Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

38 Az országgyűlés képviselőházának 36. hogy ezt nem lesz jó megcsinálni, mert az emberek az öncsonkítás terére fognak jutni és öncsonkítással fognak maguknak külön anyagi előnyt biztosítani. A szociálpolitikai irodalomban igen sokáig, esztendőkig kisértett ez, mig végre a gyakorlati tapasztalatok alapján sikerült ezt a kifogást — amely valóban nem volt egyéb, mint kifogás — visszafejleszteni és azóta a balesetbiztosítással kapcsolatos Rentenhysterie — ahogy a német irodalomban ezt nevezték — eltűnt. Ma már senki, aki igényli, hogy komoly szociálpolitikusnak tekintsék, nem mer előállni a járadékhisztériával, mint ellenérvvel a járadékbiztosítás ellen, ellenben aznjonnan előretörő biztosítási ágnál a munkanélküliség esetére való biztosításnál megint találkozunk azzal a frázisszerü ellenvetéssel, hogy a biztosítás maga munkátlanságra fogja az embereket ösztönözni. A legutóbbi ankét a munkanélküliség esetére való biztosítás^ tárgyában 1926 májusában — meg fogom egészen pontosan mondani — május 18-án volt. Itt a nézetek összeütköztek. A biztosítás ellen természetesen felvonultak a tőkeérdekképviseletek ©s a tőkés-exponensek, akik meglehetősen keményen és erélyesen hadakoztak a biztosítás gondolata ellen. Az egyik exponens dr. Fenyő Miksa ur azt mondja, a gyáriparosok hivatalos közlönyének tanúsága szerint, amely " hitelesnek elfogadható (olvassa): »Polémiát kezd a biztosítás kérdésében és ő volt, az, aki a Közgazdasági Társaság egyik igen látogatott ülésén részletesen kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt a magyar gyáripar és a munkaadók egyeteme kénytelen ez ellen a gondolat ellen a leghatározottabb formában állást foglalni és arra kérni a kormányt és mindazokat, akiknek véleménye mértékadó lesz ebben az ügyben, hogy a probléma megoldásának helyes útját, módját megkeressék. Előadásának gondolatmenete nagyjában a következő volt.« — Nem i fogom az egészet felolvasni, mert túlságosan hosszú, nem futj időből, csak a legjellemzőbb részeket, amelyek az én állításomat igazolják. (Tankovics János: Angol jelmondat: az idő pénz!) Van egy ónáim, leszek bátor ezt az órát kitölteni. (Helyeslés.) Azt mondja az egyik passzus (olvassa): »A munkanélküliség esetére való biztosítás költségeit a javaslat egyedül a munkadó és a munkás között kívánja felosztani és az államot annak terheiből teljesen kivonja. Nos hát, ha ennek a kérdésnek megoldását a kormányzat diktálja, a szociális felfordulástól való félelem parancsolja, akkor ez az egész társadalom kérdése, amint hogy minden szociális kérdés az egész társadalomé és épen ezért az állam magát ki nem vonhatja. Tisztelt Társaság! Befejezem. Én nem hivatkozom Bismarckra, mert ilyen távolságból, ilyen változott körülmények között ugyanilyen joggal mehetnénk analógiákért a Mars bolygóra. Hivatkozom arra, hogy ez a biztosítási nem nem oldja meg a problémát, hogy ennek terheit a magyar ipari termelés nem birja el. hivatkozom arra, hogy a magyar gyáripar ehelyett javasolja« — és itt méltóztassék figyelni, mert ez rendkívül fontos — »az aggkori és rokkantságig biztosítás megvalósítását és azt szivesen felajánlja.« Egy másik tőkésexponens dr. Knob Sándor szintén a javaslat ellen lépett sorompóba. Többek között a következőket mondta (olvassa): »Egyébként a kapitaista termelés szemszögéből nézve a következő súlyos kifogások merülnek fel a gondolattal szemben: a) egy ilyen biztositásnak a bevezetése csökkenti, sőt majdnem megszünteti az állam és egyéb ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. közhatalmi faktorok érdeklődését a válság és annak következményeivel szemben; b) kedvezőtlenül hat vissza a munkásság produktivitására; c) kikezdi a munkával való kötelességteljesítés belső morális szükségérzetét és a munka kötelessége helyébe az eltartás kötelezettségének a gondolatát ülteti; d) a krizis idejére csökkenti a vállalatok ellenálló képességét; e) növeli a termelési költségeket és ezzel erősen rontja a vállalatok versenyképességét.« Ez a Vasművek és Gépgyárak és a Gyáriparosok Országos Szövetségének, tehát a gyáriparnak két elismert exponense. De beleszólt az ügybe a bankkapitalizmus képviselője is, Éber Antal ur, a társaság elnöke, aki összefoglalta a vita anyagát és a következő klasszikus mondattal emelt vétót a biztosítás gondolata ellen (olvassa): »Szerintem csaknem tragikus helyzet az. hogy nálunk a földbirtokreform gondolata akkor került előtérbe, amikor mezőgazdasági többtermelésre volna szükségünk, a kötött lakásforgalom bevezetésére kellett elszánnunk magunkat, amikor mindennél fontosabb lett volna, hogy minél több lakást épitsünk és ez az ipari termelés számára súlyos terheket jelentő javaslat akkor kerül napirendre, amikor ezeknek a terheknek lehető csökkentésére kellene gondolnunk.« Tehát a gyáripar és a finánctőke képviselői az ankéton határozottan a munkanélküliség esetére való biztosítási javaslat ellen foglaltak állást és én lojálisán elismerem, hogy tőlünk távolálló, a mi osztályunktól idegen politikusok és szociálpolitikusok viszont sikraszálltak a javaslat mellett. Ugyanezen az ankéton halljuk a következőket (olvassa): »Az általános és speciális okok együttes közrehatása folytán az a helyzet, hogy — a Revue Internationale du Travail legutóbbi adatai szerint — amig a szakszervezetekbe tömörülő munkásságnak Németországban csak 5*8%-a, Belgiumban 1-8%-a, Angliában 11%-a volt munka nélkül, addig az arányszám Magyarországon 15*6% volt, ami megdöbbentően magas arányszám. A munkanélküliségnek e tömeges jelenségével szemben a magyar kormányzatnak cselekednie kell, mert a munkanélküliség következménye ugy az államra, mint a társadalomra — hisizen a kettő egymástól nem függetleníthető — vészes következményekkel jár, amit elismerünk, ha határozott feleletet nem adunk arra a kérdésre, hogy kinek érdeke a munkanélküliség leküz dése? A felelet erre igen egyszerű. A munka hiány kockázat. Kockáztatja az állam gazdasági életének egészséges voltát, a munkásnak és családjának megélhetését, végül bizanytalan légkört teremt a munkaadók számára. Az állam kockázata csak az állami feladattal kapcsolatban tárgyalható. Az állam végső célja a meghatározott állami területen azonos közéoDonti hatalom alatt élő családok kockázat nélkül való együttműködésének ^biztosítása. Az állami feladat lényege tehát a család létével kapcsolatos kockázat kiküszöbölése, amely elsősorban a családfő létének és megélhetésének biztosításától függ. Tehát minél kisebb a család kockázata, annál nagyobb a faj és ennek révén a nemzeti munkaerők szaporulata. A munkanélküliség ellen való hatályos küzdelem tehát részint a lakosság megelégedettségét, részint a népesség számának és erejének növelését eredményezi«. Ugyanez a szociálpolitikus beszédének egy további részében, amidőn szembehelyezkpdiV azzal a felfogással, hogy a termelés nem birná