Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-27

82 Az országgyűlés képviselőházának 2\ tátva, értem ezalatt a polgári iskolai tanár­képző intézmény dolgát. Az utolsó pillanatban történt egy változtatás, abban a tekintetben, hogy a kultuszminister ur a saját maga ja­vára döntötte el a polgári iskolai tanárképzés jogát, holott az egyházak és a kultuszminister ur között évtizedeken keresztül folyton állan­dóan kérdés és vita tárgyát képezte, hogy tu­laj donképen joga van-e ehhez a kultuszminis­ter urnák, igen vagy nem? Ez meglepetéssze­rűen jött és mi nem is voltunk valamennyien abban a helyzetben, hogy tudtuk volna, hogy mivel állunk szemben és én azt hiszem, hogy meg kell találni az utat és módot, hogy a kul­tuszminister ur és az egyházak egyezzenek meg ezen a térén, mert rendkivül sérelmesnek találnám, hogy a kultuszminister ur a képe­sités jogát egyszerűen a sajátjának tulajdo­nítsa és saját atmoszférájába vonja be. Egy­általában nem vagyok ugyanazon a, nézeten, mint amelyein nagyon sokan méltóztatnak lenni itt a Házban, a mi kultúrpolitikánkat illetőleg. Én sok tekintetben elismerem a kultuszmi­nister ur zsenialitását és nagy érdemeit, és azt hogy mindenhez, hozzá tud szólni, ami azonb an a magyar nemzet neveltetését illeti, én elsősorban a legalsó fokokon szeretném azt erősiteni, amennyire csak lehet, (Élénk helyeslés a bal­és a szélsőbaloldalon.) mert a magyar nemzet­nek és az országnak ezidőszerint óriási szük­ségességei vannak és ezek között különösen két dolgot kell megemlítenem, elsősorban azt, hogy az utak Magyarországon el vannak hanya­golva, (Ugy van! Ugy van!) s e miatt az ország anyagi helyzete semmiképen sem fejlődhetik, és nem is fog emelkedni, amig az utak ki: épitve nem lesznek, és ezt a kérdést elsőrangú szükségességképen kell kezelni. A második pe­dig, a legalsó fokon a nép tanittatása és neveltetésének a kérdése. Mert még most is nemcsak ezen vagy azon az országrészen, de mindenfelé rendkivül sok község van, ahol egyáltalán iskola nincs, vagy ahol van dülede­zik, vagy olyan, hogy délelőtt, délután tanita­nak, avagy túl van zsúfolva az iskola, stb. stb. (Ugy van!) Ha tehát a magyar kultúráról van szó, elsősorban ezt az oldalát szeretném erősi­teni. Ami azonban általában a kultúrát és a mi magyar kultúránkat illeti, — nem akarok bő­vebben foglalkozni e kérdésekkel annál ke­vésbé, mert a kultúra vezetője nincs jelen — de már most, ezen első költségvetés tárgyalása al­kalmával okvetlenül meg akarok egyet emli­teni, nevezetesen azt, hogy jelenleg Svájcban statisztikákat közöltek a felső iskoláztatásról és annak arányairól és konstatálják ' Svájcban, hogy rendkivüli, túlnagy a felsőbb iskoláztatás aránya. (Ugy van! Ugy van!) Konstatálják, hogy ez nemzeti veszedelem, amire vigyázni kell, és rögtön hozzáteszik, hogy ilyen és ilyen pályák vannak, amelyeken feltétlenül el le­hetne még helyezkedni. Méltóztassanak érre gondolni, és méltóztassanak magyarországi ál­lapotainkra gondolni. Én legalább a magam ré­széről feltétlenül kifejezést akarok adni annak a nézetemnek, hogy rendkivül vigyáznunk kell a nevelés kérdésére, mert ebben a tekintetben mindig tudnunk kell azt, hogy hol fogjuk el­helyezni azokat, akiket kiképeztetünk. (Élénk helyeslés a Ház minden oldalán.) A mostani helyzet az egésa világon és egész Európában valóban a nyugtalanság helyzete'. Nemcsak azért, mert tavasszal rendszerint bi­zonyos nyugtalanság szokott mutatkozni a. po­li tikaii életben, hanem különösen látjuk, hogy azok az, államok, amelyek a civilizációnak és '. ülése 1927 március 22-én, kedden. kultúrának legelső pillérei, vannak nendkívül súlyos és nyugtalan állapotban és látjuk, hogy többé nemcsak Európáról van szó és a modern ember; többé nemcsak Európával számol, ha­nem számo 1 viágrészcikkel, az egész világ egy­bekapcsoltatott ; látjuk, hogy az egész világon rendkivül nagy a nyugtalanság, ezt mutatja elsősorban a jelenlegi helyzet és mi Európában eme helyzet hatása alatt állunk. T. Ház! Ami az előttünk fekvő első költség­vetést illeti, én természetesen szemben egyik­másik képviselőtársammal, aki a politikában egyik vagy másik szempontból másképen gon­dolkozik, mint én és talán a haladást szeretné erőltetni, kénytelen vagyok konstatálni, hogy a jelenlegi állapotban bizonyos haladást feltét­lenül el kell ismerni. (Halljuk! Halljuk!) Ami elsősorban a társadalmi állapotainkat illeti, én annak idején, midőn túl voltunk a forradal­mon és a borzasztó katasztrófán, láttam, hogy a magyar társadalom rendkivül nyugtalan, iz­gatott és zaklatott. Ez aiz izgatottság^és zakla­tottság lassacskán tűnőiéiben van és lassan^ kint kezd visszatérni a régi nyugodtabb gon­dolkozás! mód és higgadtság, amely sok tekin­tetben arra, képesiti az embert, hogy saját hely­zetet és a szomszédokkal való összefüggést mi­nél tisztábban tudja megitélni. A másik a politikai helyzet. Igae, hogy a politikai helyzet szempontjából illetőleg én sok tekintetben azt moudhatuám, hogy vesztesnek ér­zem magam, mert azelőtt az a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, nagyobb befolyást ­m gyakorolt a közügyekben, mint ma. (Derültség.) Mondom, ennek dacára mégis a jelenlegi poli­tikai helyzetet feltétlenül bizonyos haladásnak tartom. (Ugy van! jobbfelől.) Én feltétlenül akartam és kivántam, hogy Magyarországon, különösen ebben a korszakban, azok után a^sze­renosétlenségek után, amelyek lezajlottak és a legsúlyosabb körülmények között, a lehetőség szerint erős és erősebb kormányzatra térj­jünk át. A harmadik a pénzügyi helyzet. A pénz­ügyi helyzet terén is méltóztatnak látni, hogy óriási áldozattal bár, de mégis sikert és ered­ményt értünk el. Mit akarok én elsősorban! Természetesen azt, hogy a nemzet haladjon és a nemzet legyen egészséges és hogy legyen a nemzetnek haszna minden politikai tevékenységben. Kit tartok én nemzetnek. Mindenkit ebben az országban és nem akarok semminemű klasszifikációt csi­nálni semmi körülmények között, de igenis azt akarom okvetlenül, hogy a nemzet haladjon és a nemzet maradjon fenn és hogy a nemzetnek attraháló képessége legyen. És különösen sze­mem előtt lebeg folytonosan az, a többmillió magyar, aki a demarkációs vonalon túl van, (Ugy van! Ugy van! — Tetszés.) aki mindig Budapestre tekint és folyton azt nézi, hogy mi, maradék magyarok itt miképen élünk és miké­pen vagyunk konszolidálva; hogy mennyire vagyunk egészségesek és mennyit tudunk és vagyunk képesek haladni. (Ugy van! jobbfe­lől.) Haladni és emelkedni akarunk feltétlenül. Nem akarunk stagnálni és minden egészséges, szociális és gazdasági, valamint kulturális kér­désben feltétlenül méltányosak és igazságosak akarunk lenni és feltétlenül meg akarjuk őrizni attraháló képességünket a mi testvéreink iránt ott túl a demarkációs vonalon; tisztessé­ges és teljes értékű, becsületes nemzet akarunk lenni itt az európai koncertben, amely tényleg napról-napra emelkedik és mind nagyobb tisz­teletet követel magának. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.)

Next

/
Thumbnails
Contents