Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-49

218 Az országgyűlés képviselőházának a jóakaratot — azt látom, — és kérni fogom az igazságügyminister urat, — igen örülök, hogy a népjóléti minister ur is itt van, — hogy lehetőleg vele karöltve a ház hely kölcsönöknél bizonyos méltányosságot tanusitsanak ezekkel a szegény emberekkel szemben, ha már mást nem lehet nekik adni. Elnök: Az igazságügyminister ur óhajt vá laszolni! Pesthy Pál igazságügyminister : Igen t. Ház! Csak a további félreértések elkerülése végett legyen szabad felhoznom azt, hogy a tanács vételármegállapitó Ítéletét a megváltást szenvedők nem. valamennyien fellebbezték meg. Négy csoportbeli megváltást szenvedett nem fellebbezte meg az Ítéletet, ez lehet tehát magyarázata annak, hogy ezek érintetlenül hagyásával csak abban a részben módosíttatott a vételármegállapitó Ítélet, amely részben a fellebbezés megtörtént. Elnök: Ezek után t. Ház, felteszem a kérdést: méltóztatik-e az igazságügyi minister urnák a földmivelésügyi minister ur nevében is adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem % (Igen l) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Kéthly Anna képviselőtársunk interpellációja. Kérem annak felolvasását! Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : interpelláció a m. kir. igazságügyminister úrhoz. 1. Tud-e a minister ur arról, hogy a bíróságok joggyakorlata az 1910/1920. M. E. rendelet tárgyában egyre munkavállaló-ellenesebb irányt vesz ? 2. Hajlandó-e a minister ur egyes törvényszéki tanácsok ítéleteit az arra illetékes fórumok által felülvizsgáltatni ?« Kéthly Anna : T. Képviselőház ! Tisztelettel kérem a Háztól beszédidőmnek harminc perccel való meghosszabbítását. Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztatik-e a t. Ház képviselőtársunk beszédidejének harminc perccel váló meghosszabitásához hozzájárulni, igen vagy nem ? (Igen! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik hozzájárulnak, szíveskedjenek felállani ! (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a beszédidő meghosszabitását nem adta meg. (Esztergályos János : Aki az előbb ott igent mondott, miért nem állott fel! — Meskó Zoltán: Tizenöt perc is elég lett volna ! — Peyer Károly: Szegény nyomorgó emberek pőréiről van szó ! — Kassay Károly: Olyan nsgy az ellenzék, hogy nem lehet a beszédidőt meghosszabbítani! — Zaj.) Kéthly Anna: T. Képviselőház! Ezzel az anyaggal, amelyet interpellációmban el akarok mondani, már az igazságügyi tárca tárgyalásánál akartam foglalkozni, ott azonban az előadó úr és a minister űr. saját magukkal szemben sokkal liberálisabban szabták meg a beszédidőt, mint ebben a percben a Ház velem szemben és így kénytelen voltam ezt az anyagot interpelláció formájában idehozni. Ha már a törvényhozás nem teszi meg kötelességét ezzel a réteggel szemben, amelynek érdekeiről van szó az 1910/1920. számú ministeri rendeletben, ha már a közigazgatás is teljesen az uralkodó hatalom szolgálatában áll, akkor joggal kívánhatjuk, hogy legalább a bíróság legyen az az egyetlen menedékhely, ahol a jogkereső fér elfogulatlan és emberi mértékkel mérten tökéletes igazságot lel. Valóban annakidején a bíróság által kezdeményezett, de a Tébe. által törvényileg letiltott valorizációs joggyakorlat a tételes törvény betűin, rideg magyarázatán túl a szociális igazságot is kereste, azóta azonban a törvény — amint már tegnap is beszéltem róla — eredményeiben mást mutat és nekünk csak az az óhajunk, hogy újból azt a megértést lássuk az alkalmazotti joggyakorlatnál, amelytől — nem tudom milyen okból 49. ülése 1927 május 18-án, szerdám. — időközben eltértek. Ma ezzel a jámbor óhajjal szemben az a tény, hogy a magánalkalmazottak jogviszonyai terén érvényesülő birói gyakorlat az amúgy is retrográd rendeletet hol elfogult magyarázattal, hol peditr — amint bizonyítékokkal akarok erre szolgálni — a törvény szavainak és szellemének világos megsértésével is az alkalmazottra, tehát a gyöngébb és a védelemre legjobban rászorult félre kedvezőtlenül ma> gyarázza. Már két-három éve tart, hogy ezeket a sérelmeket minden lehető alkalommal előhozom, és a válasz, — nem tagadom — mindig valóban megnyugtató volt, ugy hogy ha ezeknek a válaszoknak szellemében folynék agyakorlat, akkor nem volna szükség arra, hogy újból és újból, ujabb és ujabb dolgokat kérelmezzünk. Már pedig a tekintélyrombolásnak egyik kiáltó példája az, hogy idebenn a minister ur olyan intencióinak ad kifejezést, a maga felfogását ugy juttatja érvényre, hogy az az alkalmazott felé való kedvezőbb magyarázatot jelenti, lent azután, az igazságügyminister ur alatt lévő fórumok a minister urnák ezeket az intencióit a gyakorlatba nem viszik át. Gazdálkodni akarok az idővel s egészen röviden és ossz* foglalva mondom el a dolgokat. A bíráskodás rendje ellen kifogásaink már régi keletűek és az ebből eredő bajok mindig élesebben érezhetők. Az elsőfokú bíróságok túlterhelése következtében egyik terminustól a másikig hónapok telnek el, ami azonban nem ugyanazt jelenti, mint a polgári ügyekben, ahol két, vagyonilag legalább megközelítőleg egyenrangú fél áll szemben egymással, hanem egyúttal kényszer arra, hogy az az alkalmazott, aki felmondásért, vagy végkielégítésért perel és aki természetesen vagyon hiányában várni nem tud, egyezkedjék és jogos követelésének rendszerint nagyobbik részéről lemondjon ennek a kényszernek következtében. Megtörtént pl. az, hogy az elsőfokon három bíró hosszabb ideig betegeskedett. Helyettesitették Őket, a helyettesítés azonban olyan módon történt, hogy a helyettesítő bíró formális tárgyaláson csupán az uj határidő kitűzését rendelte el. Az eljárás elhúzódásának egyik fontos oka a segédszemélyzet hiánya. Nincs jegyzője az eljáró bírónak, aki a mellékes, a birói funkcióval egyáltalában össze nem egyeztethető teendőkkel van elhalmozva és aki akarata ellenére kénytelen hosszú terminusokat kitűzni. Ennél a pontnál meg kell még említenem azt is a mi gyakorlatunkból, hogy pl. az egyik munkaügyi biró olvashatatlan írása miatt a fellebbezési fórum hónapok múlva küldte vissza az iratokat az első fórumnak lemásolás végett, mert nem tudtak rajta eligazodni és igy a jogkereső fél a maga igazságával újból néhány hónapi várakozásra volt kényszerítve. (Kothenstein Mór: Hallatlan!) A birák túlterhelésének veszedelmes következményei abban is jelentkeznek, hogy mivel a fellebbezésnél természetesen indokolást kell ek> terjeszteni, a fellebbezésre rendelkezésre álló tizenöt nap alatt pedig a biró az indokolás Írásba foglalásával nem tud elkészülni, a fellebbező fél ezt az indokolást kézhez kapni nem tudja, erre a maga megjegyzéseit megtenni nem tudja, s igy elesik a fellebbezés lehetőségétől. A perrendi novella ugyancsak visszafejlődést jelentett különösen a munkaügyi perekben. Amig a fellebbviteli fórum eszközölte a bizonyítás kiegészítését, addig a személyeknek eleven vallomásából tájékozódott a fellebbezési fórum az ügyekről. Most, mikor újból az első fórum végzi a kiegészítést, ez jelenti az eljárás elhúzódását, jelenti azt, hogy a fellebbezési fórum, az a biró, az a tanács, akinek véleménye szerint a bizonyítás kiegészítésére