Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-44

432 Az országgyűlés képviselőházánál ték, egymásután létesítettek vízvezetéket az összes közséeek. Különösen olyan helyen, ahol a forrásvíz feljebb fekszik, mint maga a falu, nagyon könnyű ez, de ahol bővebb vizű forrás van. ott is létesithető, mert az úgynevezett »hidraulikus kos« készülék a forrás saját vízierejével fölvezeti a vizet, máshol pedig, ahol t semmiféle, illetve bő forrás nincsen és felfelé kell vezetni a vizet, ott megfelelő motor alkalmazásával lehet azt elérni. Nálunk sajnos, hegyvidékek alig vannak, de. az Alföldön az artézikutak vizét erre a célra célszerűen lehet felhasználni, és például a magam falujában is van már ilyen vízvezeték. Ez hihetetlenül kevésbe került még a háború előtt és meglehetős _iól működik. Ebben kellene útbaigazítást nyújtani a népnek, illetve a falu lakosságának és kezdeményezőén a központból támogatni őket. Ez volna az igazi áldásos közigazgatási reform. Hogy pedig ezek megvalósulhassanak, módot kellene találni arra, hogy a községek egymással célszerűen szövetkezhessenek. Itt ismét német példára utalok, nevezetesen az 1911. évi porosz »Zweckverbands-Gesetz«-re, amely megállapítja, hogy a községek ilyen és hasonló célra miképen egyesülhetnek igen praktikusan. Mivel időm letelt, bár még sok mondanivalóm volna, beszédemet kénytelen vagyok befejezni. Végszóul csak azt hangoztathatom, hogy különösképen ne közigazgatásunk szervezetén akarjunk módosítani, hanem haladjunk lépésről-lépésre az alap előkészítésénél. A közigazgatás reformátora ne abban találja ambícióját, hogy a közigazgatás reformja, az a bizctnyos sokszor beígért reform, melyet ha hirtelen megcsinálnak, Isten tudja, miféle eredményre vezet, az ő nevéhez fűződjék,, hanem abban találja ambícióját, hogy letegye ennek a reformnak alapkövét, amelyen hosszú időn át hangyaszorgalommal sokaknak kell doldolgozniok. A belügyi költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik! Urbanics Kálmán jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Képviselőház! Viczián képviselő ur igen érdekes és — őszintén mondom — objektiv beszédet mondott. (Esztergályos János: Az első elismerés részünkről!) Ezt azzal, hogy megállapítom, honorálni kivanom, csak azt az egyet sajnálom, hogy az igen t. képviselő ur ezt az elgondolást és ezt az objektivitást nem már akkor igyekezett érvényesíteni, amikor a belügyministeriumnak egyik államtitkára volt. (Viczián István: Igyekeztem és terjesztettem ezeket az eszméket, többet nem tehettem!) A belügyi tárcában tükröződik az a kormányzati rendszer, amelynek alapján a mindenkori kormányok tevékenykednek és épen ezért a belügyi tárca az ellenzékkel szemben a legexponáltabb hatóság. Ez nemcsak nálunk van így, ez mindenütt így van. De ha ez igy van. ha tehát a belügyministeriumban összpontosul a kormány hatalma, akkor azt hiszem, hogy ügyelni kellene a belügyministeriumban arra, hogy ezzel a hatalommal vissza ne éljenek. Ezt azonban — sajnos — az ellenzék nem tapasztalhatja. Nem tapasztalhatja nemcsak a választások idején, amikor egész természetesen igyekszik a hatalmon levő kormány megszerezni magának a többséget, hanem egyáltalá44. ütése 1Ù2? május il-én, szerdán. ban az ellenzék mozgási szabadsága ebben az országban korlátolva van. Nem a képviselőket gondolom épen, hanem azokat az egyéneket, akik az ellenzéki táborhoz tartoznak. Amikor legutóbb gazdát cserélt a belügyministerium, azt hittem, hogy bizonyos enyhülés, valamivel liberálisabb kezelés fog a belügyi tárca terén bekövetkezni. Azt nem is hittem, hogy teljes rendszerváltozásról lehet szó, amikor egy személycsere történik. De igy is nagy csalódás ért, mert alig, hogy megkezdte a belügyminister ur a működését, egy beszédében a következőket mondotta (olvassa): »Nem szabad arra gondolni, hogy ezt a kormányt másik váltsa fel, különösen nem szabad beszélni arról, hogy olyanok kerülhetnek az élére, akik nem értenek egyet a mai kormányzat felfogásával.« T. Ház! Parlamentáris országokban mindenütt szemben áll a többséggel az ellenzék. Vannak parlamentek, ahol nem is nagy a különbség számszerint a kormánytöbbség és az ellenzék között. Parlamentáris országokban megtörténik az is, hogy amikor valamely szavazás következtében a kormány kisebbségben marad, a megbukott kormányelnök a maga helyébe az ellenzék vezető férfiát ajánlja. Pedig ebben az esetben nemcsak személycsere, hanem rendszerváltozás is következik be. Hogy tehet egy minister már jóelőre olyan kijelentést, hogy Isten mentsen attól, hogy egy ministernek vagy egy kormányzatnak a megváltoztatása esetén mások, más felfogásúak foglalhatnák el a ministeri székeket. Bocsánatot kérek, legális formák között parlamentáris államban bizonyos körülmények következtében ellenzékből lesz a többség. Ez azonban nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy a hazának ebből valami baja keletkezhetik, hiszen még emellett a rendszer mellett is csak a nem legális formák között nincs megengedve a propaganda. Én törvényes ul'on igyefcezhetem felfogásomnak érvényt szerezni és magamnak — ha arra képes vagyok — többséget szerezni, mint ahogy ez már Magyarországon is megtörtént, és pedig nyílt szavazás mellett történt meg s utána egy más rendszer; következett. Az más lapra tartozik, hogy az a másik rendszer jobb-e, dolgát jobban végzi-e? Sajnos, ebben az országban azt tapasztaljuk, hogy az államférfiak, amikor exponált pozícióba kerülnek, nein tudják, de amikor ebből a helyből kibuknak és ellenzékbe mennek, akkor mindig igen tudnák, hogyan kellene csinálni a dolgokat, hogy az a nép javára legyen. A belügyminister ur valószínűleg azért tette ezt a kijelentést, mert a legutóbbi választások alkalmával a kormány olyan többségre tett szert amely elbizakodottá teszi és azt hiszi, (Esztergályos János: Már semmisitik a mandátumokat! — Jánossy Gábor: Meg se kotytyan! — Esztergályos János: Majd jön a többi is!) hogy ezzel az óriási többséggel örök időkre biztosította hatalmát. Pedig a történelemből példákkal lehet élni, hogy a világháborúhoz vagy a forradalom utáni időkhöz hasonló esetben, pl. 1653-ban (Jánossy Gábor: Régen volt az! — Derültség.) Angliában egy forradalom után nem választás utján ült össze a parlament, hanem az akkori államférfiú, Cromwell nevezte ki a képviselőket. Mikor a kinevezett tagokból álló parlament összeült, minden egyhangú volt. A történelem azt mondja, hogy ezek a képviselők nem tettek egyebet, mint folyton imádkoztak, úgyhogy Cromwell kezdte magát rosszul érezni. Végül is rendszere meg-