Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-53
314 Az országgyűlés képviselőházának rom az államháztartás egyensúlyát, csak azt , .mondom, hogy a beruházásokra szánt összegből egy bizonyos résznek erre a célra való kihasítása nem lett volna improduktív beruházás. Én a fedezetre is rámutatok. Lehet, hogy valami közmunkát mellőztem volna. (Rassay Károly: Mondjuk a lilafüredi nagy vendéglőt!) d,e. kétségtelenül a 165 millió pengőből meg tudtam volna találni a fedezetet erre a célra is. Én tehát egy meglévő pénzösszeg felhasználását vitatom. Nem keresek ott, ahol nincs és nem akarok olyan terheket az államra hárítani, amelyek az állam fizetőképességét megrendíthetik. Akceptálom a pénzügyminister urnák összes indokait, csak aggodalmaim vannak, keresem a kiutat, a megoldás lehetőségeit. Annak a sok száz özvegynek, annak a sok száz kistisztviselőknek, annak a sok kispolgárnak, (Kun Béla: Árva! — Strausz István: Napszámos!) akinek megrendült a bizalma hiteléletünkkel szemben, — s ez talán nagy veszteséget jelent a jövő eshetőségei tekintetében, — a bizalmát szeretném helyreállítani, a lelkeket szeretném megnyerni újból a bizalomnak és azt mondom, hogy mellőzve a megerőltetést, az invesztíciók összegének bizonyos hányadát, igenis erre a célra kellene már most fordítani, hadd lássák a cselekvés kezdetét, a megoldásra vonatkozó jószándékot. Ez nem rendítené meg az államháztartás egyensúlyát és szerintem a leghasznosabb, a legigazságosabb invesztíció lenne. . (Vargha Gábor: Hát a nyugdíj kérdés?) A másik ügy, amellyel foglalkozni akarok, a köztisztviselők és a nyugdíjasok kérdése. (Vargha Gábor: Ez az első!) Én nem különböző időbeli sorrendben akarom a valorizáció kérdését vagy a tisztviselőkérdést megoldani, mind a kettő egyformán sürgős és én nem tudnék a kettő között nagy különbséget tenni. (Homonnay Tivadar: Miért nem? — Zaj a baloldalon és a balközépen.) Elnök: Csendet kérek. Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni! (Homonnay Tivadar: Ha az egyiket előre engedjük, az utóbbi sohasem lesz megoldva!) Wolff Károly: Akinek ez tetszik, annak tessék ezt előbbre venni. Nem hiszem, hogy az a praeliminált összeg, amelyet a pénzügyminister ur is emiitett a pénzügyi bizottságban — ha jól emlékszem, 10 millió pengőt gondolt a karitatív valorizáció első részleteként felhasználni, igy nyilatkozott — olyan összeg lenne, amely a tisztviselő- és a nyugdíjk érdest megoldáshoz tudná segíteni. Én a tisztviselői és a nyugdíj kérdést — talán furcsának látszik ez a megállapítás — a fogyasztás legégetőbb problémájának tartom. (Ugy van! a középen.) Meg is magyarázom, hogy miképen értem azt a tételt, hogy a tisztviselői és a nyugdíjkórdés a fogyasztás legégetőbb problémája. (Jánossy Gábor: Ugy van! Elemi igazság! — Rassay Károly: Ebben egyetért az egész Ház!) Mi sokat beszélünk a többtermelésről, de nem beszélünk a fogyasztás emeléséről; a fogyasztás emelése pedig 1 a legaktuálisabb problémája az iparinak ós a (kereskedelemnek. Mert hiszen — és most csak Magyarországról beszélek — mi az igazi oka a gazdasági krízisnek 1 ? A fogyasztóképesség csökkenése. (Egy hang a középen: A vásárlóképesség!) Olyan is fogyaszt, aki nem vásárol közvetlenül, tehát a fogyasztóképességi általánosabb, mint a vá.sárlóképesséig. Kétségtelen tehát, (hogy a fogyasztóképesség csöklkenése a krízis igazi oka. Hiába termelünk és hiába létesítünk műszaki I 53. ülése 19 2 f május 24-én, kedden. . irodákat a műegyetemről kikerülő uj mérnökeinknek és hiába nyitnak üzleteket a fiatalok, akiket rászorítanak arra, hogy ne menjenek most a jogi és az orvosi pályára, hanem nyissanak üzleteket, forduljanak vállakózások felé, mert látjuk, hogy mindenütt az a panasz, hogy a termelő tényezők zárt egységeket akarnak létesíteni a megélhetés érdekében, de majdnem azt mondhatjuk Madách-csal: »Úram, nagyon sok az eszkimó és kevés a fóka«. (Barthos Andor: Az urhatnámság!) A fogyasztóképesség emelése a legfontosabb kérdés. Méltóztassanak megengedni, ha ebben a tekintetben azt a megállapítást teszem, hogy az összes kulturális intézmények, sajtó, a színházak, a képzőművészet, de maga az ipar és kereskedelem sorsa is szorosan kapcsolódik a középosztály anyagi helyzetéihez. Ahol a középosztály anyagilag gyenge, ott gyenge a sajtó, ott az összes kereskedők becsukhatják boltjaikat, a könyvkereskedők, a művészet nem tud termelni, nem ttudnak iparosaink keresni, az orvosok nem tudnak gyógyítani. Látjuk, hogy a középosztály vagyoni helyzetének kérdése szoros kapcsolatban van iparunk és kereskedelmünk mindenkori helyzetével. Épen ezért a tisztviselők fizetéskérdése nem egy osztályérdek kielégítése, (Ugy van! jobb felől.) a jogos nyugdíjigény nem egy osztályérdek; jogos kielégítése, hanem szoros kapcsolatban van az iparral és kereskedelemmel. Ha a köztisztviselők becsületesen vannak fizetve, ha nyugdíjasaink megélhetése biztosítva van, azt elsősorban a termelőtényezők érzik meg, az ipar és a kereskedelem érzi elsősorban, érzi azután kultúránk vagy mondjuk inkább: civilizációnk, maradjunk egyelőre a civilizációnál, mert koncedjálom, ihogy a íkultura függetleníthető az anyagi szempontoktól, hiszen a kultúrának vannak éhező és éhenhalt hősei is, nem akarom tehát a kultúrát, hanem csak a civilizációt kapcsolni, de ez azután szoros kapcsolatban van. A köztisztviselők helyzetének javítását tehát a fogyasztóképesség emelésének érdekében sürgetem. A nyugdíjkórdós megoldását ugyancsak a fogyasztóképesség emelésének érdekében sürgetem. Vagyis a végső konklúzió az, hogy a tisztviselőkérdés és a nyugdíjaskérdés megoldása is ugy — mint említettem. — a hadikölcs ön valorizáció, a beruházás, hasznos beruházás a nemzet egyetemének érdekében. Csak kis körzeteket veszek. Ha a tisztviselők fizetését emelik, az illető körzetekben a kereskedők és iparosok elsősorban érzik ennek előnyeit. Ez a kettő a legszorosabb kapcsolatban van. Talán nem kezelték eddig a kérdést a fogyasztóképessóg emelésének szempontjából, de az uj beállítás, amelyet állítok és vitatok, az, hogy igenis, ha a tisztviselőket jobb anyagi helyzetbe hozzuk, ha nyugdíjasaink kérdését rendezzük, akkor emeljük fogyasztóképességünket és a fogiyasztóikéípesség emelésével közvetve az ipar és kereskedelem érdekeit szolgáljuk. Ez a circulus vitiosus. Természetes dolog, magában a közgazdasági életben vérkeringés van és mindezek a részek szervi kapcsolatban vannak egymással. Ha az egyik részt mellőzöm, kétségtelen, hogy vérkeringési zavarok állnak elő és ezek a vérkeringési zavarok jelentik a gazdasági krízist. (Rassay Károly: A szervezeti reform az első, ezt kellene megcsinálni az egész vonalon.) A nyugdíjkérdés rendezését az állam elengedhetetlen feladatának tartöm. Itt egy kétoldalú szerződésről van szó, amelynek betartása az államnak, is kötelessége. Ellenértéket
