Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-45

30 'Az országgyűlés képviselőházának 45. lyeket a múltban hadseregünkért hoztunk és ahhoz az áldozatkészséghez, ahhoz a lelkes szeretethez, amely a magyar társadalmat úgyszólván osztat­lanul, úgyszólván pártkülönbség nélkül eltölti a magyar nemzeti hadsereg iránt. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A magyar tragédiának egyik legszomorúbb felvonása akkor kezdődött, akkor nyilt meg a a legbánatosabb fejezete a magyar nemzet törté­netének, amikor boldogult Károly királyunk meg­ajándékozta a nemzetet a magyar nemzeti had­sereggel, amelyért évszázadokon keresztül hiába küzdött. Fájdalmas látvány volt azért, mert ön­álló lett a hadsereg, amikor elvesztette a nemzet önállóságát, mert könnyű prédájává, játékává lett történelmi erőknek. Akkor lett a magyar nem­zeti hadsereg élő valósággá, amikor a magyar nemzet élő halottá lett; (Ugy van ! Ugy van! jobbfelől.) és akkor lett igazán szivében, lelkében magyarrá, amikor nem akartunk katonát látni. (Simon András: Ez az !) Szent meggyőződésem az, hogy a magyar tragédiának tragikai vétsége itt fekszik : amikor nem akartunk katonát látni, pedig csak magyar katonát láthattunk. (Ugy van ! Ugy van!) Nem akartunk katonát látni, holott csak magyar katonát láthattunk és ellenségeink gondoskodtak arról, hogy ne lássunk magyar katonát. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Lefegy­vereztek bennünket ugy, hogy ma Európa két részre oszlik : leszereltekre, — ezek mi vagyunk, akiket legyőztek — és olyanokra, akik a leszere­lésről tanácskoznak állandóan és egyre jobban fegyverkeznek. (Ugy van ! Ugy van ! — Simon András : Ez tiszta igaz !) A leszerelési konferenciát előkészítő konfe­rencia 39 ülésben tanácskozott és végül elhatá­rozta azt, hogy ebben az esztendőben még egy konferenciát fog tartani a leszerelési konferencia előkészitésére. Mikor kiosztották a kérdőiveket, a legkülönösebb kérdőpont az volt, amelyben azt kérdezték a delegátusoktól, hogy mi is az a le­szerelés % Bocsánatot kérek, a legutóbbi időben kilenc éve állandóan leszerelésről beszélnek — hiszen a mi trianoni békeszerződésünk is azzal kezdődik, hagy a mi lefegyverezésünk csak beve­zető része Európa lefegyverezésének — kilenc éve tehát, hogy erről tanácskoznak a világ böl­csei és ma sem tudják, hogy mi az a leszerelés. És Loudon elnök, aki azt a konferenciát bere­kesztette, azt mondotta: »nekünk ezt a kérdést nem szabad elsietnünk.« Hát, t. Képviselőház, ha van kérdés, amelyet ők nem fognak elsürgetni, az kétségtelenül a le­szerelés kérdése. Hiszen amikor a népszövetségi okmány létrejött, már ott megmondották, hogy tiz évenként kell ellenőrizni a nemzeteket, vájjon eleget tettek-e annak a parancsnak, hogy lesze­relnek addig a mértékig, ameddig biztonságuk megengedi és ameddig nemzetközi kötelezettsé­geiket teljesíteni fogják. És mit látunk ? Az első tiz esztendőből már letelt hét esztendő, három év múlva tehát az első ellenőrzésnek meg kellene történnie és ma is ott tartunk, hogy még csak tanáé-koznak arról, hogyan készitsék elő a lesze­relési konferenciát. (Simon András: Hogyan le­hessen eltüntetni az egész leszerelést!) Mussolinire hivatkozom ismét, aki midőn a hadsereg reformjáról 1925 április 2-án a szenátus­ban beszédet mondott, a következő szavakat mon­dotta (olvassa) : »Elképzelhetetlen, méltóságos szenátorok, hogy egy esetleges háború, amely holnap kitör Európában, bennünket érintetlenül hagyjon. Ezért készülnünk kell rá. Nem szabad arra várnunk, hogy a háború kitörjön és azután készüljünk; a háború reánk zúdulhat teljesen vá­ratlanul is. Ezért a kellő időben kell rá előké­szülnünk és fokoznunk kell az emberi lehetőség ülése 1927 május 12-én, csütörtökön. végső határáig azt, amit a nemzet háborús tel­jesítőképességének nevezek. Mit jelent ez? Egy népnek történelmi és jelen erőforrásainak legma­gasabb összességét. Minden erőforrás összességét. Egy vasútnak villamosítása, amely a mi szén­szükségletünket csökkenti, a nemzet háborús tel­jesítőképességének fokozását jelenti; szintúgy egy mocsárnak kiszáritása, amely kenyérbehozata­lunkat csökkenti. Egy hajó, amelyet a tengerre bocsátunk, a nemzet háborús teljesítőképességének fokozása. Történeti erőforrásokról is szóltam, mert ezek is mélyen belejátszanak a népek sor­sába. Tudják önök, hogy mit jelent a franciáknak háborús hagyományaik szempontjából, hogy Napóleon az invalidusok templomában van el­temetve ?« Hát minekünk háborús szándékaink egyálta­lában nincsenek, de igenis vannak nagy nemzeti hagyományaink. Nekünk ezeket a nagy nemzeti hagyományokat ápolnunk kell. Nekünk nemzeti hagyományunk az is, hogy szeressük és támogas­suk egész lélekkel a mi hadseregünket. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Hiszen ennek a hadseregnek vezetője, a tisztikar, — egy igazán emelkedett szellemű, magas szellemi nivoju tisztikar, — való­sággal a modern hadsereg által támasztott maga­sabb igényeknek is megfelel. A legmodernebb fegyelmi szabályzat igen liberális kezelésével lel­ket lehel a legénységbe és hazafias oktatással bele­öati azt a szellemet, amelyre szükség van. A pa­rancsnokok állomáshelyeiken földet bérelnek, a legénységet gazdálkodásra tanitják (Helyeslés a jobboldalon.) és egyúttal a legénység élelmezését is javitják azokból a földbérletekből. Az altisztek, a tisztek fokozottabb buzgalommal igyekeznek eleget tenni kötelezettségüknek : a legénységgel szeretettel foglalkoznak. A legénység fegyelme, odaadása, lelkessége kifogástalan. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ezért a hadseregért nekünk — nemzeti hagyományaink is azt parancsolják — minden áldozatot meg kell hoznunk. (Ugy van ! Ugy van! jobbfelől.) A tisztek fizetésének .emelése nemzeti köte­lesség. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A hon­védelmi minister ur kijelentette, hogy ideálja az, hogy a békebeli nivót elérjük ezen a téren. (Simon András: Nagyon helyes ! Nagyon helyes.) Erre kell törekednünk, mert a magyar tisztikar min­dent megérdemel. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Hasonlóképen gondoskodnunk kell arról, hogy az altiszteknek és a legénységnek sorsát is javitsuk. A magyar nemzet a vesztett háborúk után mindent elkövetett, hogy ereje teljes meg­feszítésével gondoskodjék a világháború rokkant­jainak, a hadiözvegyeknek ós hadiárváknak ellá­tásáról. Ezt a gondoskodást nekünk megint fokoz­nunk kell és ha eljutottunk oda, hogy ezeknek a megélhetése biztositva van, akkor gondolnunk kell arra a becsületbeli kötelezettségünkre, amely reánk vár, hogy a vitézségi érem-pótdijasoknak sorsáról is megfelelően gondoskodjunk és szabá­lyozzuk végre ezt a mi becsületbeli nemzeti kér­désünket- (Ugy van! Ugy van ! — Farkasf alvy Farkas Géza: Becsületbeli kérdés! — Esztergályos János: Mi már évekkel ezelőtt javasoltuk és akkor önök leszavazták ! — Farkas Elemér: Nem kellett javasolni, mi is tudtuk ezt ! — Simon András: Pénz kell ám ehhez ! — Farkasf alvy Farkas Géza : Nagyon helyes, ha arról az oldalról jön !) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak ! Hegedűs Kálmán előadó : Ezek nagy nemzeti kérdések és ezekben a nagy nemzeti kérdésekben nekünk pártkülönbség nélkül mindnyájunknak össze kell fognunk (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) és kell hogy bizonyos fokozott felelőség, fokozott szeretet, emelkedett szellem és hogy ugy mondjam, történelmi nagy-

Next

/
Thumbnails
Contents