Képviselőházi napló, 1927. III. kötet • 1927. április 07. - 1927. május 11.

Ülésnapok - 1927-43

386' Az országgyűlés képviselőházának tosságával. Nem egyszer, sem kétszer vetettem már fel ezt a kérdést s a fedezetet minden alkalommal sürgettem erre a célra. Sajnos azonban az igény kielégítetlen maradt és végül be kellett látnom, hogy még sok ilyen szükséges és fontos kérdés megvalósítását el kell halasztani olyan időkre, amikor megvalósíthatók lesznek. Ezt a kérdést is téli gazdasági szakiskolák felállítása után fogjuk intenzivebben megvalósítani és ezzel kapcsolatban fogjuk a jeles sikerrel végzett tanulók birtokát mintagazdaságokká minősiteni és arra fogunk törekedni, hogy minden községben legyen egy külön kis vagy törpe birtoktipus, amely tangazdaságnak lesz minősítve és amely a szemléltető oktatás céljára lesz felhasználva. De ez is olyan kívánság, amelyet sajnos, későbbre kell halasztanunk. Bármennyire szeretnők is megcsinálni és bármennyire át vagyunk is hatva ennek a fontosságától és szükségességétől, ezidőszerint nem tudjuk végrehajtani, {ügy van ! jobbfelől) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 2. rovat meg nem támadtatván, elfogadottnak jelentem ki. Következik a 3. rovat. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »3. rovat., Ösztöndijakra és menzasegélyekre : 6000 pengő.« Elnök : Megszavaztatik. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa) : »II. Gazdasági akadémiák. 4. rovat- Személyi járandóságok : 301.140 pengő.« Péntek Pál ! Péntek Pál : T. Képviselőház ! A gazdasági szakoktatás fejlesztésénél feltétlenül szükségesnek tartom én is. hogy a falut érdeklő pár dologra kitérjek. Nagyon jól tudjuk, Nagy-Magyarország gazdasági akadémiáinak túlnyomó része itt van a csonka kis Magyarországon. A gazdasági akadémiákon ma rendkívül nagy túltermelés van. A mai körülmények közt még az elhelyezkedett gazdatiszteknek is rendkívül nehéz a helyzete ; de most egyedül a megszállott területen lévő Biedermannuradalomból negyven okleveles gazdatisztet bocsátottak el. Tehát nemcsak csonka Magyarországon, hanem a megszállott területeken is olyan tömege van a gazdatiszteknek, ami kell, hogy gondolkodóba ejtse az embert, hogy hol és milyen pályán tudnak ezek elhelyezkedni. Közvetlenül a háború utáni időkben a nyugalmazott katonatisztek túlnyomó része gazdasági akadémiára ment és a gazdasági akadémiát elvégezte. Csak az én kerületemben van 5 akadémiát végzett gazdatiszt, akik nyugalmazott katonatisztek és akik semmi körülmények között nem tudnak elhelyezkedni. Nagyon fontos a gazdasági szakoktatás fejlesztésénél, hogy ezek az elhelyezkedni nem tudó gazdatisztek valami elhelyezést kaphassanak. Én a magam részéről is nagyon alkalmasnak találnám azt. ha a kormány a gazdasági szakoktatás fejlesztésénél elsősorban is ezekre a gazdatisztekre gondolna. Arra nézve, hogy milyen fontos a szemléltető oktatás a mezőgazdaság keretein belül, csak pár esetre legyen szabad rámutatnom. Ezelőtt 20 évvel történt, hogy a vármegyei gazdasági egyesületek vándortanárokat bocsátottak szerte-széjjel a falvakba, s ott ezek gazdasági szakelőadásokat tartottak. Magam is szem- és fül tanuja voltam egy ilyen előadásnak, amikor ez a tanár — nevét nem akarom megnevezni, már nem él az illető úriember — az állattenyésztésről tartva előadást, többek között kitért a lótenyésztésre. Először is elkezdte, hogy milyennek kell lennie a hátaslónak, az igáslónak, a gazdasági lónak, majd áttért a takarmányozástanra, gyönyörűen 43. ülése 1927 május 10-én, kedden. levezette, hogy hány kg zabra, szénára, szalmára van szükség a ló eltartásához. Nagyon számosan voltak jelen, ahol a tanár ezeket fejtegette. És mi lett a végeredmény ? Amikor bevégezte az előadását, az egyik falusi atyánkfia lekisérte kocsijához a tanár urat és azt kérdezte tőle: kinek a lovai ezek? Az illető tanár azt felelte: az én lovaim. Erre azt mondotta az a falusi ember: Igen tisztelt tanár ur, ha ön olyan jól tudja, hogyan kell a lovat takarmányozhi, etetni, miért olyan rosszak a lovai ? Hja — válaszolt az illető — ha tehetségem volna, ha ugy tudnám takarmányozni a lovaimat, ahogy kell, akkor nem volnának ilyenek. Ezt a példát csak arra hozom fel, hogy milyen nagy fontossággal bir a szemléitető oktatás. Ezt a 20 év előtt történt dolgot sohasem tudják elfelejteni, ugy, hogy akárhányszor kijönnek szakoktatást tartani, még mindig az eszükben motoszkál, hogy a gazdasági szaktanár ur egyszer milyen rossz lovakkal jött oda és milyen rosszul tartotta azokat. A gazdasági szakoktatás kérdésében a magam részéről is leszögezem azt, hogy elsősorban a mintagazdáságoknál kell a gazdasági szakoktatást a falun fejleszteni és szemléltetővé tenni. Hiszen a mezőgazdasági kamarák, többek között a dunántúli mezőgazdasági kamara már szemlélte tő leg foglalkoznak a gazdasági szakoktatás fejlesztésével. A múlt esztendőben az én felkérésemre a mezőgazdasági kamara és a Chinoin vegyészeti gyár rendelkezésemre bocsátotta pl. a májmétely filmjeit, és bemutattuk egy előadás és magyarázat keretében a májmételyt az álcától kezdve a kifejlődéséig, az állatba jutásáig, bemutattuk a felboncolt állatot, továbbá azt, hogy milyen nagy mérvben kerül elő belőle a májmétely és hogy miképen lehet ellene védekezni. Szemléltető oktatásokkal az ember sokkal többre megy. mint ha éveken keresztül általánosságban beszél, hiszen az a falusi ember nem tudja megérteni az ilyen előadásokat. Többek között, — hogy ne menjek messze, — annak, hogy a mezőgazdaságunk nagyot fejlődött és jelenleg többet tudunk termelni, annak nagyon egyszerű a magyarázata. A magyar kisgazda tanulékony, mert igenis tanulni akar, és amikor látja azt, hogy ugyanazon minőségű földön 3, 4 vagy 5 métermázsával többet tudnak holdanként termelni, akkor el kezd gondolkodni azon, mi lehet ennek az oka, mi lehet ennek az eredménye és önmagától rájön arra, hogy: nekem igenis tanulnom, fejlődnöm kell, ha azt akarom, hogy többet termeljek. Ezt a célt szolgálják a háború előtti mintagazdaságok. Én magam is nagy hive vagyok annak, hogy ezek a mintagazdaságok visszaállíttassanak. A falun feltétlenül jó hatással lesz a kisgazdára az, ha látja, hogy amennyiben valaki műtrágyával, ilyen vagy olyan vetésforma beállításával gazdálkodik, többet tud produkálni. Ilyenkor a kisgazda önön magától készséggel fog beállani a tanulók sorába. Én a mezőgazdasági szakoktatásnál egy nagyon fontos kérdésre kívánok kitérni. Nem tudom, hogyan fog ez a kérdés megoldódni, de mindenesetre hangoztatnom kell azt, hogy a mi gazdáinknak arról a régi rossz szokásról, a kétszeres termelésről — amikor annak fele búza, fele rozs, — le kell szokniok. Tudjuk, mi ennek a következménye. Nem egyszerre érik meg a búza a rozzsal, s amikor a búza beérik, a rozs fele már kihull. Az értékesitésnél pedig a gazdás belekerülnek a kereskedők karmai közé, akik nem veszik azt meg mint búzát, hanem mint rozsot. Mennyit vészit ezzel az illető gazda! De ez rovására van a liszt minőségének is. Tudjuk nagyon jól, hogy azok a régi kis patakmalmok, amelyek