Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-27

70 Az országgyűlés képviselőházának 2 gása alatt szintén az adóterhek csökkentése tekintetében törvényesen keresztülvitt a kormány, akkor ez a 40 millió pengőt kitevő adócsökkentési összeg 150 millió pengőnél nagyobb összegre emelkedett. Mert köztudomású, hogy másfél év előtt a forgalmiadó 3%-ról 2%-ra szállittatott le, ami maga 50 millió pengő csökenést idézett elő. Ezenkívül a vámkezelési illeték, a cukorrépa forgalmi adó, valamint a cukor-fogyasztásiadó is le szállittatott, ami 20 millió pengő csökkenést jelent. Ezenkívül köztudomású, hogy a múlt esztendőben a kincstári házhaszonrészesedést teljes egészében elengedte a kormány, ami 40 millió pengőt tesz ki. Méltóztassanak megengedni, hogy ezen adómérséklésekkel kapcsolatban kitérjek azokra a megjegyzésekre, amelyek közéletünk kiváló közgazdasági szaktekintélyei részéről a közelmúlt napokban elhangzottak, s amely megjegyzések végső konklúziója talán az volna, hogy korainak tartják a pénzügyi kormánynak azt az elhatározását, hogy akkor, amikor még egyes függő kérdések, mint pl. a hadikölesönök valorizációja, valamint a nyugdíjasok nyugdíj illetményei közötti aránytalanság elintézve nincs, már adócsökkentésekre tért át. Ezen teóriák helyességének vagy helytelenségének elbírálására nem érzem magam hivatva. Ami pedig a mindnyájunk által egyformán átérzett hadikölcsönkérdést, valamint a nyugdíjasok nyugdíjilletményének aránytalanságának kérdését illeti, errevonatkozólag ugy a pénzügyminister ur, mint a ministerelnök ur felelősségüknek teljes tudatában több alkalommal kifejtették határozott álláspontjukat. Én tehát ezzel a kérdéssel foglalkozni nem kivánok, kizárólag csak az adócsökkentések jelentőségére kivánok rámutatni: tudniillik nézetem szerint feltétlenül szükséges volt, hogy ezek a nagymértékben felfokozott adók valamiképen, bizonyos százalékkal fokozatosan csökkentessenek. Ismeretes ugyanis, hogy az infláció idején kénytelen volt a kormány és a nemzetgyűlés az adóbevételeket ujabb adónemekkel és az adókulcsok felemelésével r fokozni, azért, hogy a korona folytonos esését megelőzve, az államháztartás kiadásait valamiképen fedezhesse. 1924-ig ez az adófokozás tulajtííonképen illuzórikus volt, mert hiszen a kivetés és a befizetés közt eltelt idő alatt

r a korona értékromlása következtében a kivetéskor talán túlmagasnak látszó adóöszeg a befizetéskor összezsugorodott igen csekély értékű adóöszegre. Az 1924 : IV. te. megalkotása után azonban, vagyis a szanálás kezdetekor a helyzet már gyökeresen megváltozott. A törvény ugyanis elrendelte és kimondta, hogy az adóztatás 1924. évtől kezdve az aranykorona értékének alapul vételével történjék. E törvény értelmében az 1924. évtől kezdve az adókivetés ugy történt, hogy például a jövedelmiadónál az 1923. évi, tehát a konjunkturális jövedelmek alapján történt adóbevallási adatok vétettek fel és ez azután 3500-as osztószámmal elosztatott s ennek alapján aranykoronában állapították meg az adót. Az ilyenképen megállapított aranykoronaérték először 17,600, majd 17.000 és később 14.500-zal szoroztatott s így lett átváltoztatva ismét papirkoronára és az igy nyert összeg volt az az összeg, amelyet jövedelemadóban fizetni kellett. Ez a kivetés 1923-iki jövedelmiadóhoz mérten körülbelül ötszörös összeget tett ki vagy talán még ezt is meghaladta.. Ugyanígy történt á többi adónemeknél is,, csak egyedül a társulatiadónál történt az, hogy nem 3500 volt az osztószám, hanem 6500, a szorzószám azonban ugyanaz '. ülése 1927 március 22-én, kedden. volt; a társulatiadónál, valamint az illetéknél is, sőt az illetékekre vonatkozólag kimondta a törvény, hogy a hátralékok is ugyanezen arany-alapon lesznek későbbi időben befizetendők. T. Ház! Ezt az óriási áldozatot mes: kellett hoznia a magyar polgárságnak azért, hogy az államháztartás egyensúlya helyreállítható legyen, és hogy pénzünk értéke stabilizálódjék. De pénzünk értékének stabilizálódásával karöltve jár a könnyű kereseti lehetőségek megszűnése is, és ugyancsak karöltve járt ezzel az, hogy a munkabérek, valamint az áruk értéke is a stabil korona értékéhez igyekezett hozzásimulni. Érthető tehát, hogy az infláció idején magasra felfokozott adóterhek a megváltozott viszonyok mellett és a korona értékének stabilizálódása után már elviselhetetlen magas terhet jelentettek és így nézetem szerint kötelessége volt a kormánynak a polgárság adóterhein bizonyos mértékben könnyíteni. Más elbírálás alá tartozik az a kérdés, hogy vájjon helyes vagy helytelen-e államháztartásunkban feleslegekre törekedni vagy pedig igyekezriKink kellene-e az esetleges feleslegeket elkerülni és a költségvetést a szigorú deficitmentesség mesgyéje mellett összeállitaini. Egy azonban feltétlenül bizonyos: hogy ezen két és félévi átmeneti idő alatt, ha kizárólag a külföldi kölcsönökből akarta volna a kormárfy megvalósítani azt az óriási beruházási programmot, amelyre az előbb voltam bátor már rámutatni és hogyha nem vehettünk volna igénybe beruházások egy részének fedezésére bevételi feleslegeket, mondom, akkor egész bizonyos, hogy még hosszú évek sorozatának kellett volna elkövetkeznie ahhoz, hogy eljussunk a kamatokcál. valamint a hitelélet terén, de különösen a kamatterhek lefokozásában ahhoz az eredményhez, amelyhez most már eljutottunk. Én tehát ugy éraem, hogy azok után az óriási áldozatok után, amelyeket az ország polgársága államháztartásunk egyensúlyba hozatala érdekében eddig meghozott, kötelessége volt a kormánynak a közterhek leszállításának útjára lépni, énem már magának a magángazdasági élet fellendítésének szempontjából is és meggyőződésem szerint ezen a téren még további mérséklések fognak bekövetkezni addig, mis ezáltal az adóterhek teljes Összhangba hozathatnak a kereseti lehetőségekkel és a polgárság teherviselőképességével. T. Ház! Az 1927/28. évi költségvetés alaki beosztása tekintetében azonos az előző évi költségvetések beosztásával. Főtagozata két részre oszlik: az állatmi közigazgatásira és az állami üzemekre. Ez a költségvetés is természetesen, mint az, előző három költségvetés, teljesen défi citmientes, amit szimbolizál az a 166.640 pengő, amely a fősommázat vesén mint bevételi felesleg mutatkozik, de nemcsak a költségvetés a maga egészében képviseli az egyensúlyozott helyzetet, hanem iannak mind a, két főrésze: úgy az állami közigazgatás, mint atz állami üzemek is teljes egészükben deficitmenteseik, ami államgazdasági szemponthói mindenesetre igen fontos jelenség: Az állami közigaga tásnak 753*4 millió pengő kiadása és 753-6 millió pengő bevétele van, mig az üzemeknek 438'8 millió pengő kiadása és ugyanennyi bevétele van. Végeredményében a költségvetés összesítése 1,192.255,320 pengő kiadást és 1,192.421,960 pengő bevételt tüntet fel. Ugy az állami közigazgatás, mint az állami üzemek tehát teljes egészükben el tudják tar-