Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-47

126 'Az országgyűlés képviselőházam tudvalevően kezdetben — s ezt egészen őszintén bevallhatjuk. — kissé nehezen barátkozott meg. Ennek magyarázata Depünk ösztönös huzódozása minden újtól és ösztönös gyanakvása — azt hiszem, a régi. négyszázéves osztrák uralom keserves tanulságain okulva — mindeu felülről jövő kezdeményezés ellen. Azonban nagy elégtétellel és személyes tapasztalataim alapján állapithatom meg, hogy most már a kezdet nehézségein túl vagyunk s a mi népünk, különösen a földművelő magyarság, — legalább amennyire az alföldi magyar nép gondolkodását én ismerem — megbarátkozott ezzel az intézménnyel, még pedig ugy, mint egészen komolyan és őszintén demokratikus nevelő intézménnyel. Ma már gyönyörűség látni, hogy a leventeünnepélyek, — zászlószentelés! és más alkalmak — valóságos népünnepélyekké vájtak, ahol megjelenik a község apraja-nagyja és hallgatja azokat az igéket, amelyek a leventeintézmény rendeltetését, annak hivatását, a népnek megmagyarázzák. A mi népünk azt meg is érti, tisztelettel és áhitattal tekint arra a pirosfehér-zöld lobogóra, amely ilyen ünnepélyeken dominálni szokott. A levente-intézmény — személyes tapasztalataim alapján mondhatom — határozottan fejlődőben van, még pedig mind nemzeti, mind szociális és kulturális értelemben igen egészséges irányban. (Ugy van! a középen.) Látom, hogy most már a levente-intézmény keretein belül dalárdák, zenekarok alakulnak, analfabéta-tanfolyamok keletkeznek, és egyáltalában igen nagy súlyt helyeznek — legalább az én kerületemben ezt tapasztaltam — a téli népművelő előadások tartására. Szóval a néppel valóban szeretetteljesen foglalkoznak, azzal a szándékkal, hogy necsak katonai bábut, sakkögurát csináljanak belőle, hanem valóban lelki kincsekkel lássák el az ifjúságot, hogy az azután ezek birtokában menjen bele az életbe. Látja a szülő, az egyszerű magyar gazda is, hogy igenis a cél az, hogy az egyszerű, pallérozatlan — őszintén szólva neveletlen — ifjút átalakitsák és belőle értelmes, fegyelmezett, pallérozott eszű, jó hazafias érzésű magyar embert faragjanak. A békeidőben a 21-ik éven felüli ifjúknál ezt tulaj donképe a a katonaság tette meg. Mi nem akarunk itt katonásdit játszani. — amint az előadó ur is hivatkozott erre, — hanem mi igenis a nevelést, a szociális és kulturális nevelést komolyan vesszük, és most már e tekintetben tényleg olyan értékeket adunk a magyar ifjúságnak", amelyeket — mondom — az előítéletekkel telitett magyar gazdatársadalom is kezd elismerni. Igen t. Képviselőház ! A levente-intézmény ma már nemes szórakozások arénájává és felnőttek iskolájává lett; de hogy ez megmaradhasson, hogy a levente-intézménynek ez a minősége valamiképen meg ne változzék hátrányos és kellemetlen irányban, kénytelen vagyok itt egy-két panasznak is kifejezést adni. A cél az, hogy az intézményt, ugyebár, nemcsak a törvény betűire, hanem a résztvevők rokonszenvére és szeretetére is alapitsuk, hogy ezek a foglalkoztatások valóban az ifjúság iránti szeretettel és olyan módon hajtassanak végre, hogy az ifjúság azt tehernek egyáltalában ne érezze, hogy szinte játszva tanuljon, játszva nevelődjék. Olyan módon kell ezt a foglalkoztatást végrehajtani, hogy a leventével szemben esetleg önhibáján kivüli mulasztásokért a kegyetlen és megértésnélküli megtorlást azonnal ne alkalmazzuk, hanem számolva a lakosság életviszonyaival, különösen a gyakorlati kötelességek tekintében a levente ifjúsággal szemben a lehető legmesszebbmenő megértést és kiméletet gyakoroljuk. Száműzni kell tehát ebből az intézményből és ki kell tépni á i7. ülése 1927 május 16-án, hétfőit* tövestől, még ha befészkelte volna is oda magát, a lelketlen, rideg és durva drillnek a szellemét, mert attól félek, hogy ezt a gyönyörű koncepciójú intézményünket fogjuk vele nemcsak kompromittálni, hanem voltaképen létében és fejlődésében veszélyeztetni. (Úgy van l Ügy van l jobbfelől.) Az tehát a tiszteletteljes kérésem, hogy különösen a mulasztásokkal szemben az oktatók a legmesszebbmenő körültekintésre utasíttassanak. A jóhiszemű mulasztókat, akiket tényleg családi körülmények, égető és elmelJőzhetetlen gazdasági elfoglaltság, távollakás, stb. tart távol, esetrőlesetre igen is konciliánsan mentsék fel a látogatási kötelezettség alól, különösen ha azt a loyalitást, azt a jóhiszeműséget tanúsítják, hogy erre vonatkozólag előzően engedélyt kérnek oktatójuktól. Tehát — mondom — a jóhiszeműséget abszolút íoyalitással kell mindenütt viszonozni. Ezzel szemben a törvény teljes szigorával kell lecsapni — és ezt az oktatók egész sorának felkérésére mondom itt, akik közvetlenül foglalkoznak a levente-ifjúsággal, és igy látják annak az intézménynek kinövéseit — a rosszindulatú mulasztókkal szemben, mert különben olyan fonák, olyan bántó, — hogy ugy mondjam — az intézményt destruáló jelenségek állnak azután elő, hogy a lelkiismeretes komoly ifjak, komoly polgárok gyermekei lelkiismeretesen résztvesznek a gyakorlatokon, vannak azonban olyanok — egészen kis százalék különben, alig 5—10%, — akik ok nélkül távol maradnak a gyakorlatoktól, ami mindenesetre mégis csak károsan hat befolyásával az egész intézmény szellemére. Ez az 5—10% elmaradozik, és ezekkel szemben a törvény hatóereje mindössze a bírságolásig megy, amely pénzbeli bírságolásnak sincs meg a szankciója, mert ha behajtatlan marad a pénzbírság, akkor az az ifjú, akinél éz a pénzbírság behajthatatlan, a kocsma küszöbéről egyszerűen neveti, lemosolyogja a levente-gyakorlatokat és azokra járó komoly, kötelességtudó testvéreit. Ilyenekre elég gyakori példa van. Ez azután, nemcsak az oktatókra hat rendkívül hátrányosan és lankasztóan, hanem destruálóan befolyásolja az egész intézmény szellemét, a többinek, a nagy többségnek, a kötelességét teljesítő zömnek a kötelességteljesitését. Az tehát a tiszteletteljes kérésem ezzel kapcsolatban a knltuszminister úrhoz, hogy minden körülmények között méltóztassék megkeresni a módját, hogy a törvénynek ez a fogyatékossága kiküszöböltessék. Nem mondom, hogy ez a pénzbírság elzárásra változtathatóvá tétessék, hanem azt hiszem, hogy ha a falusi vezetőket, különösen a levente-intézmény falusi vezetőit meg fogjuk majd hallgatni, azok egészen okos, egészséges és megvalósítható tanácsokat tudnak majd arra vonatkozóan adni, hogy ezek a rosszhiszemű elemek és — ha vannak olyanok — azoknak felbujtói a törvényes kötelesség alól, kellő konzekvenciák nélkül magukat ki ne vonhassák. Mert ez az intézmény a maga nagy nemzeti hivatásának és a kalokagathia gyönyörű, a magyar talajba immár begyökerezett elvének csak ilyen módon fog majd tudni megfelelni. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Elnök : Szólásra következik 3 Szabó Zoltán jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza : T. Képviselőház ! Mindenekelőtt tartozom kijelenteni — hiszen már ismételten kijelentettük —, hogy nekünk nem a leventeintézmény ellen van kifogásunk, hanem az ellen a szellem ellen, amely egyik-másik kerületben tapasztalható. Nevezetesen a városokban az ifjúság elfoglaltsága egészen más, mint a mezőgazdasági vidékeken. A mezőgazdasági vidékeken tényleg a vasárnap az egyetlen szabadnap és vasárnap délelőtt gyakorlatoztatják a leventéket.