen a téren. Szükségesnek tartanám ennek a kérdésnek olyan rendezését, hogy ne csak ujat építsünk, hanem a régit is mentsük meg s azokat is tegyük lakhatóvá, elfogadhatóvá. Nagyon kevéssé látom ugyanezt az elvet a középiskoláknál is. Ha a budapesti középiskolákat végigjárjuk és megnézzük, bizony ezek között egypárat olyat találunk, amelyben nem tudom, ha nagyon szigorúan venné a tisztiorvosi hivatal a maga kötelességét, nem tiltaná-e be a tanítást. Olyan levegőtlenek, sötétek, olyan lehetetlenül kellemetlen benyomást tesznek ezek az iskolák ránk, hogy csodálkozunk azon, hogy ezekben az épületekben tanítani lehet. Nem akarok egyes iskolákat külön megnevezni, de az tény, hogy a régebben építetteknek se udvaruk, sem levegőjük, sem világosságuk nincs. Vannak iskolák, ahol reggeltől estig villanyvilágításnál tanítanak az összes osztályokban, vannak, ahol nem lehet szellőztetni, mert olyan szűkek az utcák körül, hogy tiszta levegőhöz nem jut'iatnak. Arra kérném tehát a minister urat, hogy ha a népiskolák építését sikerült neki már ennyire tető a-lá hozni és ilyen összegeket lehetett erre fordítani, vessen egy tekintetet a középiskolákra is és gondoljon