Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

Az országgyűlés hépviselöházánah 36. ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 45 megpróbálok ellene szót emelni, hiszen nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a szifilisz, a vérbaj ugy heveny, akut, szubakut, mint krónikus állapotában milyen pusztításokat végez az emberi szervezetben. Ezeket én nem akarom itt elmondani, mert nem tartoznak ide, méltóztassanak azonban tekintetbe venni, hogy tengersok következménye van a vérbajnak: a koraszülések és az abortuszok egy része, azután a csecsemőhalálozásoknak jó nagy százaléka, (Ugy van! Ugy van!) a tengersok idióta; továbbá a különféle idegklinikák és főképen az elmekórházak betegeinek 50—60%-a valósággal a szifiliszes elváltozások áldozata. De ezek nincsenek mind igy nyilvántartva, mert ezeket rendszerint koraszülés, veleszületett gyengeség, agybaj, szivbaj, vesebaj stb. címek alatt könyvelik el. Pedig tessék elhinni, hogy a halálozások számában akárhányszor óriási százalékban vannak benne a szifiliszben elhaltak. Van azután egy másik baj, amelyet szintén a bujakóros betegségekhez sorolhatunk az úgynevezett gonorrhea vagy kankó. Ez nem csinál annyi bajt, mint a vérbaj, nem száll apáról fiúra, mint a vérbaj, ellenben igenis csinál, ha a férfiaknál nem is annyira, de a nőknél annál inkább olyan súlyos komplikációkat, amelyek feltétlenül szükségessé teszik, hogy ezzel a betegséggel komolyan foglalkozzunk; foglalkozunk is. Már maga ez a két betegség valóságos csapás a társadalomra nézve. Igaz, sokat köszönhetünk a profilaxisnak, a melyet a születésénél mindenütt applikálnak, úgyhogy már a bábának is elő van irva az a bizonyos szembecseppentés. Amig azonban ez nem emelkedett törvényerőre, a vakok 80%-a tulajdonképen ilyen fertőzés következtében vesztette el szemevilágát. Nekem ez a két betegség, nem is számítva pl. a szervi szivbajt, a vesebajt és más egyéb betegségeket, elegendő ahhoz, hogy a készülő egyke-törvény ellen már most felemeljem tiltakozó szavamat, és hogy azt mondjam, anélkül, hogy most megindokolnám, hogy azt igenis nem tartom megfelelő törvénynek és az ellen már most itt tiltakozom. Ugyanilyen szempont vezérel akkor, amikor az u. n. agglegényadót akarják behozni, mert méltóztassanak nekem elhinni, hogy az agglegények bizonyos száma, sőt nem bizonyos száma, hanem valamennyi vagy testileg vagy lelkileg vagy anyagilag beteg. 'Derültség és mozgás jobbfelől. — Esztergályos János: Jelentkezzenek csak az agglegények! — Zaj jobbfelől. — Gaál Endre: Én nem vagyok agglegény; bocsánatott kérek, de már ilyet még sem szabad modani ! — Jánossy Gábor: Odatapintott ! — Esztergályos János : Jó lesz hamar megnősülni, agglegények ! — Folytonos derültség.) Most elérkeztem mondokámnak ahhoz a részéhez, amelyben egészen röviden el kell, hogy mondjam azt, (Esztergályos János : Halljuk csak ! Sok igazságot tetszik mondani !) hogy elí jött az ideié az egészségügy államosításának. Azt, mondják, hogy az 1876. évi X. te, — amelyet a mi nagy elődeink, köztük Balassa János, Lumnitzer Sándor, Kovács Sebestyén, Korányi Frigyes és Bokay János csináltak meg és amellyel mintegy ötven esztendővel megelőztük egész Európát, amely tulaj donképen még most is jó lenne, — pótlásra szorul, ennek egyes részeit módositani kell. Nagyon jól tudom, hogy tervbe van véve ennek a törvénynek a módosítása. Ez ellen már most felemelem tiltakozó szavamat, mert mély tisztelettel hajlom meg ugyan Weis István ministeri osztálytanácsos ur ténykedése előtt, de ha ezt ugy módositják, mint ahogyan ők akarják módositani, akkor ez magyarul és röviden kimondva ; fából vaskarika lesz. Rá akarok mutatni arra, hogy államositani akarják a rendezett tanácsú városi, a járási és a vármegyei tiszti orvosokat s ezzel szemben a szegény körorvosokat megint csak meg akariák hagyni a régi helyzetükben. (Jánossy Gábor : J 908 : XXXVIII. te. az új körorvosi törvény !) Állapodjunk meg abban, hogy ha egyszer államositani akarjuk a közegészségügyet, akkor a közegészségügy van olyan fontos, mint akár a pénzügy köz\ igazgatási lag, akár pedig a tanügy, a közegészségügynek is feltétlenül kell ilyen fontossággal birnia, és akkor azt csakis a pénzügy igazgatóságok mintájára lehet megszervezni, teljesen önállóan különállóan minden néven nevezendő más közigazgatási szervtől, legfeljebb csak az összekapcsoló szálak lehetnének meg. Bár különben teljes tisztelettel vagyok a népjóléti minister ur iránt és az ő működése iránt, de mint orvosnak kivánnom és követelnem kell, hogy az egészségügyi ministérium újból felállittassék. Az egészségügyi ministérium élére pedig orvosministert kérek. (Mozgás jobbfelől.) Engedelmet kérek, nem magamra célzok ! Itt vannak az igen t. orvostanáraink, de ha ez maga nem lenne elég, az országos egészségügyi tanács megtalálja az arra való embert. (Jánossy Gábor : Van elég !) Vannak még a vidéken is olyan férfiak, akik be tudják tölteni ezt a hivatást ugy, amint kell. Ezt kívánja a közegészségügy érdeke. Miután a népjóléti minister ur iránt, úgy szintén a kormány iránt bizalommal viseltetem, a népjóléti tárca költségvetését elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfelől és a középen. Szónokot üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Malasits Géza ! Malasits Géza: T. Képviselőház! Nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy az orvostársadalom bajairól én is ne mondjak el valamit. Előttem szólott t. képviselőtársam megrázó szavakkal ecsetelte a vidéki orvosok helyzetét és azt a nyomorúságot, amelybe kerültek a fővárosi orvosok is, a rossz, a leromlott gazdasági viszonyok következtében. Előadásában különösen az ragadta meg a figyelmemet, hogy a társadalom és maga az állam is meglehetősen mostohán bánik az orvosokkal. Valami analógiát kell erre nézve felhoznom. A napokban került a kezembe a népszövetség munkaügyi hivatalnak egyik kiadványa, a munkaügyi értesitő. Ebben egy hosszabb cikk jelent meg az oroszországi orvosok helyzetéről; nevezetesen Oroszországban, — amint méltóztatik tudni, — az orvosok épolyan munkásoknak tekintetnek, mint bármely más munkás, az állam fizeti őket és magánorvosi praxist szovjet Oroszország területén nem űzhet senki. Most az orvosok szakszervezete kongresszust tartott Moszkvában. Ezen ' a, moszkvai kongresszuson elsírták bajaikat és fájdalmaikat az orvosok. Elmondották, például, hogy egy orvosprofessor, aki Moszkvában praktizál, 140 csergonec rubelt kap egy hónapra, amiből éppen csak hogy szűkösen meg tud élni, mig egy másik vidéki orvos azt panaszolta el, hogy az államtól csak 92 csergonec rubelt kap egy hónapra, a munkaideje nincs szabályozva, vasárnapi pihenője nincs, éjjel-nappal talpon kell lennie és még meg kell küzdenie a lakosság szörnyű babonáival is, mert nagyon gyakran előfordul Oroszországban az, — amint a kimutatás egypár statisztikai számmal illusztrálja — hogy orvosokat vernek agyon azért, mert vagy nem sikerült az operáció, vagy valamiképen nem tetszett a páciensnek az orvosi kezelés. Az orvosok ez ellen védelmet kértek. A szakszervezeti tanács képviseletében jelen volt a tomszki egyik szovjetbiztosa, aki meg is igérte nekik azt, hogy e tekintetben minden rendel