Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-34
Az országgyűlés képviselőházának 34. ülése 1927. évi április hó 5-én, kedden, Zsitvay Tibor, Puky Endre és Huszár Károly elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések. —Az 1927/28. évi állami költségvetés általános tárgyalása. Felszólaltak: Gáspárdy Elemér, Peyer Károly. — Bud János pénzügyminister beterjeszti az Olasz Királysággal kötött egyenesadóügyi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot, továbbá az államot a Magyar Nemzeti Bankkal szemben terhelő adósságnak részbeni törlesztése tárgyában a Magyar Nemzeti Bankkal kötött egyezményről szóló pénz ügyministeri jelentést. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az indítvány- és interpellációskönyvek felolvasása. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. ______ AJcormány részéről jelen vannak : Bud János, Herrmann Miksa. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 25 perckor.) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Elnök: Az. ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Fitz Arthur jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Perlaki György jegyző ur. T. Képviselőház! Tanácskozásaink három napi szünetelése alatt országos gyász borult nemzetünkre. (A képviselők felállanak.) Épen abban az órában, amelyben utolsó ülésünket befejeztük, omlott romokba az egyetemi templomban szent hivatásiának odaadó teljesítése közben egy nagy és szent élet, aludt ki egy Istentől ihletett lángelme világító fáklyája, némult el örökre egy szózatos ajk, melynek minden igéje kitörölhetetlen hatással vésődött be milliók lelkébe s bénult el egy kéz, mely minden papírra vetett betűjével az »égi magasok« üditő harmatát hullatta az élet küzdelmeitől elcsüggedt szivekbe. Prohászka Ottokár, Székesfehérvár nagynevű püspöke bevonult a halhatatlanságba. Pázmány Péter mellett a legapostolibb lélek, melynek magyar földön szánt hivatást a Gondviselés, szállt vissza kútfejéhez, miután földi rendeltetését a szó szoros értelmében az utolsó pillanatig eszményi tökéletességgel töltötte be. A kivételes tehetség isteni adományát csak a bibliai talentomnak érezte, melyet saját erejéből és munkájával kell gyarapítania. Aszkétai visszaVonultságban szerezte meg hozzá a tudományos felkészültségnek páratlan egyetemességét, azt az életokok és életcélok mélyére ható világszemléletet, mely arra képesítette, hogy papi hivatásának: a krisztusi eszmény kultuszának a természet, a történelem, a társadalmi fejlődés minden megnyilatkozásában érvényesülő magasabb erkölcsi világrend tanúságaiból leszürődött tiszta és reális életbölcseletet bocsásson szolgálatába; hogy a vallás tanításait a mindennapi élethez közelebb hozva tegye a megpróbáltatásokból való felemelkeKÍSPVTSELAHAZT NAPLÖ. II. désnek kiapadhatatlan forrásává. Alig van életviszony, mely beszédeiben, Írásaiban ne találta volna meg ezt a bölcseleti alapon is alátámasztott útmutatást azok felé a magasabb erkölcsi eszmények felé, amelyek csúcsán a világot átölelő isteni szeretet áll a maga céltudatos rendeléseivel, a véges emberi lét határaihoz nem kötött, örök, igazságosztó jóságában és böleseségében. Ez a világot átölelő isteni szeretet hatotta át egész lényét s tette élete céljává az apostoli feladatot, hogy Önmagából minél több embertársának lelkébe sugároztassa át azt a meggyőződést, mely »az egész világfejlődésben Isten nagy gondolatát nézi«. Az élő és irott szó páratlan varázsával rendelkezett erre a misszióra s minden igéje mögött ott állott egyszersmind harmonikus tökéletességében egyéniségének és életének nemes példája, a maga igénytelen egyszerűségével a társadalmi egyenlőtlenségeket, a nyomort és szenvedést mélyen átérző szociális gondolkozásával, az élet nemes szépségeire, a kultúra tiszta magasságaira irányzott tekintetével, amelyeket embertársainak közkincseivé óhajtott tenni, de amelyeket nem tudott elképzelni örök, elévülhetetlen eszmények nélkül. ' S ezeik között az örök eszményeik között az isteni igiaziságoiSíSiág mellett s ahhoz tapadó hitével és bizodalmával ott állott, legközelebb szivéhez, hazájának lángoló szeretete is, mely a reánk mért legnagyobb megpróbáltatásban szólította az elsők közé, akik hivatásuknak érezték »fényt gyújtani a sötétségben«. A magyar gyász fájdalma, a magyar élniakarás törhetetlen ereje, a magyan újjászületés nagy vezető gondolata alig szólalhatott meg hatalmasabb erővel, mint ahogy az ő ajkain nyilatkozott meg ebben a teremben is az első ^ nemzetgyűlés újjáépítő munkájának kezdetén, s azóta számtalanszor szóban és írásiban, templomok szószékein vagy társadalmi egyesületekben!, mindenütt, ahol hitet, biztatást, felemelkedést hirdetni alkalma volt; hitet az igazság gos Gondviselésben, biztatást a nemzetfentartó eszményekhez való tántoríthatatlan ragaszkodásban, felemelkedést az erkölcsi megújhodásban. 53
