Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-44

"Az országgyűlés képviselőházának 44. ülése 1927' május 11-én, 'szerdán. 423 vármegy/ei hozzájárulások kérdését. Én ugy gondolom, helyes volna, ha visszaállittatnék az a régi gyakorlat, hogy a vármegyék a maguk szükségleteit pótadókkal fedezzék, a községi pénztárak pedig ne volnának kötelesek arra, hogy az amúgy is limitált pótadóbevételeiknek egy jelentős részét, egyes vármegyékben szinte exorbitáns nagy százalékban legyenek kötelesek beszolgáltatni, ^ mert ebből ezekre a községi pénztárakra kétszeresen kár származik- Kár származik egyfelől abból, hogy a pótadóbevételeknek, sőt még az általános keresetiadó bevételeknek is, amely kizárólag községi célokra engedtetett át, a pótadótól mente sittetett — mégis, jelentős részét vármegyei hozzájárulás címén tartoznak befizetni. De károsodnak azért is

s mert ezeket a vármegyei hozzájárulásokat negyedévenként tartoznak befizetni, már pedig a községi pénztáraiknak jelentékeny része nincs abban a helyzetben, hogy negyedévente előre be tudja ezeket szolgáltatni és az eseteknek legtöbbjében ugy történik meg, hogy a község váltókölesönre vagy egyéb átmeneti kölcsönökre szórni és kamatokkal is megterheltetik. Egyetlenegy, bizonyos személyi vonatkozást kapcsolok bele szavaimba — megengedem magamnak, — ez pedig az, hogy még soha semmiféle embernek váltót nem írtam alá, csak egyedül a községemnek, neki váltót kellett aláirnom azért, hogy ezeknek a kötelezettségeknek eleget tehessen. Ez alkotmányjogi szempontokból és pénztári számadási szempontokból is helytelen

1

, de a községek valószínűleg kényszerültek ilyen eszközöket igénybe venni. Második kérésem pedig az volna a t. belügyminister úrhoz, méltóztassék gondosan őrködni a fölött, hogy a községi jegyzőknek körjegyzőknek bizonyos szerzett jogai indokolatlanul ne csorbittassanak, hogy azok bizonyos károsodásoktól megóvassanak. Hiszen ilyen károsodások fenyegetik és érhetik őket folytonosan. Elég arra utalnom, hölgy a legutóbbi időkben letárgyalt hagyatéki eljárás módosításáról szóló törvény érzékeny károsodásokat hozhat nekik, mert az igazán hozzájuk való munkának, a leltározásnak egy részét, és pedig azt a részét, amely esetleg jövedelmező lenne, tőlük elvonhatja. De veszély fenyegetheti és károsodás érheti őket, a benyújtott, úgynevezett okirati kényszerről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, ha ez mai alakjában törvénnyé válik. Mint gyakorlati jogász is, nem zárkózhatom el és el is ismerem, hogy ezen a téren bizonyos szabályozásokra van szükség, de rendkívül nagy óvatossággal kell eljárni épen ma, amikor meg kell állapitanunk — sajnos, — hogy a falusi lakosság folytonosan és ijesztő mértékben szegényedik, (Ugy van! a jobboldalon.) amikor annak fizetőképessége folytonosan hanyatlik; ma, amikor azt kell megállapitanunk, hogv a jegyzői kar színvonala rohamosan emelkedik és sokkal több megnyugvással lehet ma bizonyos jogi munkákat és ténykedéseket is rájuk bízni, mint eddig bármikor. (Ugy van! a jobboldalon.) Harmadik kérésem pedig az a belügyminister úrhoz és erre helyezem tulajdonképen a legnagyobb súlyt, hogy méltóztassék módot találni arra, hogy a jegyzőknek, a községi jegyzőknek a községekben való helyzete és hatásköre, ha kell, novelláris utón is, bölcs törvényekkel megfelelően szabályoztassék, hogy ilyen módon elháritfcassék azoknak útjából mindenféle anyagi ós közjogi akadály is, élhessenek valódi, szivük szerint is. vállalt feladatuknak, a jó közigazgatásnak, a nép vezetésének és nevelésének. (Helyeslés. — Jánossy Gábor: A szolgálati pragmatikával együtt!) Erről^ sokat lehetne beszélni. Ha mindez meglesz és én bízom abban, hogy ez meg is lesz, akkor valóra válik — a beszédem elején emiitettekre térek vissza — gróf Gvadányinak közel kétszáz esztendős igazsága, álma az uj nemzeti művelt jegyzői karban és a korszerű községi közigazgatásban. Én a javaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps' a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Azokhoz az üdvözlésekhez, amelyekkel az előttem szólott képviselő urat : beszédje alkalmából elárasztják, némileg én is csatlakozhatom, mert sok mindenben egyetértek igen t. képviselőtársammal. Egyetértek mindenekelőtt abban, hogy legfőbb ideje annak, hogy végre valahára a jegyzői kar helyzetét a községekben rendezzék. Egyetértek abban is, hogy a jegyzők anyagi helyzetét is rendezni kell, mert jó közigazgatást, igazságos közigazgatást, a néppel való érzést és szeretetet csak attól az alkalmazottól várhatunk, aki nem éhbérért dolgozik. Én, mint a dolgozó munkásosztály képviselője, minduntalan arra tanitom munkástársaimat, hogy harcoljanak magasabb munkabérekért, mert a magasabb munkabér magasabb életstandard, a magasabb életstandardi magasabb kultúra. Én természetesnek találom azt, hogy a jegyzők jogos igényeit a fizetés tekintetében ki kell elégíteni. Abban is egyetértek igen t. előttem szóló képviselőtársammal, hogy módot kell adni a jegyzőknek arra, hogy amennyiben egyikben-másikban tényleg olyan tehetség van, amely képessé teszi őt arra, hogy felfelé törekedjék, ez számára valósággá váljék. De meg kell a jegyzőkkel kapcsolatban mondanom azt is, hogy közvetlenül a tanácskormány bukása után az újságokban olyan hírek láttak napvilágot, — amely híreket elsősorban a propaganda-ministerium terjesztette érthető okoknál fogva és igy kerültek be azok az újságokba és közvéleménybe — hogy mi, szociáldemokraták a háború alatt uszítottuk a népet a jegyzők ellen, és ha a falvakban rombolások történtek, a falvakból a jegyzőket tucatszámra elkergették, akkor ez tisztán a »gaz« stb. invektivákkal ellátott szocalista agitáeiónak lehet köszönni. Ez azután teljesen belement a köztudatba, amint ezt ma is tapasztalhatjuk, ha a vidéken járunk, a jegyzők ugyanis érthető okoknál fogva — nagy elfoglaltságuk és a világtól való elzárkózottságuk sem teszi számukra lehetővé — nincsenek abban a helyzetben, hogy bizonyos dolgokat és kijelentéseket kritikai szemmel nézzenek és megbíráljanak a valóságot illetőleg. így volt ez azzal az elterjedt hirrel is, hogy mi, szociáldemokraták uszítottuk a munkásságot a jegyző ellen. A ma reggel megjelent lapokban a halott Tisza szolgáltat nekünk elégtételt. Ott olvasható, hogy a világháborút követő második esztendőben Tisza István magánlevélben kikelt az ellen az eljárás ellen, amelyet a jegyzők tanusitanak a hadisegélyt élveződ — ha ugyan azt élvezetnek lehet nevezni — családtagokkal szemben. E tekintetben nem is akarom a jegyzői kárt bántani, mert tudom, hogy felsőbb uta-