Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-48

léö Az országgyűlés képviselőházának 43. ülése 192? május 17-én, íceddett. lizál az oly státusrendezés, amely erre nézve a lehetőséget megadja. Az előadó ur emiitette, hogy ez egy-két esztendő alatt meg fog szűnni. Én ugy látom, hogy a mostani státusrendezés mellett az a fokozatos előléptetési lehetőség, amely a múltban megvolt, ki van zárva. Amellett vagyok, hogy az állami tisztviselői kar bizonyos idő után — ahogy ez a múltban is volt — lépjen elő, és megint állittassék helyre egy bizonyos osztály, amely fokon túl csakis a legkiválóbbak mehetnek. Eddig a fokozatig azonban — legyen ez az államiaknál például a VI. fizetési osztály, az lállami üzemeknél az V. fizetési osztály, — mindenki számára biztosítás sék az előmenetel. Ezen túl azután csakis a legkiválóbbak emelkedjenek. Több fizetést adjanak és kevesebb rangot. Az V. fizetési osztályban állittassék helyre az a régi státus, ahol igen alacsony létszámú tisztviselői kar foglalt helyet. Ha azt nézem, ha megvan-e az előléptetési lehetőség, akkor igazán elszomorodva kell azt mondanom, hogy eljön az az idő, amikor a fiatalabb generáció egyáltaLán nem tud előrehaladni. A másik ok, amely miatt a tisztviselőket nyugtalanság tölti eL az, hogy még mindig nincs pragmatikájuk. A kormány már régebben beígérte, hogy a köztisztviselők pragmatikáját meg fogja alkotni. A közeljövőben a kormánynak a Ház elé kell terjesztenie azt a pragmatikát, amelyben meglegyenek állapitva a tisztviselők jogai és kötelességei, hogy a tisztviselők feje felett ne lógjon mindig a Damokles-kard. Egy rendkivül veszefdelmes kérdésre kivánom még a t. Háznaik és a kormánynak figyelmét felhívni. A lapokban olvasok cikkeket, azután sugdolóznak a tisztviselői berkekben, ministeriumokban egy szörnyű gondolatról — nem tudom másnak nevezni, pedig valamit érték ehhez a kérdéshez — t. i. a szolgálati idő leszállításáról. (Gaal Gaston: A minister ur megcáfolta!) örvendek, hogy a minister ur megcáfolta. Ezt rendkivül veszedelmesnek tartanám az előbb emiitett okoknál fogva az előrehaladás tekintetében is, de veszedelmesnek tekintem azért is, mert hiszen ez csak költségtöbbletet fog a költségvetésre róni. Ha az akadémikus képzettségűek 35 év helyett 30 évig, a nem akadémikus képzettségűek. 40 év helyett' 35 évig szolgálnak, akkor a többlet csak a (költségvetés egyik rovatából, a ténylegesek rovatából át fog vándorolni a nyugdíjasok rovatába. Erre nincs szükség. Untig elegendő, ha a halálozás, az időbeli nyugdíjazás es az önkéntes távozások utján csőikkéntjük a létszámot. A státüsirendezésnek — azt hiszem — 76. pontja megállapítja a tényleges közszolgálati alkalmazottak létszámát. Láttuk azonban, hogy az elbocsátások és nyugdíjazások réme mindig kisért, még akkor is, ha az egyik rendeletet a másik rendelettel, egyik: törvényt a másik törvénnyel meg lehet változtatni. Most pedig kidobjanak az utcára teljes nyugdíjjal 50—52 éves embereket sétálni, akik másutt nem tudnak elhelyezkedni!! Ami még: bántóbb volna ezekre, hogy akkor! jönnének esetleg fizetésemeléssel, amikor egy ujabb nyugdíjazási run fog bekövetkezni. Ezt rendkivül veszedelmesnek tartanám s teljesen kizártnak is tartom, hogy a kormányzat ezzel komolyan foglalkoznék. Az idő előrehaladt és én még egy és más kérdésről szeretnék beszélni; méltóztassék megengedni, hogy most két határozati javaslatot nyújtsak be. Az egyik igy szól (olvassa); »Utasitsa a képviselőház a kormányzatot, hogy a közszolgálati alkalmazotftak illetményeinek, mielőbbi felemelése iránt tegye meg a szükséges intézkedéseiket.« Másik határozati javasatom a következőkép szól (olvassa): »Utasítsa a képviselőház a kormányt, hogy a státusrendezés hibáinak kiküszöbölésére nézve tegye meg a szükséges intézkedóseket.« Legyen szabad most már a tényleges közszolgálati alkalmazottak helyzetének rövid ismertetése után áttérnem a nyugdíjasok kérdésére. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) A nyugdíjasok ma még szomorúbb helyzetben vannak, mint a tényleges közszolgálati alkalmazottak, s ha tőlem függene, én elsősorban feltétlenül ezeken a nyugdíjasokon segítenék. (Helyeslés a balközépen.) Elsősorban a nyugdíjasok nyugellátási díját kell felemelni nemcsak azért, mert szerzett jogaik, törvényben biztosított jogaik vannak, — három vagy négy törvény is biztosítja jogaikat — hanem azért, mert ma már a nyugellátási díj tényleg rendkívül kevés. Amit az imént a tényleges közszolgálati alkalmazottakra vonatkozólag mondottam, az fokozottabb mértékben áll a nyugdíjasokra is, mert a nyugellátási díjak vásárlóképességének csökkenését, levén nyugellátási díj kicsi, jobban erezik. T. Ház! Nyugdíjas és nyugdíjas között ne tegyünk különbséget; ezt a különbséget meg kell szüntetni. (Szilágyi Lajos: Ministerelnöki nyilatkozat van erre vonatkozólag.) Igen sokan — illetékes magas helyről is — azt mondották nekem: kérlek, hiszen nyugdíjas és nyugdíjas között békében is volt különbség! Ez igaz, nem is vitatom. De felhívom a t. Ház és a kormány szíves figyelmét arra, hogy mig békében az illetményrendezések tízesztendős közökben következtek be, s mig nyugdíjas és nyugdíjas között öt, tíz vagy tizenöt aranykorona volt a differencia a fizetésnél, pedig akkor évtizedeken keresztül nem volt oly nagy gazdasági eltolódás, mint azt a közelmúltban egy-két hónap alatt láttuk. Hiszen az előbb mutattam rá, hogy például a drágasági indexszám pár hónap alatt 117-ről 146-ra emelkedett; addig ma azt látjuk, hogy 356.000 koronától 6,400.000 koronáig terjed az a differencia, amely az egy és ugyanazon fizetési osztályba tartozó polgári vagy katonai állami nyugdíjas között van. Ezt a különbséget meg kell szüntetni. Minden tiszteletem a nyugdíjasoké, az uj nyugdíjasoké is, de méltóztassék megengedni: a régi nyugdíjasok is tettek szolgálatokat az országnak, nemcsak a polgári, hanem különösen a katonai nyugdíjasok, akik a fronton véreztek, küzdföttek és harcoltak, (XJgy van! a balközépen.) azok a katonatisztek, — nemcsak tábornokok, ezredesek, hanem lefelé egészen a legalacsonyabb rangig — akik még nagyobb érdemeket szereztek arra, hogy ugyanolyan nyugellátási díjban részesüljenek, mint azok a nyugdíjasok, akik 1925 után mentek nyugdíjba. (Rassay Károly: Lehet korrigálni a »Lex örffy« alapján! Először nyugdíjazni, azután újra kinevezni és újra nyugdíjba tenni! — Zaj.) Ezek után foglalkozni kívánok azzal a szinte köztudatba átment gondolattal, hogy a 65 éves és azon felüli nyugdíjazottak nyugellátási díját emelni akarják. Talán 5—6 esztendővel ezelőtt — inkább 6, mint 5 évvel ezelőtt — h ivtam fel a t. Ház figyelmét arra. hogyha a kormányzat nincsen abban a helyzetben, hogy generaliter oldja mes a nyugdíjasok kérdését, akkor szukeesszive oldja meg ezt a kérdést.