Képviselőházi napló, 1927. IV. kötet • 1927. május 12. - 1927. május 30.

Ülésnapok - 1927-47

102 Az országgyűlés képviselőházam Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha senki sem kivan szólani, a vitát bezárom. Ha a minister ur nem kivan nyilatkozni, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Az 1. rovat meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 2. rovat. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): »2

r rovat. Dologi kiadások: 506.800 pengo«. Elnök: Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): »3. rovat. Vasúti menetdíj kedvezmények váltsága: 656.620 pengő.« Elnök^ Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): »Bevetéi. Rendes bevételek. 1. rovat. Bér- és egyéb jövedelmek: 40.869 pengő.« Elnök: Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): »2. rovat. Közalapítványi hozzájárulások: 82.641 pengő.« Elnök: Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): kiadás. Rendes: kiadások. 1. rovat. Általános vallási célok költségeire. Személyi járandóságok: 234.390 pengő.« — Haller István. Haller István: T. Ház! Elnézést kérek a t. Háztól, ha egy kissé talán oly témát is kénytelen vagyok érinteni, melyet nem lehet szószerinti értelmében a vallási célok támogatásának és az egyházak javadalmazásának kérdéséhez tartozónak mondani, de az a szerencsétlenség ért. hogy ugy az általános vitánál, mint a tárca általános vitájánál rajtam kiviil álló okok miatt nem mondhattam el beszédemet, és igy kénytelen vagyok beszédemet töredezve, a különféle címekhez és rovatokhoz adresszálva elmondani, amennyiben azt a tárca költségvetésének részletes tárgyalása megengedi. (Helyeslés jobbfelol.) Természetesen minden tekintetben helyeslem a kultuszminister ur nagykoncepcióju politikáját. Nem kívánok itt semmit sem hozzátenni azokhoz a dicséretekhez, melyekkel a minister urat elhalmozták. Nekem tudniillik az a meggyőződésem, hogy a minister ur már túlhaladta azt a fokot, amikor az ő pozícióját ezekkel a dicséretekkel lehet kifelé vagy befele megerőstieni, mert a tettei, az alkotásai most is és a jövőben is^ biztosítani fogják számára az utókor elsmerését. (XJgy van! a jobboldalon.) Oly témáról kívánok beszélni, melyet általában véve kényes témának neveznek azért, mert a téma mögött felfokozott felekezeti érzékenység áll és nagyon sokszor félreértések támadnak kellőképen meg nem gondolt vagy nem eléggé precizirozott kijelentések nyomán. Az állam tudniillik nemcsak nálunk, de másutt is már régen rápjött arra, hogy az állam biztonságát nem tudják százszázalékig biztosítani sem a csendőrszuronyok. sem a börtönfalak, hanem szükség van erkölcsi tényezőkre és erőkre, melyek a törvények tiszteletét belülről erősitik meg, amelyek állampolgári nevelést adnak és ennek következtében oly fundamentumot teremtenek a jövő számára, amely a történelem tapasztalása szerint mindig sokkal ellenállóbb volt minden szociális ós politikai viharral szemben, mint minden konstrukció, amelyet tételes törvények építettek fel az állami rend védelmére. Ebben a tudatban az államok passzive és aktive régesrégen védik ai vallásokat, különösen azokat a vallásokat, amelyeket olyanoknak ismernek, ho!gy a bennük rejlő erkölcsi erővel 47. ülése 1927 május 16-án, hétfőn. igazi állampolgári nevelést tudnak adni s az államot a maga kulturmunkájában hathatósan képesek támogatni. A felekezeteket tehát paszszive támogatják azzal, hogy kulturmunkájukban védelmet biztosítanak számukra. De aktive is támogatják azzal, hogy kipótolják azokat az. anyagi hiányokat, melyekben egyik-másik felekezet szenved a maga kulturmunkájának végzésében, tehát ad pozitív anyagi támogatást is arra, hogy ezeket a célokat mennél intenzivebben szolgálhassák. A felekezetek, különösen a modern állami életben vp^sengve iparkodnak ezeknek a feladatoknak megfelelni ugy a saját érdekükben, mint azoknak érdekében, akik amellett, hogy egy vallás hívei, egy nemzetnek is tagjai, egy^ államnak is polgárai és szolgálni akarják vallásukon felül főképen a maguk országának biztonságát és haladását is. Aktive akarják tehát szolgálni ezeket, annak a részletes kulturmunkának és szociális munkának elvégzésében, amelyre elsősorban az államnak van rendkívüli nagy szüksge. Ennél a versenynél azonban már az anyagi eszközök is szóba kerülnek és igy természetesen a verseny itt-ott bizonyos irigységet kelt fel, ~- nem mintha ez az irigység alantas forrásokból és ösztönökből táplálkoznék, hanem mindegyik egyház féltékeny arra, hogy a másik többet tud dolgozná, mert nagyobbak az anyagi lehetőségei. Ez tiszteletreméltó irigység, — ha már ezzel a szóval akarnám nevezni — és tiszteletreméltó versengés, amelyből sem. a vallásfelekezetéknek, sem az államinak semmiféle kára nem származhat. Nem szabad azonban ebben a versengésben odáig menlni, mint ahogy egyik-másik ember megteszi, hogy azért, hogy demonstrálja, milyen támogatásira van szüksége, igazságtalanul ujjal mutat a másikra és azt a látszatot, azt a hiedelmet kelti, mintha az egyik felekezet mostoha elbánásban részesülne az állam részéről, mig a másik annak •Miauéi®, hogy óriási latifundiumokkal rendelkezik, óriási saját jövedelmei vannak, ennek íepjébe még kedvezményezett állami ellátásban is részesül. ! Az ilyen állitások a mellett, hogy nem fedik az igazságot, alkalmasak arra, hogy megzavarják azt a felekezeti békét, amelyre azért van szükség, hogy közös területen, tehát szociális, kulturális és nemzeti területen együttes erővel, vállat vállhoz vetve, dolgozhassanak a magyar jövőért. En hibának tartom, akár az egyik, akár a másik oldalon történjék azokat a felszólalásokat, cikkeket, kijelentéseket és^ memorandumokat, amelyek ilyenféle, a valóságnak meg nem felelő beállításukkal érzékenységet, féltékenységet vagy felesleges elkeseredést keltenek egyik vagy másik felekezetben. Ha ezek a kijelentések vagy cikkek olyan helyről jönnek, olyan emberek részéről, akiknek nincs elismerten óriási súlyuk és befolyásuk a nemzet életére és közvéleményére, akkor siket fülekkel elhaladunk mellettük és nem is teszünk semmi néven nevezendő megjegyzést sem. Ha azonban ismételten elhangzanak ezek a kijelentések és pedig cmasi ex cathedra, "olyan egyének részéről, akiknek a maguk felekezetében betöltött hivatali állásuknál és egyéb pozíciójuknál fogva nagy súlyuk van s akik kijelentéseikkel direkt arra számítanak, hogy befolyásolják a közvéleményt, hogy ennek nyoma legyen a történelemben, akkor az ilyen kijelentések mellett szótlanul el nem haladhatunk s a nyilvánosság előtt kell ezeket a megjegyzéseket a kellő értékükre leszállítanunk. Hogy történnek ilyen kijelentések, erre nézve az idő rövidségére való tekintettel csak