Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-36
Az országgyűlés képviselőházának 36., el a költségeket, a következő kifakadásszerü megállapítással veri vissza ezt a felfogást (olvassa): »Valóban, mélyen t. uraim, munkaadói érdekeltségeinktől igazán nem várhatjuk, hogy ők valamikor is időszerűnek fogják minősíteni e javaslat benyújtását«. Ez a szociálpolitikus öt pontban foglalja össze a tárgyalás anyagát s az, amit elolvastam, az első kifogásra vonatkozott, tudniilik arra, mintha a termelés nem birná el a terheket. Most következik a második pont (olvassa): »A legkényesebb kifogás a javaslat ellen az, hogy annak gyakorlati megvalósítása tönkretenné iparunkat, mert az ezzel járó 4%-os teher az adott gazdasági viszonyok mellett elviselhetetlen«, — mondja a szociálpolitikus. (Továbbolvassa): »Bátor vagyok hinni, hogy a magyar ipar 4%-os megterhelés mellett nem fog összeroppanni, mert hiszen mi következnék be akkor, ha az ipari termékek előállítási költségei más címen több százalékkal emelkednének, vagy az iparunkat védő vámok alábbszállnának? Nem azért védjük magas vámokkal honi iparunkat, hogy az ne feleljen meg a vele szemben támasztott szociális követelményeinknek.« A 3-ik kifogás, amely az ankéton felhangzott (olvassa): »Mindkét érdekeltség részéről felhangzik az óhaj. hogyha már a kötelező biztosítás törvényerőre emelkedik, az állam is vegye ki a részét annak terheiből.« Erre megadja a választ abban, amit az előbb már voltam bátor felolvasni. Az erre vonatkozó végső passzus igy szól (olvassa): »Ha tehát figyelembe vesszük ez intézmény megvalósításával járó adminisztrációs költségeket, továbbá a közbevételek egyes kategóriáinak általa előidézett csökkenését, joggal utasíthatjuk vissza azt a vádat, hogy az állam a szociális biztosítás e nemének megvalósításával járó terhekből részt nem vállal.« A negyedik kifogáscsoport a következő (olvassa): »Egyes ellenvélemények szerint a szóbanforgó intézmény működésével járó szociális teher következtében ujabb munkáslétszámapasztások fognak eszközöltetni, tehát a munkanélküliek száma növekedni fog.« A szociálpolitikus erre megjegyzi (olvassa): »Ez ellenvetésre válaszolva, elsősorban kételkedésemet juttatom kifejezésre, mert gondoljunk csak arra, hogy a kártalanításban részesülő munkanélküliek fogyasztóképessége a jelenlegivel szemben lényegesen emelkedni fog és miután a kártalanított egyének túlnyomó része nagyvárosban élő munkás, növekvő fogyasztóképességű az ipari gyártmányokkal szemben fellépő keresletet is növelni fogja.« Az ötödik kifogáscsoport (olvassa): Egyesek véleménye szerint a szociális biztosítás e nemének megvalósítása munkakerülést, a tunyasági hajlam kifejlődését fogja maga után vonni, mert hiszen alkalmat nyújt arra, hogy valaki munkanélküli keresetre tegyen szert.» A mi szociálpolitikusunk erre a következőket válaszolja (olvassa): »Akik ezt hangoztatják, nincsenek tisztában a munkanélküliség szervezetével. Hiszen jól tudjuk, hogy csakis az részesülhet kártalanitásban, aki önhibáján kivül vált munkátlanná, tehát objektiv munkanélküli, továbbá, hogy abban az esetben, ha a kártalanításra igényjogosult az illetékes hatósági munkaközvetítő _ által felkínált munkát visszautasítja, igény jogosultságát elveszti, végül, hogy a munkátlan a népjóléti minister által e célra szervezett továbbképző, vagy átképző tanfolyam munkálataiban résztvenni köteles, ülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 39 ellenkező esetben kártalanitásban nem részesül és igény jogosultságát elveszti. Indokolatlan tehát az az állítás, hogy e javaslat a munkakerülésnek egy ujabb forrása. De hogy tovább menjek, a kártalanításra jogosultak munkátlansága, ami azt jelenti, hogy az illető napi bérosztályának megfelelő bér 40%-ában részesül maximálisan évi 13 héten keresztül, amely nem előbb, mint munkátlansága második hetének befejeztével veszi kezdetét és munkátlanságának egész ideje alatt azt a munkát köteles elfogadni, amelyet számára a hatóság közvetít, mondom, ugy vélem, ez nem tekinthető oly eszményi állapotnak, amelyért munkahelyét a továbbképző műhellyel a munkás szívesen felcserélné.« Szociálpolitikusunk igy fejezi be előadását (olvassa): »Előadásomat összefoglalva megállapítom, hogy ugy az államnak, mint a társadalom vezető tényezőinek a munkátlanság elleni küzdelem mindkét szakaszán: preventive és orvoslásszerüleg kell küzdeni a gazdasági válság e szomorú jelenségével és áldozatainak rettenetes nyomorával szemben. E küzdelem során az első komoly lépés a munkahiány esetére szóló kötelező biztosításra vonatkozó javaslatnak törvényerőre való emelkedése, a lex-Vass születése.« Most már megmondhatom, hogy ez a szociálpolitikus Drehr Imre m. kir. munkaügyi és népjóléti államtitkár ur. Azt hiszem, hogy múltkori két közbeszólásomat sikerült igazolnom. Sikerült igazolnom azt, hogy az a kijelentésem, hogy a munkanélküliség elleni biztosítással szemben felállított az az álelmélet, hogy az henyélést és munkátlanságot okoz, valóban nem egyéb frázisnál. Most már nem én mondom ezt, hanem dr. Drehr Imre, m. kir. népjóléti és munkaügyi államtitkár ur. A másik kifakadásom az, volt, hogy a törvényjavaslatot a munkáltató érdekeltség ellenállása indította meg. Ezt is beigazoltam és ha a minister ur ezt elégtételnek elfogadja, elégtételt kívánok önnek szolgáltatni: meg vagyok róla győződve, hogy ön meg akarta csinálni a munkanélküliség esetéire való kötelező biztosítást, hogy elhatározott szilárd szándéka volt ezt a javaslatot törvényerőre emelni, a falánk, a fékezhetetlen kapitalizanus azonbani megfogta az ön kezét és nem engedte, hogy ön ezt a törvényjavaslatot törvényerőre emelje. (Vass József a ministerelnök helyettesítésével megbízott népjóléti és munkaügyi minister: Tévedés!) Semmi baj nem történt az ön részéről, csak annyi, hogy gyenge volt a kapitalizmussal szemben, mert ha legalább is olyan erélyes lett volna, mint amilyen erélyes volt a lakókkal szemben a házbértőké javára, akkor nekem ma nem kellene reklamálnom a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítást és a munkásság, amely nem tud munkaalkalomhoz jutni és családjával együtt nyomorog, ma már talán birtokában volna ennek a biztosítási intézménynek. (Vass József a ministerelnök helyettesítésével megbízott népjóléti és munkaügyi minister: Tévedési) Én okmányszerüleg bizonyítottam. (Vass József a ministerelnök helyettesítésével megbízott népjóléti és munkaügyi minister: Nem!) Azt is be tudom bizonyítani, ha erre még módom és alkalmam lesz, — ebben a költségvetési vitában már aligha, de ha kételkedni méltóztatik, aklcor a legközelebbi alkalommal megragadom a lehetőséget' arra, hogy további bizonyítékokkal okmányszerüleg bizonyítsam — hogy a munkanélküliség elleni biztosítás abban a pillanatban került le a napi-