Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.
Ülésnapok - 1927-44
Az országgyűlés hépviselöházánah 44. ülése 1927 május 11-én, szerdán. 425 születésű. Amikor az optálások ideje elkövetkezett, nem tudom milyen okból, az optálást elmulasztotta. Vagy elfeledkezett róla, vagy azt gondolta, hogy neki nem kell optálnia. Tehát ilyen körülmények között repatriálási eljárást indított s ügye már két és félesztendő óta tfolyik, mert hol az egyik, hol a másik darab iras hiányzik, s miután csendőrről van szó, ügye még egy külön csendőrügyosztályra is tartozik. Én figyelemmel kisértem az iratok változását. Bámulatos, hogy milyen cikk-cakk utakat tesznek meg ezek a jelentéktelen dolgok. Felszólítják az illetőt, igazolja, hogy 1919-ben a kommün idején mit csinált. Rendben van, ezt igazolni kell neki. Mit csinál az illető? ír a csendőrparanesnoks ághoz és könyörög levélben, hogy igazolják neki az állampolgárságát. Másfél évig tartott, amig Székesfehérvárról Győrbe elment az a darab papir, amelyen igazolták, hogv az illető 1919-ben megfelelő és kifogástalan magaviseletet tanúsított. A nehézség azonban nemcsak a ministeriumban van, hogy az eljárás hoszadalmas, hanem abban is, hogy a hatóságok a legtöbb esetben a tőlük valamely iratot kérő levelekre nemis válaszolnak, vagy ha válaszolnak is, csak elkéss válaszolnak és igy a dolog húzódik. így előáll az a helyzet, hogy egy ember, aki húsz évig becsülettel szolgált a csendőrségnél, aki életté kockáztatásával védte a magyar hazát, jelenleg kocsiskodni kénytelen, egy fillér nyugdija sincsen és minden héten becitálják a rendőrségre és azt mondják neki, ha meg nem szerzi az állampolgárságát igazoló iratokat, akkor Magyarország területéről — annak a Magyarországnak: területéről, amielynek védelmében vérét hullatta. — kiutasítják. Engedelmet kérek, ezt látva, nem szabad csodálkozni azon, ha emberek elkeserednek ilyenkor. Ezzel szemben legyen szabad rámutatnom arra, — ezt nem vád gyanánt mondom, hanem ténymegállarjodásként — hogy mennyivel humánosabb a csehszlovák köztársaságban az u. n. lex Derer % Ez a törvény azt mondja, hogyha r a kérvény adatai nincsenek igazolva hitelt érdemlő okirattal, a hatóság 'kikutatja és megállapítja a csehszlovák állampolgárság megadásának feltételeit, aminek folyamán eskü alatt tanukat, feleket kihallgathat és felhasználhat minden bizonyítási eszközt a polgári perrendtartás elvei szerint. Ha tehát ugy látszik, hogy az iratok nincsenek rendben vagy nincsenek együtt, akkor a csehszlovák hatóságok hivatalból rendelik el a vizsgálatot s az illető érdekében kihallgatnak tanukat, egyszóval mindent elkövetnek, hogy megállapítsák, hogy az illető kérvénye jogos-e vagy nem. Ezzel szemben nálunk mi történik 1 ? Az történik, hogyha a helyi hatóságok utján feljönnek az iratok a ministeriumba s ott megállapítják azt, hogy hiányzik valamely irás, akkor az egész iratcsomó ugyanazon az utón jött vissza és a felet értesítik, hölgy az írást pótolja. Ha azután a fél az írást nagy ke ser vesén pótolja, akkor ugyanezen hosszadalmas utón miegy megint vissza — rendőrkapitányság,, kerületi főkapitányság, belügyministerium — s amig iktatnák, hetek múlnak el s az ember kétségbeesetté válik hogy mikor fosnák a dolgát _ elintézni. Az ilyen eset különösen akkor fájdalmas, ha pl. egy szesény özvegyasszony honosításáról van szó. Itt van ni. egy másik eset. Eery egyén negvvenkét esztendeig szolgált a pénzügyőrségnél. Amikor) la clsehek betiöttek abba a városba, ahol az illető szolgálatot teljesített, felszólították őt arra, tegye le a cseheknek a hűségesküt. Ez az ember, aki negyvenkét évet szolgált a magyar államnál, megtagadta a hűségeskü letételét. Erre, miután megtagadta a hűségeskü letételét s miután, különben sem szerezte meg ott az illetőséget, kiutasították. De közben az illető meghalt s özvegye, miután kiutasitatott, természetesen visszajött gyermekeivel együtt Magyarországra, ahonnan származott. Itt nagyon keservesen éldegél, abból tartja fenn magát, hogy pékműhelybe jár dolgozni. Ez az asszony közel ötnegyedéve folytonosan rimánkodik, elköltött már egy kis vagyont bélyegekre, hogy megadják neki a beköltözési engedélyt. Végre odajutott, hogy egy közjegyzői okiratot mellékelt, amely szerint a magyar állammal szemben minden igényéről lemond, csak adják még meki a beutazási engedélyt, ötnegyedévig tartott tehát, amig ez az özvegyaszszony a beutazási engedélyt megkapta. Ezt a két esetet csak tipusképen hoztam fel, hisz ilyen esetet számtalant tudnék felhozni annak igazolására, hogy ez az eljárás mennyire hosszadalmas. Én tehát azt kérem, hogy a ministeriumban mindenesetre gondoskodás történjék arról, hogy abban az osztályban, ahol ezt a munkát', különösen az előkészítő munkát, az iratok összeállítását, nyilvántartását és rendezését végzik, személyzetszaporitással hassanak oda, hogy a jelenleg tapasztalható anomáliák megszűnjenek. Szerintem szaporítani kellene a referensek számát is, mert ma annak, aki ügyét el akarja intéztetni, fel kell mennie a ministeriumba, két-három napig sorba kell állania, mig bekerül az iktatóba, azután kikeresteti az iratokat, elmegy a szolgával a referenshez, a referensnek bemutatkozik, az átnézi az iratokat s csak ha minden rendben van, csak akkor kapja meg az állampolgársági bizonyítványt. Ha több referens volna, akkor természetesen ezeket az ügyeket gyorsabban lehetne elintézni. Még egy dologra kívánom a minister ur figyelmét felhívni. Különösen az utóbbi időben meglehetősen sok baj van az állampolgárság kérdésével. Nevezetesen vannak emberek, akik egy egész emberöltőn át egy városban élnek, akik gyermekkorukban kerültek abba a városba, ott éltek és ezek ma negyven-negyvenötéves korukban felszólítást kapnak, hogy igazolják állampolgárságukat. Erre az emberek fejükhöz ( kapnak és azt mondják: itt lakom gyerekkorom óta, hogyan igazoljam tehát az állampolgárságot 1 ? Nem tudok! igazolni semmit. Azt mondják neki: tessék az illetőségi bizonyítványt a városi hatóságtól kikérni. Elmegy ez az egyén a városi hatósághoz, felütik a könyveket és azt mondják: kérem, miután maga községi adót nem fizetett, ennélfogva önnek illetőségi bizonyítványt nem állítunk ki. Mit kell tehát tennie az illetőnek'? Visszahonosítási eljárást kell megindítani, ami — eltekintve a nagy költségektől — számitásom szerint legalább is hat hónaptól másfélévig terjedő ideig eltart. Addig az az ember a levegőben lóg. Különösen a Dunántúl számtalan ember van, aki pl. Csallóköz-szigeten született s onnan elkerült fiatal korában, mint tanonc, akár Győrbe, akár Pápára, Szombathelyre vagy Komáromba, ott töltötte gyermekéveit, ott katonáskodott, megnősült, gyermekei lettek! és most, öreg korában igazolnia kell állampolgárságát, mert időközben Csallóköz szigetét Csehszlovákiához csatolták és mert munkás volt és mert békeidőben a munkás községiadót nem fizetett, nem tudja
