Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-45

Éz országgyűlés képviselőházának '45. után térhetünk át a másik kielégítésére. Nézetem szerint — és azt hiszem, ebben mindanynyian egyet fogunk érteni — elsősorban mégis csak a rokkantakról kell gondoskodni. (Helyeslés.) mert hiszen ezek keresetképtelenek, ezek még többet áldoztak a hazáért, mint a legvitézebb, legbátrabb emberek, (Ugy van! Ugy van!) akik nem rokkantak meg, tehát addig, amig a rokkantkérdés teljes megnyugvásra végleg megoldva nincsen, aminek időpontja különben már nincsen messze, mert ma körülbelül azt mondhatom, hogy a 100 és 75%-os rokkantak igényei ki vannak elégitve és csak a kisebb rokkantsággal birókat kell majd még a jövőben kielégíteni, mondom, amikor ezeknek igényiéi is közmegelégedésre lesznek kielégítve, akkor igenis sor fog kerülni az érempóídíjak valorizálására s kifizetésére. Körülbelül azt a nézetet valljuk ma, hogy leheteséges lesz egyszeri megváltással, tőkekifizetéssel megváltani az érempótdíjat és így az illető igényjogosultakat jobban kielégíteni, mert egyszerre mégis olyan összeghez jutnak, amellyel gazdasági helyzetüket megerősíthetik. (Ugy van! a jobboldalon.) Ami az altisztek vasúti kedvezményének megváltására vonatkozó megjegyzést illeti, megnyugtathatom az igen t. előadó urat, hogy igenis, már a gyakorlatban is ugy hajtjuk végre a dolgot, hogy az altisztek vasúti kedvezményét szintén a tárca váltja meg az államvasutaktól, úgyhogy erre az altiszteknek maguknak nincs kiadásuk. Ami a nyugdíjasok kérdését illeti — ezt a kérdést Farkas igen t, képviselőtársunk vetette fel — a magam részéről mindig hangoztattam, hogy ez a mai állapot a nyugdíjasoknál végleges nem lehet. Itt egy méltányos és igazságos kiegyenlítést előbb-utóbb meg fog kelleni csinálni és itt megint csak arra utalhatok rá. hogy ennél a kérdésnél is az ország anyagi ereje a mérvadó. Hogy ezt mikor Tehet megcsinálni, ma nem tudom megmondani, a pénzügyminister ur mindig foglalkozik ezzel a kérdéssel is és keresi a módozatokat. Azt hiszem, lassan-lassan rá fogunk tudni lépni arra az útra, hogy legalább is kategóriánként, leginkább kor szerint, tudniillik olyan idősebb uraknál kezdenénk a nyugdíjak felemelését, akiknek kereseti képessége már nagyon erősen csökkent s igy azután majd lassan-lassan lejebb lehet menni és ki lehet egyenlíteni a különbséget a régi és uj nyugdíjasok között. Ehhez a tételhez csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogyha a honvédelmi költségvetés személyi kiadásait tekintjük, akkor a nyugdíjak az összes személyi kiadásoknak több, mint 40 százalékát teszik ki. Ebből az következik, hogy majdnem annyiba kerülnek a nyugdíjasaink, mint az egész tényleges fegyveres erőnk. Tudjuk, hogy ez rettenetesen egészségtelen állapot, ami azáltal szakadt ránk, hogy az utódállamok a nyugdíjasok legnagyobb részét vagy nem vállalták, vagy azok maguktól hazaköltöztek hozzánk, mert nem akartak ott megszállott területen tovább lakni. Tudjuk, hogy a nemzetnek kötelessége megélhetést biztosítani azoknak, akik a hazáért annak idején készek voltak mindenüket feláldozni, azonban tekintetbe kell venni — megint rá kell utalnom — a nemzet teherviselőképességét is. . Ezért van az, hogy ebben a kérdésben sem tudunk marói-holnapra teljesen kielégítő megoldásokat találni. Farkas Elemér igen t. képviselőtársunk (Éljenzés.) beszédéhez csak két rövid megjegyzésem volna még. Az egyik az, hogy a szomszéd államok költségvetéseinek százalékos öszszehasonlitása a mienkkel csak akkor nyújt ülése 1927 május 12-én, csütörtökön. 45 teljesen tiszta képet, ha tekintetbe vesszük azt is, hogy náluk általános védkötelezettség lévén, ők a legkisebb zsolddal képesek a legénységet ellátni. Mi ellenbein, minthogy toborzásra vagyunk szorítva, olyan magas zsoldot vagyunk kénytelenek fizetni, hogy ezáltal a legénységre fordított illetmónyi kiadásunk körülbelül tízszerese annak, mint amennyi volna egy sorozás utján létrejött hadseregnél. Ezt tehát még bele kell kalkulálni azokba a százalékokba, amelyeket az igen t. képviselő ur itt felolvasott s akkor fogjuk csak megkapni azt a helyes képet, hogy mennyivel többet költenek katonaságukra az összes szomszéd államok, mint mi. Itt azután ki fog alakulni az a kép, hogy körülbelül a kétszerese körül jár az egész állami budget százalékaiban számítva az a költség, amelyet ők velünk szemben a katonaságra fordítanak. A másik rövid megjegyzésem az, hogy az igen t. képviselő ur egy kissé korábbi információ alapján azt mondta, hogy a fűzfői gyár még nincs készen. Ma az a helyzet, hogy tényleg teljesen készen áll, sőt már üzemben is van. Ezt azért vagyok kénytelen leszögezni itt a nyilvánosság előtt, mert hisz abban a jegyzékben, amelyben a nagykövetek tanácsa velünk tudatta, hogy megszünteti a katonai ellenőrzést, az egyik feltétel az volt, hogy május 15-ig az egész állami hadianyaggyárnak készen kell lennie. Arra az esetre ha nem volna készen, fentartotta magának azt a jogot, hogy valami intézkedést tesz a további ellenőrzésre ennek elkészültéig. Maga az ellenőrző tiszt, aki megvolt bízva a gyár ellenőrzésével, április 30-án ott volt a helyszínen, megállapította, hogy a gyár kész és üzemképes, ezt meg is jelentette saját megbízóinak és ennek következtében le van fixirozva, hogy ez teljesen készen van. Malasits igen t. képviselő urnák, hogy ugy mondjam, külpolitikai-katonai fejtegetéseire nem kívánok reflektálni, inert hiszen ez tulajdonképen nem tartozik az én tárcám keretébe. Csak egy megjegyzésére kell, hogy reflektáljak és pedig arra, hogy az Ő pártjuk nem tart szükségesnek állandó katonaságot azért, mert azon az állásponton van, hogy soha többé háború ne legyen. (Esztergályos János: Ugy van, soha többé háború ne legyen! — Farkasfalvi Farkas Géza: Adják vissza, amit elraboltak, rögtön pacifisták leszünk mindnyájan!) Ez az elvi álláspont általános emberi szempontból lehet gyönyörű, oszthatja nagyon sok ember, olyan is, aki nem szociáldemokrata, de azért, ha valaki ezt a nézetet osztja, abból még mindig nem következik, hogy nem szükséges az állandó hadsereg és hadsereg egyáltalában nem szükséges, mert hiszen ehhez az volna szükséges, hogy az öszszes tekintetbe jövő egyéb államok is szintén ezt az elvet vallják és a hadseregüket el is bocsássák, feloszlassák. (Esztergályos János: Mindenütt, ahol szociáldemokraták élnek, ezt követelik! Megszüntetni az állandó hadsereget, soha többé háborút!) Követelni lehet, de megtenni addig nem lehet, míg a másik meg nem teszi. (Ugy van! a jobboldalon. — Farka-s Elemér: Mit fogadtak el tegnap a francia kamarában? Azt tessék elmondani!) Az igen t. képviselő urnák még egy megjegyzésére kell röviden reflektálnom (Esztergályos János: Ne legyenek olyan harcosak az urak!) és pedig arra, hogy az igen t. képviselő ur mint faktumot állította be, hogy Olaszország háborúra készül. Nekem erről tudomásom nincs. Pedig, ha valaki hivatott ebben az or-