Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-43

Az orszá ággyulés képviselőházának 4á. ülése 1927 május 10-én, kedden. 387 azelőtt voltak, ma egyáltalában eltűntek a föld színéről, már alig vannak, ahová a kisgazda be­vitte a maga 3 — 4 métermázsa gabonáját, fel­öntötte a garatra, megvárta, mi g megőrlik, s azután a saját termését kapta vissza. Ma ez már megszűnt; ma lelketlen kezek a jóminőségü búza közé rossz minőségű búzát kevernek s ezzel ront­ják a magyar liszt minőségét és rontják annak tekintélyét is, A mezőgazdasági szakoktatásnál nagyon fon­tos a következő kérdés is, amelyre akár gazda­sági felügyelőség utján, akár más utón igen nagy figyelmet kell forditani, s amely ujabban jelent­kezett a falvakban. Lépten-nyomon tapasztalhat­juk, hogy már az is, aki csak igen gyér körül­mények között él a birtokából, cséplőgépet vásárol, uraságoktól eldobott rossz cséplőgépet megvesz. Megveszi valamely baromfikereskedőtől és beál­lítja azt a rossz minőségű, rendbe nem hozott cséplőgépet, azt a régen eldobott, alacsony felü­lettel biró cséplőszekrényt, amely nem tudja a gabonát rendesen kirázni, ugy, hogy 25%-a a vetőmagnak veszendőbe megy. A gazda csak akkor ébred ennek tudatára, amikor a cséplés után van már. A mezőgazdasági szakoktatásnál tehát arra is szükséges rámutatnunk, hogy a gazdát oktas­sák ki arra, hogy győződjék meg elsősorban arről, hogy milyen minőségű cséplőgéppel dolgoztát, hogy lelketlen kufároknak ne legyenek kitéve. Ezeket voltam bátor elmondani. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kérdem, kiván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólani nem kivan, a vitát bezárom. A földmivelésügyi minister ur kivan szólani. Mayer János földmivelésügyi minister: T. Ház! Péntek Pál t- képviselőtársam az állás­nélküli gazdatisztek kérdését tette szóvá. Mi összeirattuk az állásnélküli gazdatisztek számát, és kitűnt hogy 700-an vannak azok, akik állás­nélkül vannak. Mi mindent elkövettünk és oda­törekszünk ezután is, hogy az állás nélküli ok­leveles gazdatiszteknek valahogyan munkát, fog­lalkozást adjunk és kenyerüket b ztositsuk. Szak­előadásokat tartottunk és más ilyen szakcélokra használjuk fel őket. Természetesen, sajnos, nin­csen annyi alkalmunk, hogy miüdannyiukat el tudnánk helyezni. Eddigi oly irányú működésünk azonban, hogy őket munkához juttassuk, nagy mértékben enyhitettük azt a feszültséget, amely az ő körükben már fennállott. T. képviselőtársam a gazdáknak és a mező­gazdasággal foglalkozóknak a tanulékonyságát is érintette. A tanulásvágy a mezőgazdasággal fog­lalkozók körében már olyan, hogy örvendetesen kell megállapítanom, hogy amig eddig akármilyen szakiskolát állíttatunk fel, a nép szinte közömbö­sen viselkedett vele szemben, addig most nem egy helyen megtörténik az, hogy a téli gazdasági szakiskolákba nem csak 15—20 éves, hanem 30—35 éves emberek is beiratkoznak, mert olyan nagy a tudásvágy és a szaktudást elsajátítani akaró kisgazdáknak olyan nagy a száma, hogy az ilyen magasabb korban levők is szívesen beirat­koznak az ilyen szakiskolába s élemedett koruk dacára alávetik magukat azoknak a fegyelmi sza­bályoknak, amelyek az iskola számára elő vannak irva, meghozzák az idő- és pénzáldozatot azért, hogy valami tudást vigyenek ki magukkal, amely boldogulásuk és sikerük biztositékát képezi. Mi mindent el fogunk követni ezután is, hogy sike­ressé tegyük ezt a tanitást és hogy a tanulékony­sági kedvet és a tanulásra buzdítást is minél intenzivebbé tegyük, hogy ezen iskolák révén sikert biztositsunk. Ugyancsak az állás nélküli gazdatisztek ügyé­ben minden tőlünk telhetőt el fogunk követni, hogy nyomorukon és azon a feszültségen, amely körük­ben már bekövetkezett, enyhítsünk. (Helyeslés.) Elnök : A .tanácskozást befejezettnek nyilvá­nítom. A 4. rovatot, mint meg nem támadottat, elfogadottnak jelentem ki. Következik az 5. rovat. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni! Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »5. ro­vat. Dologi kiadások: 154.600 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa] : »6. rovat. Gazdasági kiadások: 122.000 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »7, rovat: Ösztöndíjakra és menzasegélyekre: 4.800 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »III. Kö­zép- éf> alsófoku gazdasági szakoktatás. 8. rovat. Személyi járandóságok: 321.190 pengő.« Péntek Pál! Péntek Pál : Nem kívánok szólani. Elnök : Péntek Pál képviselő ur a szólástól elállott. Kérdem, kiván-e még valaki szólni? (Nem !) Ha senki sem kivan szólani, a 8. rovatot — az megnemtámadtatván — elfogadottnak jelentem ki. Következik a 9. rovat. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »9. rovat. Dologi kiadá-ok: 333.000 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »10. rovat. Gazdasági kiadások : 290.000 pengő.« Reischl Richárd! Reischl Richárd : Elállók a szótól. Elnök : Reischl Richárd képviselő ur elállott a szótól. A rovat meg nem támadtatván, azt elfoga­dottnak jelentem ki. Következik a 11. rovat. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »11. rovat. Népies gazdasági oktatásra : 90.000 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »12. rovat. Ösztöndíjakra és menzasegélyekre: 2.000 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »13. rovat. Gazdasági népkönyvtárak felállítására 20.000 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »14. rovat. Országos gazdasági szakoktatási tanács összes költségeire: 19.360 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »Rend­kívüli kiadások. Átmeneti kiadások. 1. rovat Beteg állatok vásárlására állatkórházak részére: 5.840 pengő.« ' Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »2. rovat. Épületjavitási munkálatokra: 51.200 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »3. rovat. Felszerelés és állatok vásárlására: 60.000 pengő.« Elnök: Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) ; »4. rovat. Szikes és vizes területek javitására; 5.120 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »5. rovat. Jászberényi szőlőtelep felújítására: 12.000 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »6. rovat. Nagykőrösi téli gazdasági iskola gyümölcsfa is­kolájának és szőlőtelepének felújítására: 4.000 pengő.« Elnök: Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): »Beru­54*

Next

/
Thumbnails
Contents