Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-25

42 Az országgyűlés képviselőházának 25. Petrovics György jegyző (olvassa là. f-i.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Nincs senki fel­iratkozva. (Rassay Károly szólásra jelentkezik.) Elnök: Rassay képviselő urat illeti a szó. Rassay Károly: T. Ház! A 14. § megint ki­rivó példája annak, miképen igyekezett ez a törvényjavaslat a biztositótársaságok érdekeit megvédeni. A 14. §-ban minden alkalomszerű­ség nélkül és az egyéb pénztartozások kérdésé­nek teljes figyelmen kivül hagyásával a tör­vényjavaslat akként akar rendelkezni, hogy a megindított u. n. valorizációs perek felfüg­gesztessenek. Először általában kívánta felfüg­geszteni ezeket, azután a bizottsági tárgyalás alkalmával ez a felfüggesztés az 1927. év vé­géig korlátoztatott és a bizottság utasította, a kormányt, hogy a pénztartozások átértékelé­sére nézve 1927 június hó 30-áig törvényjavas­latot terjesszen be. Ugy látszik, mintha tulaj donképen ezzel elérkeztünk volna ahhoz a ponthoz, hogy 1927 június 30-áig a valorizáció kérdése törvény­hozási utón meg lesz oldva. (Pesthy Pál igaz­ságügyminister: Nem!) Én azonban ismerem az eddigi gyakorlatot és nagyon jól emlékszem arra az indemnitási törvényre, amelynek alap­ján azután a kivételes hatalom fentartatott, amelyben hasonlóképen ki volt mondva, hogy a kormány köteles törvényjavaslatot benyúj­tani. Ez a formai aktus: a kormány esetleg be­nyújt egy javaslatot, amely az összes valori­zációs kérdéseket megszünteti legális utón, meg­tagadja tőlük a bírói jogsegélyt; a törvény­javaslat a bizottságokhoz kerül és ha a kor­mánynak ugy méltóztatik határozni, ezt a ja­vaslatot a Ház három évig sem fogja letár­gyalni. Ezzel szemben kétségtelen, hogy az 1927. év végéig ezek a valorizációs perek fel lesznek függesztve. Az a körülmény, hogy a birói gyakorlat hosszú időn keresztül elzárkózott a valorizá­ciós perektől, később azonban, az utóbbi időben bizonyos megértéssel fogadta őket, azt mu­tatja, hogy itt a birói gyakorlaton keresztül az élet tört magának utat. Hiszen vannak biz­tositótársaságok, amelyek felszedték sátorfáju­kat és eltűntek az országból; én tudok például a gyakorlati életben ilyen biztositótársaságot. Nem tudom megérteni, miért kell nekünk ezeket a pereket egészen egyszerűen lenyakazni és megakadályozni azt, hogy itt a birói gyakorlat a maga utján az életnek ezt a szükségességét kielegitse, ha már a törvényhozás olyan íe)y tetlérij hogy évek óta nem mer ehhez a kérdés­hez hozzányúlni. Mert itt az történt, hogy a törvényhozás nem állt feladata magaslatán. Mert ha a kormány ezzel a kérdéssel bátran szembe nézett volna és idehozta volna ezelőtt három évvel, akkor ezt a kérdést le lehetett volna tárgyalni. Le lehetett volna és le kellett volna azt tárgyalni okvetlenül abban az idő­pontban, t amikor a kormánynak az volt az* álláspontja, hogy a magyar valutát stabilizálta és igy az átértékelési pereknek mintegy termé­szetes bázisa keletkezett. Nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy íízekben a perekben olyan egyének vannak ér­dekelve, akikre nézve nem irreleváns dolog, hogy az 1927. év végéig várjanak; ezekben a perekben olyan egyének vannak érdekelve, akiknek mindén vagyona az a biztositott ösz­szeg, amelyre éveken keresztül jó aranykoro­nákban befizetéseket eszközöltek és amely épen ezeknél az egyéneknél legtöbbször a magán vagy pedig az állami nyugdíjat volt hivatva ülése 1927 március 17-én, csütörtökön. pótolni, talán a temetési költséget volt hi­vatva előteremteni, akkor bekövetkezett a ka­tasztrófa, ezek ott állanak azzal a lehetetlen helyzettel szemben, hogy a bíróságok éveken keresztül elzárkóztak a valorizációs perek elől, most pedig, amikor megértéssel fogadják ezeket, a törvényhozás egyszerűen egy guil­lotine-szakasszal lefejezi ezeknek a pereknek lefolytathatását. Ugy is azt hiszem, hogy en nek a kérdésnek az elintézése aligha lehetsé­ges másképen, mint hogy a birói mérlegelés­nek bizonyos latitüdöt biztositunk. Nem lehet ezt a kérdést generális szabállyal megoldani, ba csak egyszerűen nem helyezkedünk a nem­valorizálás álláspontjára. Mindig mérlegelnie kell majd a bíróságnak a szembenálló felek gazdasági helyzetét: a biztosítótársaság reális, nem egy mérlegben kifejeziésre jutó vagyoni helyzetét és a biztositett helyzetét és ennek a kettőnek mérlegeléséből kell majd adódnia annak az átértékelésnek, amely a biz­tosítottnak követelése tekintetében méltányos é» igazságos. De ha ez igy van, akkor nem lá­tom az értelmét annak, hogy miért akasszuk meg egy egészséges birói joggyakorlat kifejlő­dését, amikor a törvényhozás ugy sem fog tudni eljutni odáig, hogy százszázalékos va­lorizációt állapítson meg, amely generaliter alkalmazandó lenne az élet minden eshető­ségére. Én tehát a magam részéről tisztelettel in­dítványozom, hogy méltóztassék ezt a 14. §-% törölni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A kor­mánynak módjában áll, — amenyiben ennek a birói gyakorlatnak kifejlődését meg akarja akadályozni •— hogy egész egyszerűen a valo­rizációs törvényjavaslattal a Ház színe elé jöjjön. Amint méltóztatnak látni a mai nap történetéből, egy ilyen törvényjavaslatot is le­tárgyalt a t. Ház részleteiben reggeltől délig. Ennek semmi akadálya. Kizárólag a kormány­tól függ, hogy ezt a törvényjavaslatot letár­gyaljuk. A helyzet adva van és tiszta, nem szükséges „tehát bölcselkedésre még egy félév vagy egy év a kormánynak. Méltóztassék an­kétot összehívni a maga szakközegeivel és ezt a törvényjavaslatot idehozni a Ház elé. Alapjában véve ugy látszik, hogy az egész valorizáció kérdése összefüggésben van a hadi­kölcsönök valorizációjának kérdésével, és a kor­mánynak az a kellemetlen, hogy ezekben a va­lorizációs perekben a bíróság olyan joggyakor­lat felé tendál, amely bizonyos tekintetben helyt ad az átértékelésnek és amely a kormányra nézve is bizonyos morális pressziót gyakorol­hatna. Nekem az az álláspontom, hogy a kormány viselje a felelősséget nagy többségével és ha­talmával a maga lépéseiért* álljon ide at. Ház elé és a közvélemény elé, mondja, meg, hogy nem kíván valorizálni és akkor adja be az erre vonatkozó törvényjavaslatot; méltóztassanak azt elfogadni és megszavazni, hogy a közvéle­mény tisztán lásson ebben a helyzetben, mert lehetetlen az, hogy még a magántartozások te­kintetében is akadályokat gördítsenek az egész­séges birói gyakorlat kifejlődése elé. Tisztelettel kérem, méltóztassék a szakaszt törölni. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Pesthy Pál igazságügyminister: T. Ház! Bár tegnap az általános vita befejeztével már ismét nyilatkoztam a valorizáció kérdéséről, egészen röviden nyilatkozni fogok arról most is. Nincs hálásabb dolog, mint a valorizáció

Next

/
Thumbnails
Contents