Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-37
Az országgyűlés képviselőházának 37. ülése 1927 április 8-án, pénteken. 55 Bizom abban, hogy a népjóléti minister ur, a Krisztus papja, boldogult Próbászka Ottokárnak legkiválóbb tanítványa, megérti és átérzi az uj idők sürgetését és amennyire a nehéz, zord és mostoha pénzügyi helyzet megengedi, tárcája keretében tőle telhetőleg a legnagyobb nyomatékkal és energiával felkarolja a szociális, tehát a legkeresztényibb eszmét és ezért a tárca költségvetését a minister ur szociális képzettségének, érzésének ismeretében is, a benyújtandó szociálpolitikai javaslatok és a kormánynak a választások előtt tett szociálpolitikai Ígéreteinek teljesülése remény ében általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés, taps a jobb- és a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik. — Zaj a szélsőbaloldalon. — B. Podmaniczky Endre: Hiába nevet Propper! — Propper Sándor: Fenyő Miksának több beleszólása van! — Petrovácz Gyula: Ez már elcsépelt frázis! — Propper Sándor: De igaz! — Zaj.) Elnök: Szólásra, következik 1 ? Fitz Arthur jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! Mireánk nézve tulajdonképen rendkivül hizelgő az, hogy a népjóléti tárca tárgyalása a szociáldemokrácia tárgyalásává emeltetett, (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Petrovácz Gyula: Végtárgyalásává!) mert ez azt jelenti, hogy ebben az országban a szociálpolitikát a szociáldemokrácia képviseli. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Ellenmondások jcbbfelől és középen.) Ez azt jelenti, hogyha szociálpolitikáról van szó, akkor ez a 14 emberből álló kis csoport szemben áll az egész parlamenttel. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a kis csoport az, amely komolyan akar, komolyan kivan szociálpolitikát csinálni ebben az országban. És amikor szociálpolitikai kérdésekről van szó, amikor mi a szociálpolitikai követeléseket itt benn hangoztatjuk, akkor mindenki, még az is, aki ellenzékinek vallja magát, azt mondja, hogyha valakit támadni kell, miért ne támadjam legnépszerűbb módon ezt a csoportot, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amely ebben az országban komolyan gondolkozik a szociálpolitikai kérdésekről és komolyan akarná megvalósítani a szociálpolitikát. (Ellenmondások jobbfelől és a középen.) Nemrégen itt volt a szociálpolitikai eredmények ellenőrzésére a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatója. Ö is azt mondotta egy interjúban, hogy bárhol jár, minden ország reakciós körei a másik ország munkáspártjainak erényeiről zengedeznek dicshimnuszokat, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon ) és mindegyik saját országának szociáldemokráciájával nincsen egyáltalán megelégedve. Nem akarok erre a kérdésre most kitérn", mert azt hiszem, hogy talán rövidesen alkalmunk lesz arra, hogy a képviselő ur fejtegetéseire alaposan válaszoljunk. Csak arra az egyre akarok még itt egészen röviden rátérni, amit a bolsevizmusról mondott. A bolsevizmusról. amelyet soha egy pillanatra sem mulasztanak el emlegetni, amelyet sohasem hagynak ki beszédeikből és amelyet mindig ugy állítanak be. mintha egyedül, kizárólag és csakis a szociáldemokrata munkásságnak a műve, mulas7tása, hibája és bűne volna. Elfeledkeznek arról, (Propper Sándor* Ha megint jönne, magvk volnának az elsők, akik rohannának csatlakozni!) hoey a bolsevizmust megelőzte egy vesztett háború, megelőzte az a politikai jogtalanság, amelyben a magyar néppel csak pz orosz nép osztozkodott A bolsevizmust a polgári társadalomnak olyan szervezetlensége előzte meg, amely hanyat-homlok engedte magát befogni ezeknek az időknek a jármába. Része volt benne és hozzájárult ehhez a hivatalos apparátusnak — igen kevés kivétellel — az a gerinctelensége, (Ugy van! a szélsőbaloldalon") amely egyáltalán nem vetett számot azzal, hogy mi fog ezután következni. Itt meg kell jegyeznem azt, hogyha ebben az időben a hivatalos apparátus csak annyi ellenállást tanúsított volna ezekkel a diktatórikus törekvésekkel szemben, mint amennyit annakidején a Fejérváry kormánnyal szemben, akkor nem jöhetett volna létre és nem tarthatott volna három hónapig az az állapot, amelynek szerencsétlenségét mi magunk is átérezzük. (Zaj jobbfelől.) De az abban az időben történtek büntetése és következménye elkövetkezett. Elég, ha feláll Váry képviselő ur és elmondja a gyorsított tanácsok ítéleteit, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) elmondja azokat az Ítéleteket, amelyeket nem is bíróságok, hanem a siófoki, az orgoványi, az adonyi és egyéb különítmények hajtottak végre. És ha még mindig beszélnek és még mindig bennünket és a munkásságot akarják ezekért a dolgokért felelőssé tenni, akkor ne feledkezzenek meg arról, hogy a magyar történelemben a bosszúállásnak nagyon szomorú emlékei vannak. A Dózsa-lázadás után a bosszúálló politikának Mohács lett az eredménye. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem akarok tehát ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Igenis, a népjóléti tárca problémáiból ebben a pillanatban a, megcsonkított Magyarország legfontosabb problémáinak az emberéletet, az emberélet védelmét, az emberélet megmentését tartom. És az az érdekes, hogy az emberélet védelmében és az emberélet megmentésben tulaj donkepen itt nálunk megegyezik minden felfogás; az is, amely az emberben csupán emberanyagot lát és az is, amelyik az embert hozzáméltÓ helyen békés munkában akarja látni. Csak az a különös, hogy nálunk azok, akik ' máskülönben az állami mindenhatóságnak és az állam mindenben való beavatkozásának a h ivei, az iskolák erkölcsi tanykönyvitől a mozifilmig, ugy szeretnék, hogy az állam tudta nélkül, állami ellenőrzés nélkül egyetlen panaszkodó sóhaj se repülhessen ki a szájakon. Nem ugyan azért, hogy segítsen rajtuk, hanem azért, hogy pörbe foghassa a vigyázatlan jajgatót. Ezek sokallják még ma is azt a feTadsat mennyiséget is, amelyet a népjóléti tárca magára vállalt és ezeknek a feladatmennyiségeknek igen tekintélyes részét a társadalomnak amugyis meggörnyedt amugyis túlterhelt vállaira akarják áthárítani. Át akarják hárítani a társadalomra,, ami alatt, amikor jótékonyságról van szó, mindig csak az egészen kis embereket lehet érteni. Ha ugyanis a vagyon legalább is ugyanabban az arányban járulna hozzá a nyomorúság enyhitéséhez, amilyen arányban a kültelki kis asztaltársaságok, a kültelki kis kávéházak jótékony asztaltársaságai, akkor ma nem kellene a problémák egész tömegével birkóznunk és hozzá tehetjük azt is, hogy birkóznunk ebben az atmoszférában a siker minden reménye nélkül. (Ugy van! a szélsőbáloldalon. — Propper Sándor: Nem kellene a kis magyarokat Hollandiába küldeni kosztra!) Ha nem is várhatjuk a belátást és az orvoslást ettől a mai rendszertől, nekünk mégis ki kell állnunk ide a helyünkre és be kell világitanunk abba a vigasztalan sötétségbe, amelyben ma a magyar dolgozók élnek. Szembe kell állítani a reggelig mulatókat a reggelig dolgozókkal (Gr. Szapáry Lajos: Ez helyes!) szembe kell állitani a vagyon és kényelem munkásait
