Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

46 Az országgyűlés képviselőházának 36. kezesre álló befolyással oda fog hatni, hogy az orvosok testi épségét megvédjék. Az anyagi helyzetük megjavítására nézve ellenben kijelentette az egészségügyi népbiztosság küldöttje, hogy bár elismeri azt, hogy az orvosok helyzete nagyon krudélis, elismeri azt, hogy az illetők gazdasá i i helyzete meglehetősen rossz, mégis kijelenti, hogy nem igen hiszi, hogy a pénzügyi viszonyokat tekintetbe véve, a közeliövőben mód lesz arra, hogy az orvosok anyagi helyzetét javitsák. Az orvosok nálunk nincsenek államositva. Ha ettől az egy nüanszbeli különbségtől eltekintve és az orosz orvosok bajait összevetem a magyar orvostársadalom azon bajaival, amelyeket az előbb felszólalt képviselőtársam elmondott, akkor bizonyos analógiát, hasonló eseteket találok. Tényleg ugy is van, hasonló gazdasági helyzetben levő társadalmak, hasonló termelési rendszerben dolgozó társadalmak természetesen hasonló társadalmi viszonyokat mutatnak. Amint Oroszországban nem becsülik meg az orvosokat, ugy, ahogyan kellene, éppen ugy, sajnos, nálunk sem becsülik meg. (Esztergályos János : De a patikus most is többet keres, mint az orvos !) Az előttem szólott t. képviselőtársam talán szerénységből és talán, mert maga is ehhez a tisztes karhoz tartozik, nem mondotta meg azt, hogy nagyon gyakran előfordul, hogy az orvosokat egy kis piros kendőbe csomagolt almával fizetik ki, mert nincsen pénzük az embereknek. Nagyon gyakran előfordul vidéken, hogy egy kis szakajtókosár tojással fizetik ki az orvost, nehéz, fáradtságos munkájáért. (Felkiáltások jobbfelől: Ez nem is olyan rossz!) Abban tehát teljesen egyetértek vele, — ha politikailag bármilyen nagy különbség is lenne közöttünk, — hogy igenis, elsőrangú feladata a népjóléti kormányzatnak, hogy az orvoskérdést, különösen a vidéken, mielőbb rendezze. Itt van a lakáskérdés, ez is elsőrangú fontosságú Mert hiszen mi a helyzet ? Én magam is egy nagyon szerény munkás betegsegélyző intézetnek vagyok az igazgatósági tagja. Ez egy nagyon szerény vállalkozás. Egy alkalommal orvost kívántunk felvenni, aki majd megejti a vizsgálatot. Elszörnyüködtem azon, hogy mennyien jelentkeztek erre az igazán szerényen fizetett állásra. Túlzás nélkül merem mondani, hogy ha ma a lapokban egy hirdetést teszek közzé, hogy holnap ezen és ezen a helyen gépkezelőre van szükség, bárkivel szemben fogadást ajánlok, hogy korántsem jelentkezik annyi gépkezelő, mint amennyi orvos egy orvosi állásra. Az, hogy egy ilyen állásra annyian jelentkeznek, azt bizonyítja, hogy a városban az orvosproletariatus túlteng, (Mozgás jobbfelől.) ellenben vidéken nincsenek orvosok. (Egy hang jobbfelől : Már ott is vannak !) Csodálatosképen ugyanezt panaszolják Oroszországban, ugyanezt mondja az orosz egészségügyi népbiztosság. Az urak panaszkodnak, sirnak azon, hogy nem tudnak megélni, sem Péterváron, sem Novgorodban, sem Moszkvában, sem egyéb városokban. Mi ellenben vidéken nem tudunk orvost kapni. Az orvosok azt válaszolják : igen, de nincsenek lakások. Ezek analóg bajok. Nagyon kérem a népjóléti minister urat, hogy habár nem is áll kellő anyagi eszköz a rendelkezésére, minden befolyását vesse latba abban a tekintetben, hogy vidéken az orvosok számára lakást szerezzenek, azonkívül az orvosokat, — ha másképen nem lehet, államsegéllyel vagy kölcsönnel, — juttassák ahhoz, hogy apró kis automobilokat kapjanak, amelyekkel a messze környéket be tudják járni. (Helyeslés jobbfelől. — Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Folyamatban van !) Már voltam bátor elmondani a t. Háznak, hogy minden évben igyekezem egy kicsit kimenni Németországba. Jól esik az embernek a szabadság ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. levegőjében megfürdeni. Miután ma Németország az én véleményem szerint még a legszabadabb állam, nekem, szegény rabságba zárt magyarnak, jól esik egy kicsit kimenni oda és lelkem megfürdetni a szabadság levegőjében. (Erdélyi Aladár : Vigyázzon, csak meg ne hűtse magát !) Hamburg és Berlin környékén, a Markokon teljesen hasonló állapotok vannak, mint nálunk a nagy magyar Alföldön, ahol ugyebár, homokos, sivár a talaj, hébe-hóba van csak egy csomó fü. (Erdélyi Aladár : Van ott nagyon jó föld is !) Oázisok is vannak ! A sok elszórt falu nem ugy, mint Nyugat-Németországban és Észak-Németországban, ahol a falvak közel vannak egymáshoz - a Markban meglehetősen távol van egymástól. Végtelen bájos látvány Németországban az utakon, amelyeket Schossnak hivnak, hogyan futnak vöröskeresztes kis autójukon az orvosok az ut közepén zavartalanul, mint nálunk a tűzoltók, igy járva be a vidéket. Volt alkalmam orvossal beszélni, aki elmondta nekem, hogy mi az ő helyzete, elmondta, hogy ő meg van elégedve. Ha a német nép a háború szörnyű borzalmaiból mégis igy került ki, mint ahogyan ma áll, hogy békebeli produktivitásának mértékét ma már nemcsak elérte, hanem túl is haladta, ebben az orvostársadalomnak kétségtelenül igen nagy érdeme van. Ha pedig Németország erős tőkebefektetéseket engedett meg magának az orvosok érdekében, akkor ez igen jó, mondhatnám lukrativ befektetés volt. Ezt a lukrativ befektetést vagyok bátor a népjóléti minister ur figyelmébe ajánlani. Azokon a vidékeken, ahol nagy a gyermekhalandóság, ahol szörnyen pusztit a tuberkulózis, ahol még ma is pusztit, — bár szórványosan és elismerem, hogy ebben a tekintetben erélyes rendszabályok vannak — a trachoma, méltóztassanak két-három orvost letelepíteni, rendelkezésükre bocsátani kocsit vagy autót s akkor meg fognak győződni arról, hogy nagyon rövid időn belül igen jó hatása lesz ennek a népegészségügy, a nép produktivitásának szaporodása szempontjából. Szerintem ez a legjobb tőkebefektetés. Ezek után bátor vagyok még egy körülményre felhivni a népjóléti minister ur figyelmét. Engedelmet kérek, hogy lokális ügyről beszélek, de mert a népjóléti minister úrral van kapcsolatban, kénytelen vagyok elmondani. Ha jól emlékszem 1925-ben Győrött tartott választások alkalmával a népjóléti minister urat annyira rábeszélték, hogy végre volt szives elmenni azokba a tömeglakásokba, amelyek a Dunaparton épültek. Gabonaraktárakból átalakitott tömeglakások ezek, amelyekben mintegy 140—160 család húzódik meg a legborzalmasabb körülmények között. A tulajdonjog kérdése még ma sincs tisztázva abban a tekintetben, hogy vájjon kié az épület. Á város szedi a lakbért, a város takarítja az épületet, ahogy azonban én értesültem, —- lehet, hogy téves az értesülésem, — ez voltaképen az államé lenne. Fából van az egész berendezés belül, a lépcső, a folyosó, az elválasztó falak és csak egy kis vékony nádréteg van rajta és ezt egy kis vakolattal simították le. Ott a higiénia legelemibb szabályait sem tartják meg. Annyira tele van az épület patkánynyal, hogy a gyermekek testi épsége ennek következtében egyenesen veszedelemben forog. A napokban ott jártam és mutatak nekem egypár sebesült gyermeket és asszonyt, patkány-marta sebekkel, ami egyenesen szörnyű volt Próbáltam a városnál interveniálni, próbáltam máshol is, de nem történt semmi. Legnagyobb tisztelettel kérem a népjóléti minister urat, — leszek bátor ezt Írásba is foglalni — méltóztassék orvosokkal vagy bárkivel ezt a szörnyű nyomortelepet megvizsgáltatni. Legalább annyi intézkedés történjék, hogy a patkányok, egerek kipusztittassanak, mert hiszen