Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-48

"Á& OYszaggyúlés hépviselőházánah sabbra megyünk, annál kevesebb lesz az illetmény vásárlóképessége. Miért! Mert a IV- fizetési osztályban annak a magasrangu tisztviselőnek 162 pengővel van kevesebbje, ha a vásárlóképességet vesszük, mint amennyi volt a legkedvezőbb helyzetben, amikor kormány egy ideig le tudta törni a drágaságot a kiadott rendeleteivéL Az, V.,fizetési osztályban 115 pengővel, a VI. fizetési osztályban 75 pengővel, a VII. fizetési osztályban 55 pengővel, a VIII. fizetési osztályban 42 pengővel, a IX. fizetési osztályban 30 pengővel, a X. fizetési osztályban 24 pengővel, a XX fizetési osztályban 16 pengővel, a kezelőknél 12 pengővel, a díjnokoknál 11 pengővel, az altiszteknél s a munkásoknál is 9 pengővel kevesebb a fizetés olyan értelemben, ha a mai illetményeknek s nyugellátási díjaknak vagy munkabéreknek vásárlóképességét szembeállítom azzal az időszakkal, amely 1925 májusa és 1927 májusa között volt abban a hónapban, amikor a közszolgálati alkalmazottak fizetésének legnagyobb vásárlóképessége volt. Ezt azért voltam bátor felemlíteni, hogy az igen t. kormány és a pénzügyminister ur jelenlegi tárgyalásai alkalmával legyen szíves és vegye ezeket figyelembe. Én nem tekinthetek egy ilietményrendézést illetményrendezésnek, ha a mai vagy közelmúltban volt legjobb viszonyokhoz képest a gazdasági helyzetet nem teszi jobbá, illetőleg sokkal jobbá. Ép igy nem nevezek státusrendezésnek olyan státusrendezést — és ezt a múltra vonatkoztatom, mig az előbbit a jövőre mondottam — amely a jelenlegi helyzetnél nem teremt jobb helyzetet. Nekem hosszú idő óta nem volt alkalmam itt a Házban ezekről a kérdésekről beszélnem, részben betegségeimnél, résziben más okoknál fogva, tehát méltóztassék megengedni, hogy most a státusrendezéssel szemben minden tiszteletem mellett a kormány és a pénzügyminister ur iránt, egészeni nyíltan objektív kritikát gyakoroljak. Aki ezzel a kérdéssel foglalkozott és foglalkozik, annak nem szabad strucmódjára fejét a földbe dugni. Én ezt a státusrendezést alapjában véve teljesen elhibázottnak tartom. Mikor ennek kérdése felvetődött, alkalmam volt az igen t. kormány egyik tagjával erről tárgyalni. Én más alapon képzeltem ezt el, úgymint a nyugdíj kérdés rendezését is. Sajnos, betegségem miatt azután nem foglalkozhattam ezzel a kérdéssel, ugylátszik eleget, mert nem az én álláspontom győzött, hanem megszületett az a státusrendezés, amely ma fennáll. Ennek a státusrendezésnek legnagyobb hibája az, hogy nem mér egyenlő mértékkel. Egy státusrendezéssel kapcsolatos illetményrendezésnek biztosítania kell a közszolgálati alkalmazottak számára a megélhetést, elsősorban a létminimumot. Minden illetmény- és státusrendezés, mely nem a létminimumra épül fel, alapjában véve elhibázott éis minden olyani nyugellátási díj rendezés, amely nem a létminimum alapjára helyezkedik

1

, szintén alapjában) elhibázott. Tudom, hogy ezzel szembeni azt fogják mondani: kérem, mit nevez létminimumnak? Én megmondom. Létminimum alatt értem azt, hogy a legalacsonyaibb fizetési osztályban lévő tényleges közszolgálati alkalmazottnak is olyani legyen az illetménye^ hogy abból legalább is az elsőrendű életszükségleteket tudja fedezni. Ugyanezt értem létminimum alatt a nyugdíjasoknál. A létminimum legyen olytáin összegben! megállapítva, hogy abból a legalacsonyabb fizetésű nyugdíjas családját, 48. ülése ÍÚ29 május ÍV-én, kedden. 15Ó önmagát fenni tudja tartani — és továbbmegyek — az az özvegy is, aki csak a nyugellátási díj 50%-át élvezi, ebből az 50%-ból is fenn tudja magát tartaná. Nem lehet helyes egy státusrendezés, amely nagy általánosságban! elégedetlenséget vont maga után. Én nem láttam a legutóbbi évtized óta — talán marj ennél is több ideje figyelem — oly intézkedést, amely olyan általános elégedetlenséget vont volna maga után, mint ez a státusrendezés. Egy státusrendezést nem ugy kell a jövőben megalkotni, hogy az csak egyesieknek, kisebb kategóriáknak nyújtson lehetőséget arra, hogy szédületes karriert csinálj anak. Ne méltóztassék szavaimat félreérteni, — hiszen erre még rá fogok térni — helyes státusrendezés csak az, amely a hatálya alá tartozó hatalmas közszolgálati alkalmazotti tábornak legalább túlnyomó részét kielégíti. Ebben a státusrendezésben én ezt nem láttam. Egy olyan státusrendezés, amely csak egy pontjában is megengedi azt, — nem megengedi, arról itt nincs szó, hanem lehetővé teszi — hogy egyesek, mindig csak egyesek rukkoljanak előre szédületes iramban, amely akár a ministeriiumokban, — ahol ezt nem igen láttam — akár az állami üzemekben.— ahol többször láttam — lehetőségét adja meg annak, hogy altisztből valaki rövid pár év alatt a IV. fizetési osztályba rukkoljon elő, az elhibázott státusrendezés. Sajnálom, hogy a pénzügyminister ur már nincs jelen, de jelen van az igen t. államtitkár ur. És továbbmegyek, egy státusrendezés, amely lehetővé teszi azt, hogy havidíjas állami üzemnél egyszerre a V. fizetési osztályba, legyen kinevezhető. Demoralizál az ilyen státusrendezés. (Meskó Zoltán: Hol van ez kérem?) Majd néveket mondok. (Zaj.) Egyik állami üzemnél történt ez és aztóta újra nemrégen is megtörtént. Ez demoralizálóan hat. Méltóztatnak tudni, hogy kikre? Nemcsak a nagytömegre, az alkalmazottakra, hanem azokra a tisztviselőkre, akik évtizedeken át szorgalmasan dolgoztak, vezető pozíciót töltöttek be az V., VI. vagy VII. fizetési osztályban, azokra, akik felelősség mellett dolgoztak, akár külszolgálatban, akár benn a központban. Demoralizálóan hat rájuk, ha azt látják, hogy megvan a, lehetősége annak, hogy nemrég még altiszt szédületes karriert csinálva előrukkolhasson a IV. fizetési osztályba. Ahogy az előadó ur mondta, a B csoport egy-két esztendő alatt meg fog szűnni. Ilyen rendszer mellett nem fog megszűnni. Én elismerem, hogy vannak a hivatalban emberek, akik nem érdemtelenül csinálták meg ezt a szédületes^ karriert, megérdemlik, akik reggeltől késő estig felelősségteljes vezető állásban dolgoznak a hivatalban. Szerintem helytelen, hogy a külön munkadíjat eltörölték, mert ezeket igenis honorálni kell. Van a pénzügyministeriumban is egy-két fiatal tisztviselő, aki igy dolgozik, ezeket én is honorálnám, és vannak ilyenek más ministeriumban, az államvasuti és más üzemekben is, akik ilyen becsületesen dolgoznak. Ezek rukkoljanak előre, de nem engedhető meg az, hogy akár az államnál, akár állami üzemeknél a státusban — ha évekre visszamenőleg nézzük,— úgyszólván mindig egy és ugyanazokat a neveket találjuk, fiatal embereket, — nem mintha azt mondanám, hogy nincsenek kiváló fiatalemberek, — akik mennek végig az egész létrán és százakat és ezreket ok nélkül és érdemtelenül pretereálnak. (Gaal Gaston: A nyugdíjasok, akik előlépnek! — Gál Jenő: A tehetség a fontos!) Ara is rátérek., Szóval demoralizál. (Gál Jenő: Mindig az a bizonyos létra fontos. — Gaal Gaston: Nyugdíjban avanzsálnak!) Szóval demora-