Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.
Ülésnapok - 1927-47
124 *Az országgyűlés képviselőházam mindenki elvárja tőle, hogy szeretettel és lángoló hazafiassággal teljesítse kötelességét, Több ilyen esetet tudnék felsorolni, de nem akarom a t. Ház türelmét túlságosan igénybe venni. Nagyon kérem a kultuszminister urat, hogy a most tárgyalás alatt levő költségvetés, akár külön pénzügyi hozzájárulás keretében méltóztassék valamikép lehetővé tenni, hogy a magyar oktató személyzet helyzetén változtatás, javulás tört njék. Meg vágyok róla győződve, hogy az ötödéves korpótlék visszaállítása, a helyettes tanárok szolgálati idejének az 1883-as törvény értelmében való rendezése, vagyis a mostani szolgálatidő leszállítása és a tanárok számára biztosított automatikus előléptetés esetén a magyar tanárság garanciát látna arra, hogy a törvényhozás dignitása is értékelni tudja a magyar tanárság munkáját. Ugy érzem, hogy kultúrpolitikánk nagyvonalúságához sokkal jobban illenék a munkáját értékelve Játó, oktató személyzet, mint olyaa tanítóság és tanárság, amelytől az ország csak áldozatokat kér. A címet ebben a reményben elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Berky Gyula jegyző: Maday Gyula! Maday Gyula: T. Képviselőház! Amint a kultuszminister ur előbbi nagyvonalú expozéjából megtudtuk, a differenciált középiskolák tanterve elkészült, az ki is van adva. Tudomásom : szerint azonban még a tantervet kiegészítő utasítás nincs kész, ez az utasítás tulaj donképen előkészület alatt áll. Épen azért ezt az alkalmat megragadom arra, hogy a középiskola tantervére vonatkozólag egy-két szempontot hangsúlyozzak itt abban a reményben, hogy talán a készülő utasításba az én szavaim is bele fognak esengeni és az utasítás szellemének kidomborításába valamelyes irányban talán bele tudnék még folyni. A középiskola három irányban differenciálódott : a klasszikus műveltség, a modern nyelvismeret és a természettudományi gyakorlatiasság irányában. Ez a három tipus voltaképen igy nyersen, egymásmellé állítva három különböző világot képvisel, már pedig a mai nevelési ideálunk valami egységes nemzeti lélek, ami áthassa, összekösse egyértelműen az egész magyar értelmiséget, amely a nemzet vezetésére, inspirálására hivatva van. A középiskola három típusának tehát egységes szellemet kell belehelnie a magyar ifjúságba, a leendő magyar értelmiségbe. Mivel tudjuk mégis biztosítani, ennek a három különböző természetű iskolának a psichikai egységét? Erre voltaképen a nemzeti tantárgyak vannak hivatva. A nemzeti tantárgyak azok, ameiyek ezt a három különböző iskolafajt legalább lelki, legalább szellemi értelemben igenis egységbe foglalják, de ennek a hivatásuknak ezek a nemzeti tantárgyak csak ugy tudnak megfelelni, ha olyan anyaggal, olyan tartalommal töltjük ki a nemzeti tantárgyak kereteit, amely valóban alkalmas a három különböző iskolatípus növendékeinek erre a lelki uniformizálására, erre a lelki amalgamizálására. Mik ezek a nemzeti tantárgyak ? A magyar irodalomtörténet, a magyar politikai történet és a földrajz. Ezek azok a tantárgyak, amelyeken keresztül a magyar értelmiségben a magyar nemzeti lelket ki tudjuk formálni. A múltban ezeknek a tantárgyaknak tanítását és anyagát is mindenesetre bizonyos hazafias intenció, bizonyos hazafias szellem lengte át, a hazafias tanításnak és nevelésnek valami szelid, enyhe zománca fogta át. Meggyőződésem f zerint azonban, ha most már <Jt 47. ülése \927 május 16-án, hétfőn. a differenciált középiskolánál is ezt az Összefoglaló hatást akarjuk elérni, akkor ezt a hazafias nevelést is más hangsúllyal kell ellátni, mint ahogy eddig tettük. Megvallom, a hazafiságnak azt a bátortalan formáját, amely túlhajtott szerénységével bámulja és bálványozza a külföldet, ellenben hajlamossá tesz bennünket a magunk nemzeti értékeinek lekicsinylésére, mondom, a hazafias nevelésnek ezt a formáját meg változtatandónak tartom és helyettesitendőnek azzal a nevelési metodikával, amely a magyar ifjúságba a nemzeti önérzet, a nemzeti becsvágy, a nemzeti önbecsérzet szellemét sugallja bele. A magyar irodalom tanításánál hogyan érjük el ezt a célt ? Mindenesetre nem száraz történet; szerűséggel, az adatoknak száraz egymásmellé sorakoztatásával, hanem ugy, hogy ifjúból az irodalmi remekek közvetlen ismerete alapján valami gyönyörködtető, emelő, nemesítő lelki hatást igyekezzünk kiváltani. Nekünk, magyaroknak, szinte utolérhetetlen és felülmúlhatatlan világirodalmi értékeink vannak. Madách, Jókai Mór, Petőfi Sándor, azonkívül Arany János műveiben. Ne resteljük mi ezeket koronként a világirodalom egyéb nagy alakjaival egyenrangú értékként a magyar ifjúság elé állítani. Ott van a legnagyobb magyar lírikus, Petőfi. Az egész világ leborult ezelőtt két esztendővel Petőfi Sándor nagysága előtt és mi magyarok a magyar iskola, a magyar nevelés szempontjából ezt a hatalmas — mondom — az egész világ által csodált nagy szellemi tőkét és irodalmi kincset még sem kamatoztatjuk eléggé. Pedig Arany epikáját Toldi révén bevisszük a magyar ifjúság vérébe, ellenben nem fordítunk ugyanekkora gondot Petőfi utolérhetetlen lírájának ismeretére és közkinccsé tételére. (Rothensten Mór: Elkobozzák a költeményeit!) Mellőzzük Petőfit a maga százszólamu költészetével, amelyben helyet találnak az egyetemes emberi érzésnek hangjai, a gyakorlati élet filozófiájának hangjai," a természetimádásnak, a család szeretetének, egy emelkedett erkölcsi világnézetnek hangjai. Mi alkalmasabb a magyar érzelmi nevelésnek lefolytatására, mint épen Petőfi, a magyar érzelmi világnak, a magyar lelkivilágnak bibliája és Korán-ja? Legyen tehát bátorságunk legalább a középiskola utján ezt a hatalmas, nagy világirodalomtörténeti kincset a magyar érzelmi nevelés központjává tenni. Ami a történettanítást illeti, itt is a nemzeti történelemmel elég mostohán bánt el tantervünk, amennyiben mindössze két évfolyamra szorította ezt a gyönyörűséges anyagot; egyik a III. osztály, a másik pedig a VIII. osztály. Ez bizony nagyon kevés, különösen mikor látjuk, hogy körülöttünk az utódállamok, de általában a világ vezető nemzetei is milyen nagy súlyt helyeznek a nemzeti történelemnek, a nemzeti földrajznak, az u. n. honismeretnek oktatására. Épen azért a történettanításnál is szeretném hangsúlyozni, hogy mégis csak a nemzeti történelmet tegyük a történettanítás tengelyévé. Nem mondom, hogy a világtörténelmi hátteret, a világtörténelmi vonatkozásokat mellőzzük, sőt inkább ezekkel támasszuk alá a nemzeti történelmet, de történettanításunknak is végső célja voltaképen ne az adatok bemagoltatása, hanem egy felvilágosult, emelkedett magyar történelmi öntudatnak kialakítása legyen. A földrajz tanítása, megvallom, a tanterv alapján szintén kissé szétfolyó, kissé, hogy ugy mondjam, internacionális. A világ minden tájának, az exotikus népeknek sajátságaival megismertetjük gyermekeinket, ezzel szemben nem ismertetjük meg elég intenziven a magyar földet, a magyar népet, a magyar néplélek szingazdag megnyilvánulásait, a magyar etnoszt, a magyar
