Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-46

é8 Az országgyűlés képviselőházának 46. ütése 1927 május 13-án, pénteked. zengve követelték a numerus clausus eltörlését, meg fogják ragadni az alkalmat ahhoz, hogy most itt a képviselőházban, a kultusztárca vitájában elmondják mindazt, semmi mást, nem többet és nem kevesebbet, csak azt, ugyanolyan hangosan, ugyanolyan határozottan, amit a választások előtt elmondtak a választ ók. előtt és azokat az Ígéreteiket fogják becsületesen beváltani, amelyeket a választóknak tettek. Sajnos, t. képviselőtársaim, az Ígéreteket nem váltották be. Majd ha jönnek a ^községi választások, ismét fogjuk hallani az ő zengő szavukat, mint a liberalizmus, mentőinek szavait, amint ők igazi liberálisként mondták: hja, gróf Bethlen István el akarja törölni a numerus clausust, de nem teheti, nem tudja, nincs elég ereje. Ez volt esztendőkön keresztül a kormánypárti liberálisok hangja a magyar közéletben, amikor a liberális szavazók szavazatait követelték. Lehet, hogy esztendőkkel ezelőtt gróf Bethlen Istvánnak nem volt teljes hatalma ahhoz, hogy minden törvényjavaslatot keresztülvigyen a magyar életben, amelyet meg akart szavaztatni, de ma remélem, senki sem mondhatja, még az ő kormánypárti liberális barátai és hívei sem azt, hogy gróf Bethlen Istvánnak akarata volna az antiliberális törvények megváltoztatására, de nincs ereje, mert soha még Magyarországon ministerelnöknek olyan óriási parlamenti többsége, soha még Magyarországon ministerelnöknek olyan óriási hatalma (Felkiáltások a jobboldalon: És tekintélye!) nem volt, mint ma van gróf Bethlen Istvánnak. (Éljenzés a jobboldalon és a középen. — Pakots József: Elefantiazisban szenved már a hatalma a ministerelnök urnák! — Rothenstein Mór: Éljenezni és szavazni azt tudnak! — Felkiáltások a jobboldalon: Tudjuk! — Jánossy Gábor: Tudunk mi mást is, tudunk mi dolgozni is!) Abban az esetben, ha gróf Bethlen Istvánnak ilyen óriási népszerűsége van a saját pártjában, (Felkiáltások a jobboldalon: Az országban! — líassay Károly: A világon! — Felkiáltások a jobboldalon: Ott is! — Zaj. — Rothenstein Mór: Nyilt szavazás mellett!) remélhetőleg most ez egyszer leszámolunk azzal a legendával, hogy a ministerelnök ur ezt akarná, szeretné, de nem tudja. Remélhetőleg ezzel az egy választási jelszóval nem fogunk többet találkozni a magyar népgyűléseken. Mert eddig ott mindig csak ezzel találkoztunk. Mondom, én nem akartam felszólalni a kultusztárca vitájában, mert vártam, hogy azok, akik a választók előtt állandóan hangoztatták, hogy majd a választások után sietni fognak, vagy a kormánypárt oldaláról, vagy bármelyik oldalról, fel fognak szólalni ezekben a kérdésekben. Azért szólalok fel, mert ők nem szólaltak fel, és mondhatom egészen jó atmosz,ferában szólalok fel azért, mert az újságokban most állandóan azt olvasom, hogy Klebelsberg kultuszminister ur, akinél bizonyos változások időnként be szoktak következni, az utóbbi időben Kossuth Lajos kultuszát óhajtja nagymértékben terjeszteni Magyarországon. (Rassay Károly: Mussolinin keresztül, megtalálta Kossuth Lajost!) Olaszországból Klebelsberg kultuszminister ur két nagy hatást, két nagy eredményt hozott magával. Az egyik az, hogy Kossuth Lajos kultuszát megbecsüljük. Ez reánk nézve csak nagyon kellemes dolog, nagyon kellemes az egész magyar liberalizmus részére, mindazok részére, akik Magyarországon minden ember egyenjogúságának jnevében hirdetik minden magyar összeolvadását. Mert az ugyanolyan furcsa volna, ha Klebelsberg kultuszminister ur ebben az országban reakciós politikát csinálna Kossuth Lajos nevében, mintha mi Metternich nevében próbálnánk Magyarországon a szabadság igéjét hirdetni. Előfordult ugyan már arra eset, hogy Kossuth Lajos nevében az úgynevezett kisgazda-párt — a megboldogult kisgazda-párt — megszavazta az általános, titkos választójogot akkor, amikor Kossuth Lajos sírjánál megjelentek és azt mondták, hogy: Győztél Kossuth! — ellenben azt igazán nem képzelhetjük el, hogy Magyarország a szellemi elnyomatás politikáját gróf Klebelsberg Kunó Kossuth Lajos nevében fogja megcsinálni. A másik, amiről azt gondoltam, hogy Klebelsberg kultuszniinister urnái és az ő politikai felfogásában változást idézett elő, az volt, hogy Klebelsberg kultusminister ur római utján — mi csak a mozikban láttuk és a nagyon jól megszervezett magyar sajtószolgálatból — nagyon jól megtanulta a fasiszta üdvözlést Rómában. Reméltük, hogy mást is megtanul. Reméltük, hogy a kultuszminister ur Rómában megtanul bizonyos dolgokat az egyetemen, ahol a magyar újságok tudósításai szerint megjelent a kultuszminister ur s Fedele olasz kultuszministei bemutatván neki az ottani rektort, ez utóbbi azt mondotta: » Nekünk ma az orvosi fakultáson 10 magyar növendékünk van. Számszerint tehát nem sokan vannak magyarok, de érdemben és kiválóságban övék az első hely; a magyar növedékek a legkitűnőbbek.« Nagyon örülünk annak, hogy ez igy van. (Mozgás és zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) Itt most az a helyzet, hogy az a 10 magyar diák, azzal, hogy kitűnő diák, s hogy a legelső helyen van a római orvosi egyetemen, azt hiszem, a magyar névnek dicsőséget szerzett, mindenesetre nagyobb dicsőséget, mint hogyha azt mondották volna róluk, hogy azok a gyerekek cigányoznak, mulatoznak. Ha most megkérdezte volna az a római rektor a magyar kultuszminister urat, hogy kérem, hajlandó volna-e azt a. 10 kitűnő magyar diákot a budapesti egyetemre felvenni, akkor az a kultuszminister ur, aki a fogadtatása alkalmával olyan szépen tudomásulvette és egyszersmind a maga részére elkönyvelte ezeknek a kitűnő magyar fiuknak a kitűnőségét, az a kultuszminister ur nem adott volna helyet ezeknek a magyar diákoknak a magyar egyetemen ugy, mint ahogy azoknak a páduai diákoknak se adott, akik egy külpolitikai afférbői kifolyólag ugy megvédték a magyarság becsületét, hogy a magyar külügyminister kénytelen volt táviratilag megköszönni nekik kitűnő magatartásukat? Ezeknek a páduai diákoknak részére se volt a következő esztendőben hely a magyar egyetemen. (Rassay Károly: Nem is fogják nosztrifikálni az okleveleiket!) Mondom, én abban az atmoszférában remélek felszólalni, hogy a kultuszminister úrra hatással volt a római atmoszféra abban az irányban is, hogy ő ott nemcsak a fasisztaköszönést tanulta meg, hanem megtanulta azt is, hogy a fasizmus minden erőt a nemzet szolgálatába tud állitani, hogy ő is arra fog törekedni ebben az országban, hogy a magyar életben ne súrlódási felületeket neveljen, hanem ezeket eltüntesse. Nekem voltak ugyan ebben a kérdésben meggondolásaim, mert olvastam a kultuszminister urnák egy előadását és egy cikkét. Az egyik cikk véleményem szerint nagyon helytelen, mert a kultuszminister ur — a Pesti Napló vasárnapi számában irott cikkéről van szó, —