Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-34

408 Az országgyűlés képviselőházának Zaj.) Átadhatom a képviselő urnák a címet, esetleg használhatja. Az áll továbbá a parancsban, hogyha bár­mely sas. politikai kiküldetésre megbízatást kap, ezt azonnal jelenteni tartozik. (Felkiáltá­sok a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) Itt van egy másik szakasz, amelyet nem kivánok felolvasni (Halljuk! a jobboldalon.) és nagyon jó lenne, ha nem kívánnák a képviselő urak sem annak felolvasását. Sokkal inkább az önök érdeke, hogy ne olvassam fel, mint az enyém. (Viczián István: Ebben még semmi sem volt eddig!) Az van továbbá a parancsban, hogy a társaság két volt tagja, aki leszerelt, egy fe­kete inget és hozzávaló nyalkkemdőt nem szol­gáltatott be és ezek elhozására egy háromtagú járőrt küldenek ki. Egy következő helyen azt olvasom, hogy az augusztus ' 29. napján zsidókkal történt vere­kedés ügyében folyamatban levő pörrel kapcso­latban Sonnenschein Dávid és felesége a Munka című lap 26-én megjelenő számában bo­csánatot kérő nyilatkozatit tesz közzé és az eddig fölmerült összes költségeket megtéríti. Majd a zsidóik nem fognak tőlük bocsánatot kérni, amikor féltik az életüket?! Egy következő helyen azt olvasom, hogy Budapesten a vármegyeház nagytermében or­szágos gyűlés lesz, amelyen gróf Teleki Sán­dor országos elnök tart beszédet és hogy »üd­vözletet küldtünk mi is nekik«. Egy másik he­lyen, hogy Mussolini-féle képek érkeztek a pos­tán és 120.000 koronáért kaphatók, (Derültség a szélsőbaloldalon.) továbbá, hogy a szükséges fokosokat minden csapat beszerezheti Kovács Gyula vaskereskedőnél. (Derültség a balolda­lon.) Nem csodálom, hát keresni is kell vala­mit. Egy további helyen az olvasható, hogy a Sas-csapat zsidó kereskedőnél nem vásárolhat és hogy a csapatparanesnokok lépjenek érint­kezésbe a helybeli Hangya-szövetkezet vezetői­vel, hogy a hitelbe vásárló csapattagok szá­mára hitelt nyújtson. A kisterenyei csapat tag­jainak a helybeli Hangya ad hitelt. Ez ügyben az adóügyi jegyző Ígéretet tett. Pontos törlesz­tés az iras szerint kötelező. (Egy hang a jobb­oldalon: .Èz szociális intézkedés!) Szociális in­tézkedés az is, amely itt van eredetiben, ebben a levélben, amelyben a következőket írja ugyanez az ur a fogyasztási szövetkezet veze­tőjének (olvassa): »Kedves Pintér ur! Ha esetleg ma fizetne a főjegyző ur, ugy súgja oda neki- hogy nálam is fel van írva a sas-gárdájának egy kevés, 17 liter bor és 30.000-ért cigaretta. Én ma este ok­vetlenül .beszélek vele. Diszkrét. Üdvözli (alá­írva): a sas-gárda parancsnoka.« Azt írják itt, hogy a jegyző fizesse ki! Mi­ből fizesse ki a jegyző ezeket a mutatkozó költ­ségeket, a 17 liter bort stb.? Közpénzekbőn Az adófizetők pénzéből teljék ez ki 1 ? Ha méltóztat­nak parancsolni, ennek a cédulának az eredeti­jét is be tudom mutatni, a többieknek sajnos csak a másolatát, mert az eredetijüket a bel­üsryministeriumban vagy más helyen őrzik. (Viczián István: Fizetheti ezt a magánkasszá­ból is!) És akkor önök itt panaszkodnak, hogy Magyarországról milyen véleménnyel vannak a külföldön. Ha pedig most megnézik, ki az aki ezt csinálj' kell jönniök, hogy az illető a kommün alatt Hódmezővásárhelyen az egyik legnagyobb szájú kommunista volt, akinek ott nem volt semmi sem elég radikális, tanitó lé­tére beállt oda és mindent szocializálni akart. Ma ez a Mussolini-fényképeknek, a fokosoknak s a sastollaknak árusítója. Ehhez a komédiához adja oda magát a belügyi államtitkár ur, Ezt 34. ülése 1927 április 5-én, kedden. támogatják állami pénzen, mert potyára ezek ezt nem csinálják, annál sokkal jobban ismerem­őket, tőlük mindent meg lehet kapni, csak min­dennek ára van, mindent megmondanak, min­dent kiszolgáltatnak, mindent elárulnak, azt szolgálják, aki többet fizet nekik érte. (Gr. Keg­levich Gyula: Ilyen nyilatkozatot tesz munkás­testvéreiről? — Viczián István: Csak a gyűlö­let mondatja önnel, mert nem önre szavazott az illető!) Ezek nem is szavazhattak rám, mert nem én voltam ott jelölt! Remélem ezeket a jelentéseket pedig nem vonja kétségbe a képvi­selő ur, mert ha kétségbe vonja, módjában van az eredetiről meggyőződni. (Viczián István: Nem hallottam eddig semmi súlyos adatot! ezek nem atrocitások!) T. Képviselőház! Én még* egynéhány kér­déssel kivánok egészen röviden foglalkozni, fő­képen azokkal a kérdésekkel, amelyek a váro­sok és a községek autonómiáját érintik. Nem volt módomban a képviselőháznak akkori vi­tájában résztvenni, de ugy látom, hogy ez a kér­dés még mindig nincs lezárva. Ugy látom, az a törekvés, hogy az autonómia nemcsak pénz­ügyi téren, hanem egyéb téren is megfosztas­sák önrendelkezési jogától, tovább tart. Ebben a tekintetben máris jelentek meg a lapokban egyes hiradások, amelyek szerint a főváros autonómiáját is igvekszenök megreformálni. Nem tudom, hogy miképen tervezik ezt a refor­málást. Ha ezt olyan irányban tervezik, hogy a kinevezési rendszer megszűnik és ennek a he­lyébe a választott bizottsági tagok rendszere jön, ugy ezt én csak helyesléssel fogadhatom, de akkor is kérnem kell azt, hogy a választó­kerületek igazságosan osztassanak el, mert amig pl. Budapesten a Várban 641 választó választ egy képviselőt, addig az Angyalföldön épen 1258, a VII. kerület külső részein 1379. a Zuglóban 1270, a külső Józsefvárosban pedig csak 1910 választó választ egy bizottsági tagot. Hát ez olyan pluralitás, amely ellen a legha­tározottabban állást kell foglalnunk, amely még kirivóbb, amikor a Belvárost nézzük, ahol 212 választó választ egy bizottsági tagot. A nyilvánosságra jutott hirek szerint nem lehet arra számítani, hogy az autonómia ki­terjesztése ilyen mértékben történjék, hanem inkább az a gvanu, hogy az autonómiát kor­látozni kivan ják, úgyhogy annak egész műkö­dése egy véleményező testületé legyen. Nekem mármost a leghatározottabban kell ez ellen állást foglalnom és azt kell mondanom, hogy csak a választott bizottsági tagok nyújthatják az iá!Iámnak meg a közvéleménynek azt a ga­ranciát, hogy az adófizetők pénzével becsülete­sen, tisztességesen gazdálkodjanak. És ha ki­fogás tárgya volt a kormány tagjai részéről egyes városok gazdálkodása ellen, ugy erre csak azt mondhatom, azért történhetik meg ez, mert ezekben a városokban a képviselő­testületet vagy a megyei bizottsági tagokat még a háború előtt választották, nincsenek kr'zöttiik képviselve^ azok a társadalmi osztá­lyok, akiknek ellenőrzésire elsősorban szükség van. akik függetlenek, akik semmiféle más te­kintetet nem vesznek figyelembe, mint a köz érdekét és ennek figyelembevételével igyekez­nek megbízatásuknak eleget tenni. Sok mindent mondanak rólunk, egyet azon­ban sohasem fognak tudni mondani rólunk, azt, hogy a szociáldemokrata párt tagjai kö­zött találnak olyat, aki megbízatását pénz­szerzésre, panamázásra vagy egyébre hasz­nálja. Itt a Házban is volt már szó ezekről a dolgokról és akkor az igazságügyminister ur

Next

/
Thumbnails
Contents