Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-37

56 Az országgyűlés képviselőházának 37. ülése 1927 április 8-án, pénteken. (Propper Sándor: És az ezer üveg pezsgős vacsorákat!) a kétségbeesés és nyomorúság mun; kanélkülieivel. Szembe kell állítani a tavaszi Olaszország és.

a Riviera üdülőit a Teve-utcába kilökött hadiözveggyel és szembe kell állitani azokkal, akik ezután, 1927 novemberétől kezdve fognak a népjóléti tárca jóvoltából az utcára kerülni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Szembe kell állitani a kártyaklubok legendás _ fényűzését a kelenföldi szeméttelep barlangjaival, és a ferencvárosi kis erdő vackaival, a milliárdos vezérigazgatói jövedelmeket a családfentartó özvegyaszony heti 8 pengőjével; a fekete listákkal dolgozó farkasok szemforgató panaszkodását a munka szabadság vizét felzavaró bárányokkal. Ezeknek a szembeállításoknak kell azt bizonyitaniok, hogy ennek a kormánynak sem ereje, sem bátorsága, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) sem kedve nincs ezeken az állapotokon javítani. (Ellentmondások a közéven. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kéthly Anna: Fékentartani és letörni: ez a jelszó ebben az országban és ennek a jelszónak jegyében az állami költségvetésnek csak 8%-a jut a népjóléti tárcára, mig a fegyveres erő, a börtönök és a bíróságok az állam költségvetésének 28%-át teszik ki. Közben a népjóléti tárca létezése ellenére vagy talán épen azért, a szó szoros értelmében pusztul a fékentartásra ítélt sereg, a gyermekek és a felnőttek, a népbetegségek már nem tizedelik, hanem harmadolják a lakosságot, a hivatalos statisztikai adatok minden szépítés ellenére is megdöbbentő képet adnak arról a szociális gondoskodásról, amellyel állítólag ellensúlyozni akarják az uszítók, az izgatók, az agitátorok munkáját. Pedig a belügyminister ur eléggé megakadályozza az izgatók munkáját, hiszen ma nem lehet a vidékre menni, nem lehet egy lépést sem tenni — erre kell a pénz! — anélkül, hogy csendőr, rendőr, detektív ne szegődnék a nekik gyanús egyének nyomába. (Egy hang jobbfelől A vidéken nincs talaja!) A képviselő ur természetesen kivétel. (Propper Sándor: Nem volna szives titkosan szavaztatni? — Egy hang jobbfelől: A titkos szavazás is bebizonyította! — Esztergályos János: ön nem agglegény képviselő url — Egy hang jobbfelől: Nem, kérem!) Elnök: Csendet kérek! Kéthly Anna: Akihez újság, könyv vagy levél érkezik, az állandó megfigyelés alatt áll, zaklatják, idézgetik, büntetik elképzelhetetlen leleményességgel. Két hete voltam lent vidéken és a panaszok egész seregét kaptam. Ea- ; gyogó tisztára söpört udvarok tulajdonosait megbüntetik, mert piszkos az udvar; vadonatúj kutkáváért megbüntetik a tulajdonost, mert a kútkáva rendetlen; egészségügyi kihágásért megbüntetik a boltost, mert a liszteszsák mellett kocsikenőcsöt tart (Helyeslés a jobboldalon. — Propper Sándor: Várják csak meg a végét; kisül, hogy lekvár volt!) és hiába látja saját szemével, aki lebünteti őt, hogy az nem kocsikenőcs, hanem lekvár (Erdélyi Aladár: Talán olyan nossz volt az a lekvár!) Ez lehet a képviselő urnák tréfa, de nem az, annak a boltosnak. És amikor a szolgabiró ur lebünteti azért, mert a lekvárt kocsikenőcsnek nézi, akkor még azt a bölcs tanácsot is adja mellé, hogy ne fellebbezzen, mert a fellebbezési fórum nem fog eljönni meggyőződni, hogy lekvár és nem kocsikenőcs az, ami a liszt mellett áll. (Mozgás a jobboldalon.) Ez igaz, képviselő ur; meg fogom mutatni kiről van szó. Mégis azt kell mondanom, hogy a 15.000 és 25,000 koronás napszámbérek világában minden jtivülről jövő munka ellenére is forrnak a lelkek és a népjólét fmeghivottai valóban forrongó vulkán tetején táncoltak a nagyböjti szent idő elején. (Propper Sándor: Amikor 1200 üveg pezsgőt ittak meg!) A problémák érnek és gennyesednek tovább anélkül, hogy törődnének velük. Csak a legutóbbi héten hallottunk egy egészen kemény és határozott nem-et a munkahiány esetére való biztosítás előterjesztését sürgető kívánságunkra és a népjóléti minister ur, aki a tavalyi tárgyalásokon még annak a nézetének adott kifejezést, hogy ennek a biztositásnak szociális és gazdasági veszedelmeit a vádló munkáltatóknak kell bizonyitaniok. aki azon az ankéten, amelyen együtt voltak a mi kiküldötteink is, azt mondotta, hogy aki vádol, az bizonyítson, most az uj választások után arra az álláspontra helyezkedik, hogy ezeknek a szociális és gazdasági veszedelmeknek nemlétezéséről nekünk kell őt meggyőznünk, holott az egész világ judikaturájában páratlanul álló követelés az, hogy a vádlott bizonyítson. Nálunk ezt a módszert rendszeresítették és sajnálatos, hogy ezt az úttörő munkát épen a népjóléti minister ur végzi, akinek pedig közjogi állásánál fogva is, hivatásánál fogva is egyformán a kizsarolt és megnyomoritott dolgozók mellé kellene állnia. A munkanélküliség a mi számunkra nem csupán a kenyér és a kereset elvesztésének lehetősége, hanem a munkásosztály általános szociális nívója süllyedésének problémája is. A munkanélküliség nem csupán mint olyan nehezedik a munkásságra, hanem a dolgozókra is fenyegető veszedelem, állandó félelem, amely félelem azután a munkafeltételekben és .• a munkabérben állandó engedményekre, mégpedig a létminimumon alul süllyedő engedményekre kényszeríti a munkába állókat. Természetes, hogy akik velünk szemben állanak, a munkáltatók, ezt a félelmet az utóbbi időben különösen jól ki tudták használni. Ezernyi munkanélküli és milliónvi túlóra: ez ma a gazdasági viszonyok jellemzője és bár az állam szanálása után a tőke is sorra került, ezt a második szanálást is súlyos áldozatokkal .nekünk, a dolgozóknak^ kellett megfizetnünk. A konjunktúra állítólag javult, a termelés növekedett, mégis ha körülnézünk azt látjuk, hogy a munkanélküliek serege nem apadt, és ez nemcsak azt jelenti, hogy tartósan kikapcsolják a termelésből a munkanélküliek százezernyi seregét, hanem azt is, hogy a munkában levők a legembertelenebb, a legkegyetlenebb hajszában kénytelenek munkabérüket megkeresni. A munkateljesítmény nem uj és jobb termelő eszközök vagy a munkanélkülieknek munkába állítása révén emelkedett, hanem a leglelketlenebb hajcsármunka következtében, aminek egyformán esik áldozatul férfi, nő és gyermek. És amikor mi az államtól a munkahiány e

?Çtére való biztosítást követeljük, ebben a jól megfontolt és az állam és a munkáltatók teherviselő képességével számoló követelésünkben benne van az a bizonyosság is, hogy a munkanélküliek feneketlen nyomorúságában valami kis állami támogatást élvező munkás egyrészt nem fenyegeti állandó bérlenyomóként a mai szégyenletes munkabérek mellett dolgozó testvérét, másrészt pedig a dolgozók bátrabban mozogva, embertelen munkaidejük megrövidítéséért küzhetnek és ezáltal a termelésnek egy szinten tartása érdekében több munkást fognak tudni beállítani a munkába, ami azután a munkanélküliségnek és a munkanélküliség terheinek csökkenését eredményezi. Ugyanazt a szerepet, amelyet a munkanél-