Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-44

'Az országgyűlés "képviselőházának 44. ülése 1927 május 11-én, szerdán. 4-27 sának rendszerében nem látják az önkormányzat egyik elsőrendű pillérét és annak ellenében, hogy a tisztviselők választása belyébe az államosítást teszik, a vármegyei önkormányzatot, — bogy az ő szavaikat idézzem — komoly szociális, közjóléti és közgazdasági tartalommal kívánják megtölteni. Hogy ezt a szerintük komoly tartalmat, mindjárt ellenőrizzük, mindenekelőtt meg kell állapitanunk, hogy ez a szociális, közjóléti és pláne közgazdasági tartalom közüzemeket jelent. Pedig manapság bizonyos tekintetben közüzemellenes hullámok járnak. Aztán ez jelentékeny pénzt is igényelne; a közterhek emelkedését jelentené. Márpedig épen a legutóbbi időben mutatkozott annak a szüksége, hogy még

; a községi pótadók kivetését is, a községi pótadók százalékát maximálják. Nem volna értelme, hogy ezzel szemben a vármegyei pótadó kivetésének zsilipjét szabadjára megnyissuk, különösen akkor, amikor kétségtelen dolog, hogy az ilyen szocális, közjóléti és közgazdasági feladatokat a községek, amelyekből a vármegyék állnak, sokkal célszerűbben megoldhatják, mint maga a vármegye. Még olyan esetekben is, amikor valamely ilyen feladatnak a megvalósítása egyik vagy másik, különösen kisebb községeknek anyagi erejét felülmúlja, sokkal célszerűbb ezeknek a feladatoknak a megoldását a vármegye helyett inkább a községek ad hoc szövetségére bizni. Az úgynevezett komoly szociális, közjóléti és közgazdasági tartalom tehát, amelylyel az államositók a vármegyei önkormányzatot megtölteni kivánják és Ígérik, nézetem szerint merőben illuzórius. Viszont az államositás, a tisztviselői választás megszüntetése megölné a vármegyét. Mert tulaj donképen mi az, ami ma a vármegyébe életet viszi A vármegye hatásköre ma főleg három irányú: politikai kérdések megvitatása, tisztviselők választása, a közigazgatás gyakorlása. A legutóbbi időben negyediknek sorakozik ezekhez — ami szintén kétségkívül komoly tartalom — a felsőházi tagok választása. A közigazgatást jórészben kormányutasitások szerint eljáró tisztviselők végzik. Magának a vármegyének a közgyűlése közigazgatással, komolyabb közigazgatási ügyekkel kevésbbé foglalkozik, leginkább csak lappáliákat intéz el. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Nagyon sokan és gyakran szemére szokták vetni a vármegyei bizottsági tagoknak azt, hogy amikor a közgyűlés politikai kérdéseket és a tisztviselőválasztások kérdéseit elintézte, a közgyűlés terme kiürül és csak alig néhány ottmaradó tag, rendszerint maguk a tisztviselők határoznak a közgyűlés tárgysorozatának túlnyomó része felett. Ez igaz. Azonban ezen nincs mit csodálkozni, mert az egyik községbe való bizottsági tagokat alig érdekelheti az, hogy a vármegye túlsó részében fekvő község kisbirói mekkora fizetést kapnak a saját községük terhére és más eféle jelentéktelen ügyek. Ilyen ügyek célszerűen nem is tartozhatnak a nagyközgyülés hatáskörébe, hanem ezeket a legcélszerűbb volna kivonni onnan és ezeknek az ellátására egy külön kis közgyűlést szervezni. Ami a vármegyébe ma életet visz, az főképen a politikai kérdések és a tisztviselők választásának kérdése. A tisztviselők választáKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. III. sának megszüntetése tehát a vármegyei önkormányzati életet, a vármegyei rendszert bénítaná, elsorvasztaná és egyébként is alkalmatlanná tenné a jövő bizonyára még nem egyszer elkövetkezendő küzdelmei számára. A ministerelnök ur ugyanakkor, amikor bejelentette, hogy a közigazgatás reformjának kérdésével a kormány foglalkozni szándékozik, kijelentette, hogy a kormány a tisztviselőik választásának rendszere alapján áll. Ez mindenesetre megnyugtató, de egyszersmind örvendetes is, mert ez biztositélkot és reményt nyújt arra, hogy ezúttal a közigazgatási reformmozgalom nem lesz eredménytelen, mint amilyen volt mindig, amikor azt az államosítás alapján kisérelték meg. Örvendetes, mert kétségtelen, hogy közigazgatásunknak súlyos fogyatkozásai vannak, mindnyájunknak kivánni kell tehát, hogy közigazgatásunk' megreformáltassék, de nem ugy, hogy régi, jól bevált intézményeket kétes értékű ujitásokéirt egy tollvonással eltörtünk, hanem ugy, hogy ahol hiányok vannak, azokat megszüntetjük. A hiányok okainak, forrásának! kutatásánál a múltban nem jártak el mindig alaposan. Kutaván a bajok okát, ilyenformán okoskodtak: közigazgatásunk rossz, közigazgatásunk a tisztviselők választásának rendszerére van alapítva: tehát a tisztviselőválasztási rendszer rossz, vagyis államosítani kell. Maga Tisza István, aki szintén kidolgoztatott a közigazgatás államosítására vonatkozó tör vény javalatokat, abban látta közigazgatásunk fogyatékosságának legfőbb okát, hogy amikor az alsóbbfokü közigazgatási hatóságok tisztviselőit választják, ellenben a ministeriumolk tisztviselőit kinevezik, akkor az alsó- és felsőfokú hatóságok tisztviselői kara között nincs meg a kellő fluktuáció és ennek következtében nincs meg a helyes tisztviselőképzés lehetősége. Tisza István e kijelentésénél a belügy minister iumot tartotta szeme előtt és nem vette észre, hogy abban az időben a belügyministeriumban a tisztviselőiknek, a vezetőállásban levőknek

1 is, legalább is fele olyan volt, akiket' külső szolgálatból, többnyire vármegyei szolgálatból hoztak be a ministerium kebelébe, mert hiszen igen gyakran fordult elő — mint mondani szokták — Einschubok kinevezése. Bizonyos fluktuáció tehát már akkor is volt a tisztviselők között. És arra sem gondolt Tisza István, hogy bár ilyenformán a belügyministeriumban rendelkezésére állottak külső gyakorlatot szerzett tisztviselők is, mégis valahányszor nagyobb alkotásra került a sor — pl. a közigazgatási reformjavaslatok kidolgozására — maga Tisza István és az ő elődei és utódai is rendszerint épen olyan tisztviselőkre bizták az ilyen fontosabb munkákat, akik mindig a belügyministeriumban teljesítettek közigazgatási szolgálatot. Hogy neveket is említsek, ott van Némethy Károly, Samassa Adolf, Petrovics Elek, Ladik Gusztáv és más kiváltó férfiak, akik ugy a gyakorlati közigazgatás, mint a közigazgatási irodalom terén is általában elismert, fényes nevet vivtak ki maguknak. Mindezekből az következik, hogyha a ministeriumok nem tarthatók jó tisztviselőképző iskolának, a vármegye sem lehet megfelelő iskola, nem azért, mintha talán a vármegyei tisztviselői kar nívó tekintetében alatta állana a ministeriális tisztviselőknek, és nem is azért, mert egyiket kinevezik, a másikat választják, hiszen valamennyien ugyanarról a helyről, ugyanazokról a főiskolákról kerülnek ki. Hanem itt a bajnak egyéb okai 60