Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-36

Az országgyűlés képviselőházának 36. ban a biztosítás önkéntes 1905 óta minden munkáskaiteigóraa számára, Angliában a biztositás kötelező a háború előtt óta; unna szabályoznák a kérdést 1920-ban s valamennyi ipari munkás számára kötelezővé tették, mert a háború előtt csak egyes kategóriákra terjedt ki. Hollandiában a biztositás önkéntes 1916 óta valamiennyi ipari szakma számára, Írországban a biztositás kötelező 1920 óta az ipari és kereskedelmi munkások számára. Olaszországban a biztositás kötelező 1923-tól valamennyi ipari szakma számára, Norvégiában a biztositás önkéntes 1915tői kezdve, Ausztriában

1 a biztositás kötelező 1920-tól valamennyi ipari szakma számára, Lengyelországban a biztositás kötelező valamennyi ipari munkás számára. Oroszországban a biztositás kötelező 1922-től valamennyi foglalkozási ág számára, Svájcban a biztositás önkéntes 1924-től. Svájc már a háború előtt bevezette a munkanélküliség esetére való biztosítást az úgynevezett gandi-rendszer alapján, — amikor a kormányok és a községeik támogatják azokat a szakszervezeteket, amelyek munkanéküli segélyeiket fizetnek — és rendszerbe foglalta a biztosítást 1924-ben. Spanyolországban a biztosítás önkéntes 1919-től valamennyi szakmára kiterjedően, Csehszlovákiában a biztositás önkéntes 1921-től mindazokra kiterjedően, akik betegségi biztosításra kötelezettek. T. Képviselőház! Ez együttvéve 17 olyan állam, amelyek közül nem egyről ki volna mutatható, hogy sokkal szegényebb és sokkal szerényebb anyagi és gazdasági viszonyok között él, mint Magyarország. Nálunk igten nehezen, de biztatóan indult a dolog. A szociáldepoíkrat párt állandó és következetes sürgetésére a javaslat elkészült, mondhatnám túlhajtott gondossággal készült és többrendbéli szaktanácskozáson ment keresztül. Kabók t. képviselőtársam

1 legutóbbi interpellációja alkalmával kimutatta, hogy a népjóléti minister ur többször megigérte a javaslat beterjesztését. Több terminust adott, amely terminusokat mi türelemmel vártuk mindig és amikor a terminusokra elmaradt a javaslat beterjesztése, azt természetszerűen reklamáltuk, mert a munkanélküliség igen nagy, a munkanélküliek nyomora leírhatatlan, a munkáscsaládok tízezrei valósággal éheznek, úgyhogy gyermekeiknek még a falat kenyeret sem tudják mindennap a kezükbe adni. Ilyen sürgetés volt Kabók képviselőtársam interpellációja, amely itt a képviselőházban vihart váltott ki és azt az összezördülést okozta, amellyel beszédem elején foglalkoztam. Kezemben a napló. Ami az összezördülésre okot adott, azi a következőképen folyt le. A minister ur reflektált az interpellációra és a következőket mondotta (olvassa): »Mindenekelőtt rá kívánok mutatni arra, hogy még abban az időben, amikor ezeket a nehézségeket ilyen méreteikben nem láttam, akkor sem tettem soha olyan kijelentést, olyan ígéretet, hogy én feltétlenül a t. Ház elé fogom hozni a munkahiányos biztositásról szóló javaslatot, ellenben azt mondottam, hogy amennyiben a munkahiányos törvényjavaslat elkészitésénél megtalálom a módot arra, hogy kiküszöböljem az esetleges viszszaéléseket, nevezetesen a munkátlanok kitenyésztésének veszedelmét...« Itt volt az első közbeszólás a napló szerint! Farkas képviselőtársam részéről: »Frázis!«. — Folytatja a minister ur (olvassa); »Bocsánatot kérek, senkit a világon sérteni nem akarok, de én sokkal több frázist hallok egyetlen szociáldemokrata szónoktól, mint én egész életemben] mondotülése 1927 április 7-én, csütörtökön. 37 tam.« Uj közbeszólás erről az oldalról: »Ez tisztára frázis, amit ön itt magyaráz!« Az elnök Farkas képviselő urat figyelmezteti, a népjóléti minister ur pedig folytatja (olvassa): »Igen t. képviselőtársamnak én eleget teszek, vagyis nem fogok mondani semmiféle frázist, hanem igen-nel vagy nem-mel felelek a feltett kérdésekre, félbeszakítva előadásomat. Az első kérdés ez: hajlandó vagyok-e előterjeszteni javaslatomat! — Nem vagyok hajlandó. — A második kérdés: Hajlandó vagyok-e elősegíteni, hogy az állami beruházások sürgősen kivitelre kerüljenek? — Hajlandó vagyok.« Erre én közbeszóltam: »Nagyon szép, hogv nem hajlandó a javaslatot előterjeszteni! Mert a Gyosz. megparancsolta!« A minister ur félreértette szavaimat vagy roszszul értette a zajban, mert nekem azt a kijelentést imputálta, hogy én azt mondtam volna, hogy ő zsidó bérenc. Már akkor megmagyaráztam, — mert hiszen tudcm, hogy mit mondottam — hogy ezt nem mondottam, hanem csak azt mondottam, hogy a kötelező munkanélküliség esetére való biztositási törvényjavaslat a munkáltatók ellenállásán — Tjgy mondottam, a munkáltatók parancsán — csúszott el. De azt hiszem, a napló nem egészen : hü. (Erdélyi Aladár: Bizony nem egészen hűséges, azt én is állítom, mert én is itt voltam.) Rögtön. Méltóztatnak látni, hogy tárgyilagos voltam. Én azt mondottam, hogy a zsidó kapitalizmus parancsára; ezt inter parenthesim mondottam és mondom mindig; ez nem

> az én terminológiám, ez az önök terminológiája, és ezzel azt akartam kifejezésre juttatni, hogy önök a túlsó oldalról, a keresztény oldalról a kapitalizmust állandóan lezsidózzák, de készségesen rendelkezésére állanak a keresztény munkástömegek rovására. Mélyen t. Képviselőház! Azt hiszem, meg méltóztatnak engedni, hogy azt, amit akkor mondottam közbeszólás alakjában, aminek abszolúte nem volt sértő célzata, bebizonyítsam. Azért szólok ehhez a tárcához, azért szólok ehhez a kérdéshez és azért ragaJom ki a nagy szociálpolitikai komplexumból épen a munkanélküliség esetére való bitositást, a mellett, hogy ebben a pillanatban ezt tartom legsürgősebbnek. Mondom, a javaslat elkészült, ez a javaslat néhány szaktanácskozáson átment. Azok a kifogások, amelyeket a minister ur egy tőmondatba süritve adott itt elő, t. i. hogy munkátlanságot tenyészt ki a munkanélküliség ellen való biztositás, felmerültek az ankéteken. Voltak, akik erősiették, voltak, akik szembeszálltak velük. Én is szembeszállók velük, mert a munkanélküliség esetére való biztositás, maga a biztositás ténye senkit léhaságra és munkátlanságra ösztönözni nem fog, mint ahogy abban a tizenhét államban sem tapasztaltak olyan tünetet, hogy a munkanélküliségi biztosítással valami nagy mértékben visszaéltek volna. De felhívom a mélyen t. Képviselőház figyelmét arra, hogy minden biztositási ág, minden szociális biztositási rész kiterjesztésénél találkozunk a kapitalizmus részéről hasonló kifogásokkal. Amikor pl. a balesetbiztosítás kezdett csírázni, amelyet egyes államok bátran megcsináltak ós más államok mentek a vezető állam után, a szociálpolitikai irodalomban az u. n. járadékhisztéria neve alatt ismert ellenvetés jött. Akik ellenségei voltak az ipari balesetek esetére szóló biztositásnak, azok azt vitatták az irodalomban és azzal állottak ellen,