Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-44

'Az országgyűlés hépviselöházánaJc 4 soknál elért 365.111 pengő megtakarítást leszámítva, összesen 83.270 pengő, amely növekedés a rendszeres illetménye és tiszteletdíjak emelkedésében leli magyarázatát. Az intézmény szükségességét igazolja az, hogy más név alatt a békében is mint a haditengerészét egyik osztálya működött, ezenfelül a lényegesen megváltozott folyamrendszerünk és ennek megfelelő folyamrendészetünk ezt a közbiztonsági szervet nélkülözhetetlenné teszi. A nyugellátásokról szóló 7. címről már elölj ár óbain megesmléköztem. Mindenki úgyszólván megriadva nézi a nyugellátás terhének nagymérvű emelkedését, mégis i ugy vélem, hogy a nyugellátásnál mutatkozó egyenetlenségnek legalább részleges rendezése elől a kormány és elsősorban à belügyminisíer ur sokáig el nem zárkózhatik. Azt a reményemet fejezem ki, hogy a rendezés egyik tárgya a. csendőrsélgi pótdíjnak a nyugdíjba való beszámítása lesz, melyet derék csendőrségünk 50 éves fennállása óta (Éljenzés jobbfelől.) 45 éven át állandóan élvezett. (Helyeslés,) Az előterjesztettek alapján tisztelettel ajánlom a belügyi tárca költségvetését a t. képviselőháznak és kérem, hogy az általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Szabó Imreí Szabó Imre: T. Ház! Ha a belügyi kormányzat költségvetésével kapcsolatban mindazt a panasztengert idehozhatnám, amelyet mi magunk részéről, különösen a munkásság részéről felhozhatnánk, azt hiszem, hogy erre a rendelkezésre álló idő kevés volna, sőt többet mondok, hetekig lehetne arról beszélni, hogy mik azok a kifogások, amelyeket mi a belügyi kormányzattal kapcsolatban itt előterjeszthetünk. Tény, hogy a munkásság részéről ma ugy érezzük, hogy a magyar közigazgatás a munkásságra soha olyan mértékben nem feküdt rá, még a hires Bánffy-Perczel időszak sem hagyott olyan súlyos nyomokat a munkásság lelkében, mint ez a kormányzati rendszer. Ugy érezzük, hogy ez a belügyi kormányzat a magyar munkásságot már ime körülbelül 7—8 esztendő óta a legsúlyosabb fizikai és lelki terror alatt tartja, és ugy érezzük, hogy ez a hatalmi túltengés valahogyan több

s mint amennyit szó nélkül elviselni lehet. De nemcsak ez, az ok késztet bennünket panaszra, hanem panaszra késztet bennünket az is, hogy a belügyi kormányzat és általában az egész belügyi közigazgatás túllépi hatáskörét, és ahelyett, hogy az; ország közigazgatásának magas feladatát igyekeznének teljesíteni, maga a belügyi kormányzat is egészen a részletekig " menő beavatkozásával igyekszik befolyásolni az ország lakossága életének minden megnyilvánulását. Hova-tovább ott tartunk már, hogy a belügyi kormányzat beleavatkozik az emberek legegyénibb, legszuverénebb életmegnyilvánulásába is, de ott még nem tartunk, hogy a belügyi kormányzat, ha már ilyen beavatkozásra kész és ilyen fürge a beavatkozásban, annyit megakadályozzon, hogy ketrecbezárt embert ne mutogassanak látványosságként az ország fővárosában. Mondom, hetekig lehetne mindezekről a kérdésékről beszélni. Mindamellett én a magam részéről csak egy kérdést kívánok a vita ' I. ülése 1927 május 11-én, szerdán. 407 folyamán megemlíteni, éspedig azt a kérdést, vájjon a belügyi kormányzat az ország lakosságára a politikai jogok gyakorlásával kapcsolatban mint irányitó tényező milyen hatást gyakorol. Tudjuk, mert láttuk is jól, hogy a választójogi törvény megalkotásánál, annak előkészítésében is a. belügyi kormányzatnak erősen nagy szerepe volt. Még nagyobb szerepe van a belügyi kormányzatnak a választójogi törvény végrehajtásánál és azt kell mondanom, hogy az a szerep, amelyet a belügyi kormányzat a választójogi törvény végrehajtásánál játszik, hovatovább lej aratja még azt a csekély tekintélyt is, amelyet eddig a belügyi kormányzat meg tudott őrizni. Ugy látjuk, hogy a választójogi törlvény végrehajtásával kapcsolatban a legutóbbi választásoknál különösen a belügyi kormányzat és általában a közigazgatás olyan szerepre vállalkozott, amilyen szerepet alkotmányos országban egyetlen kormányzati tényező sem engedhet meg magának. Hovatovább azt kell mondanunk, hogy a belügyi kormányzat és a közigazgatás szerepe, amelyet a legutóbbd választásoknál betöltött, egyenesen a hivatalos hatalommal való visszaélés jellegét tünteti fel olyan mértékben, amelyet nem lehet eléggé elitélő szóval illetni. Tény, hogy maga ez a választójogi törvény is rossz alkotás, mi azonban azt itt a plénumban, de a bizottságokban is annak idején hiába próbáltuk javítani, mert a többségi párt és a kormányzat mereven elzárkózott minden javitó törekvés elől s ma azután, amikor már a választójogi törvény életbelépett, amikor egy választáson keresztül kipróbáltatott, azt látjuk, hogy az országnak ilyen rossz választójogi törvénye^ sohasem volt, hogy ezzel a választójogi törvénnyel igazán nem állhatunk oda Európa színe elé kérkedni. Mondom, az alkotás maga is rossz, de még rcszszabb annak a végrehajtása, olyannyira, hogy a választások után a panaszok tömegével állhatnánk ide. És ha ez nem történik meg, akikor legfeljebb azért nem történik, mert hiszen érezzük, hogy hiába minden, itt; orvoslásról, itt a törvényalkotás javításáról, még kevésbé a végrehajtás javításáról beszélni úgyis hiábavaló és valahogyan ngy érezzük^ magunkat, hogy le kell tennünk minden reménységről és várjuk, hogy ez a kormányzati rendszer is csak majd egyszer kiéli magát s végeredményben maga az ország lakossága rájön arra, hogy ez a kormányzati rendszer az ország életének látszólagos stabilizálása mellett, látszólagos gazdasági alkotásai mellett valójában nem tesz mást. minthogy az országot a végső lejtőre juttatja el. Hogy azután ennek mi lesz majd a következménye annak idején, amikor erre az ország népe rá fog jönni, ez más lapra tnrtoző dolog, (Mozgás jobbfelől.) de tény és bizonyos, hogy ez a munkálkodás, amelyet különösen a belügyi kormányzat az ország lakosságával szemben kifejt, hovatovább megszüli az emberekben az elkeseredés gondolatát s végeredményben az újból meg újból ismétlődő kirobbanásokra vezet. A választójogi törvénynek csak egy-két kirívó hiányosságát kívánom itt szóvá tenni. Elsősorban az ajánlási rendszer az, amelyet már annak idején, a törvény tárgyalásánál is kifogásoltunk!, amelynek tarthatatlansága azonban a választások alkalmával különösen beigazolódott. (Peidl Gyula: Panoptikumba való!) Az a tény, hogy választásoknál egyegy kerületben a választók 10%-a, illetőleg bizonyos kerületekben ezer választó ajánlhat egy képviselőjelöltet, már maga is olyan meg-