Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-44

430 "Az országgyűlés "képviselőházánál bályozatlanok. A kézbesítés maga szabályozva van. Ha valaki eltitkolna az otthonlétét, erre az esetre a kényszerkézbesités is szabályozva van. De ha valakinek lakását nem ismerik, nincs semmi szabály arra, hogy miféle kézbesitésüótló intézkedést tehetünk, amire pedig szükség

1 van azért, hoa"V a határozat jogerőre emelkedjék. Egyik-másik ügyben ügygondnok kirendelésének van helye, de ez csak kivételes, szórványos rendszabály. Ezt a kérdést is a közigazgatás egész területére kellene valamiképen szabályozni. Épen ilyen szabályozatlan pl. a reformatio in peius-nak kérdése, — vagyis az a kérdés, hogy a közigazgatási eljárásban anélkül, hogy valakinek terhére fellebbeznének, jogorvoslattal élnének, mennyiben van joga a felsőbb hatóságnak rontani az illető terhére a határozatot. Nincs szabályozva az anyagi jogerő kérdése sem. Bizonyos jogorvoslatok kimerítése, vagy a fellebviteli határidő elmúlása után a határozatok — amint tudjuk — alakilag jogerőre emelkednek. A bírói eljárásban ez rendszerint egyenlő az agyagi jogerővel; az alakilag jogerős ügy res judicatává válik. N^vm így van azonban ez a közigazgatási eljárásban. A közigazgatási eljárásban a formailag jogerős üsryet sokszor újból elő lehet venni, de mégsem minden esetben. Pl. nem engedhető meg ez olyankor, ha valakinek szerzett jogaiba ütközik. De melyek ezek az esetek? Ezeket is szabályozni kellene, legalább is az elveket kellene megállapitani. Ott van azután a közigazgatási határozatok végrehajtásának ügye, maga a közigazgatási végrehajtás fogalma is, amelyre nézve a, legkaotikusabb felfogások érvényesülnek. Én nem mernem bármelyik közigazgatási tisztviselőt megexamimálni arra nézve, hogy mi az a közigazgatási végrehajtás, mert hiszem, hogy a legkülönbözőbb válaszokat kapnám. Hát még a laikusok képzetében minő kaotikus ez a kérdés, Csak példaképen emlitéttem fel ezekéit -a kérdéseket. Valamikor irodalmilag rendszeresen foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel és már igen régen könyvet írtam erről. Most csak röviden akartam rámutatni, hogy közigazgatásunk fogyatékosságai az ilyen kérdések rendezetlenségében is gyökereznek; és amig ezeken nem segítünk, hiálba túrjuk föl a közigazgatás szervezetét, eredményt nem fogunk elérni. De nemcsak az alaki, azi eljárási jog, hanem az anyai jog terén is nagy szükség volna bizonyos kódifikációra. Egységes anyagi jogi kódexet a közigazgatás

1 terén természetesen nem lehet készíteni, de nagyon fontos volna, hoffv a mindenkori kormányok óvakodjanak attól, hogy a közigazgatási joganyagot ötletszerűen különösebb szükség nélkül minduntalan módosítsák. Azí utóbbi időbein különösen nagyon sokszor megtörtént ez, úgyhogy ennek következtében ma a közigazgatási joganyagunk annyira ösisze-visszia fel van túrva, hogy igazán ailig van ma már az országban olyan szakemiber, — akár gyakorlati ember akár pftdig tudós orofeszor legyen is az. — aki ma a közigazgatási jog terén jól el tudna igazodni. Ma az a helyzet, hogyha valamely kérdést át akarunk tanulmányozni, hogy abban eligazodjunk és áttanulmányozzunk az erre vonatkozó főbb törvényeket és rendeleteiket és már-már azt hisszük, hogy ismerjük az erre vonatkozó joganyagot, egyszer csak kisül, hogy törvénytárunk útvesztőjének valamely '44. ülése 1927 május 11-én, szerdán. rejtek ében, amelyre a, legkevésbé gondoltunk, van egy paragrafus, amely épen az ellenkezőt állapítja meg. Különösem a költségvetési és indemnitási törvények ilyen rettenetes veszedelmei» rejtekhelyek. (Ugy van! jobbfelől.) Ide sorozható az is, hogy az adócsökkentésről szóló törvénybe , illesztették bele az autonómiák ellenőrzésének szabályait. T. Ház! Nem elég az, hogy jó jogszabályokat alkossunk, hanem azokat áttekinthetően, valamely célszerű törvényszerkesztési technikai rendszer alapján, könnyen fellelhetően kell megalkotnunk. Mit ér a jó törvény, a jó jogszabály, ha nem tudunk erre ráakadni. Ez épen olyan, mint a szakácsművészetben nagyon jó lehet a töltöttkápoiszta is és a máikoscsik is, de ha a kettőt összekeverik, akkor inkább más egye meg, mint én. Szükséges yolna a már érvényben lévő közigazgatási joganyagot valamikép összefoglalva újólag kiadni. Az 1901 :XX. te. már el is rendelte huszonhat esztendővel ezelőtt ezt, de különböző akadályok miatt, sajnos, ez mindezidieig életbe nem lépett. Most azonban legfőbb ideje volna már, mert most még sokkal jobban össze van kuszálva közigazgatási joganyagunk, mint az 1901-ik esztendőben volt, amikor pedig már az akkori törvényhozás is megsokalta az összekuszált állapotot. Ezekre fektetném a legfőbb súlyt a közigazgatás megjavításának terén és sokkal kevesebb változtatást tartanék szükségesnek szervezeti téren. Nem mondom, hogy szervezeti téren is nem volna szükség némi változtatásokra. Igenis volna, igy a vármegyékben — mint azt már emiitettem — a nagy közgyűlés mellé kis közgyűlés szervezése fontos volna. Indokolt volna az is, hogy a főszolgabirákat a váraiegye közgyűlése kölcsönösen áthelyezhesse, mert sokszor az egyik főszolgabíró épen a másik helyen felelne meg inkább, azonban ma csak ugy helyezhető át, ha mindkettő lemond állásáról, amit természetesen meg nem kockáztathatnak, mert nincsenek biztositva arról, hogy újra megválasztják-e őket. (Vargha Gábor: Azért kell a kinevezés!) A középfokú közigazgatási bíráskodás kérdése is a törvényhatóság' keretében volna megoldandó, természetesen — meggyőződésem szerint — nem uj költséges birói szervezetek felálitásával, hanem ugy, hogy az ott szolgálatot teljesítő tisztviselőkből alakíttatnék egy tanács, amelynek tagjai nem kizárólag közigazgatási biróság volnának, hanem egyénileg is eljárnának a maguk eredeti és jelenlegi hatáskörében és amellett tanácsba összeülve egyszersmind köziigazgatási bíráskodást gyakorolnának. Nézetem szerint a mai szűkös időkben ez volna a legcélszerűbb megoldása a középfokú közigazgatási biróság felállításának. Ha magában a vármegyében csak aránylag kisebb szervezeti módosításokat tartanék is indokoltnak, a falu életében már lényeíresebb módosításokra volna szükség. Itt sem abból a szempontból, hogy felforg-assuk alaDjaiban a községek mai szervezetét, hanem abból a szempontból, hogy a falu életműködését a modern viszonyokhoz megfelelően idomítsuk át. A közadókezelések kérdésével nem akarok külön foglalkozni — mert hiszen ezt mások is gyakran szokták felemlíteni, nevezetesen — hogy az adókezelés választassák el a közsési önkbrmámyzattól és a községi jegyzők kezéből vétessék ki. Csak felemlítem ezt, mint nagyon fontos szempontot, de inkább más kérdésekre