Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

384 Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. Méltóztassanak megfigyelni, mi történt a világháborúban? Azok az országok kerültek ki belőle a legtisztábban és gazdaságilag és minden vonatkozásban a legerőteljesebben, amelyek .semlegességet tanusitottaik. Ezt a semlegességet kell^ felhasználnia Magyarországnak ebben a kérdésben; akkor lesz becsülete, megbecsülése, tisztessége és akkor tényleg ebben az államhatalmi nagy problémában a maga súlypontját el fogja érni. Azt hiszem, Malasits t. képviselőtársam emiitette és én sem hagyhatom szó nélkül azt,hogy a t. kultuszminister ur Milanóban elment a Popolo d'Italia szerkesztőségébe és megkoszorúzott egy íróasztalt. Ennél az asztalnál Olaszország diktátora, Mussolini irta azokat a háborús uszító cikkeket, amelyek belekergették Olaszországot ellenünk a háborúba.. Nagyon jól tudom, hogy Olaszország nem minket gyűlölt, hanem Ausztriát. Ebben a háborúban azonban a magyar fiuk .ezrével és százezrével véreztek el a doberdói fensikon. Odamenni és megkoszorúzni azt az íróasztalt, amelyről kikerültek a gyilkoló eszmék, ez nem tapintatos, nem okos és nem olyan diplomata emberhez illő, mint amilyen Klebelsberg Kunó gróf. (Simon András: Önök a megértés barátai! — Jánossy Gábor: Hagyjátok beszélni, kevés már az ideje!) Igazán csak nagyon röviden szólhatok az egyes kérdésekhez, Emliteni akarok még egy felötlő jelenséget, s azután két konkrét határozati javaslatot óhajtok benyújtani. Beszéltem arról, hogy^ micsoda disszonancia és Őszintétlenség: nyilvánul meg ama kormánypárti szabadelvű politikusok részéről, akik ezeket a reakciós jelenségeket tapasztalva, amelyek a kormányzati politikában mutatkoznak, nyugodtan keresztény és keresztyén egységespártiaknak minősitik magukat. Volt ennek az országgyűlési választásnak egy kérdése, amely főként a budapesti választások alatt nagyon érdekelte a közvéleményt. Erről most nagyon ritkán beszélnek és ba talán ezt szóvá teszem, azt fogják mondani, hogy aha, megint ezzel a kérdéssel jön elő. Higyjék el t. képviselőtársaim, hogy boldog volnék, ha nem kellene ezzel előjönni. Ez a kérdés pedig a ^numerus clausus kérdése. Erről a budapesti választások előtt itt ugy beszéltek, mintha csak pár hét kérdése volna és akkor el lesz törölve. Ugy akarták a patentirozott szabadelvű politikusok megnyergelni a maguk számára Budapest város közönségét, hogy beígérték a városnak, hogy jó fiuk vagyunk, a kormány kedves gyermekei s a kormány a mi kedvünkért el fogja törölni a numerus clausust. Várták is feszült reménykedéssel a Hungária szállóbeli vacsorát, amelyen majd megjelenik Bethlen is, hogy ott nyilatkozzék a numerus clausus eltörléséről. Mi történt? A ministerelnök ur becsületes volt, azt mondta, hogy nem fogja eltörölni a numerus clausust. Kendben van. A liberális politikusok azonban továbbra is benmaradtak az egységespártban, ők nem áldozták fel önmagukat a szegény zsidó diákok kedvéért, akik ott kinn szenvednek a külföldön. A biblia szerint Ábrahám feldáldozta Izsákot. Ök is ilyen Ábrahámok, nem önmagukat áldozzák fel, hanem feláldozzák magát az ügyet, a szegény zsidó diákok ügyét, akik ott szenvednek a külföldön és akik közül tiz magyar diákról azt állapították meg Olaszországban, — amikor a t. kultuszminister ur az egyetemet meglátogatta — hogy a legjobb diákok az egyetemen. (Esztergályos János: Minden Izsákot feláldoznak! — Gál Jenő: A pestmegyei Izsákot nem áldozzák fel! — (Derültség a baloldalon.) Vagy talán ugy gondolkoznak a tisztelt liberálisok, hogy a szenvedő diákok mártíromsága felemelő nagyszerű valami; ugy gondolkoznak, mint a bizánci szekta, Apostata Juliaiius idején, amely azt hirdette, hogy Júdást kell követni és imádni, mert azzal, hogy elárulta iKrisztusty alkalmat adott Krisztusnak! arra, hogy a világ megváltója legyen? Talán ezért tűrik nyugodtan, hogy maradjon meg továbbra is a numerus clausus, hogy ezáltal ezek a zsidógyerekek nemes martiromsáigot szenvedjenek? Ezt a politikai kétszínűséget lelkem mélyéből m

egvetem. Méltóztassanak ezekben a kérdésekben 08

zintén, becsületesen állást foglalni, aki pedig ennek a szégyenfoltnak — amely itt ég a magyar nemzeti kultúra becsületén — fenmaradását óhajtja, távozzék a kormány berkeiből, amíg ez a numerus clausust fentartani kívánja. Itt van a nosztrifikálás kérdése is, amelyben a kormány egyáltalában nem intézkedik. Négy egyetem hatáskörébe van utalva a kérdés és ugy intézik el, ahogy nekik legjobban tetszik. Ezt a kérdést is illenék rendezni, Beszélnem kell most már egészen rapszodikusan és rendszer nélkül arról, amibe belekapcsoltam előbb felszólalásomat, hogy t. i. a hadikölcsönök valorizációjának sürgős napirendre hozatala mennyire a nemzet életébe vágó kérdés. Mégsem lehet az, t. pénzügyminister ur, hogy ilyen kérdésben, amely a legnagyobb magyar államférfiak, politikusok, szociológusok és nemzetgazdászok megítélése szerint az állam becsületének, hitelének és presztizsének kérdése, ugy eljárni, azt ugy intézni el, hogy mivel az államháztartás egyensúlya ennek a kérdésnek megoldását nem birja el, tehát ne beszéljünk róla; azok a szerencsétlen hadikölcsöntulajdonosok beszélnek róla, akik vagyonukból teljesen kifosztva most elpusztuló exisztenciák lettek. Méltóztatnak emlékezni rá, hogy a háború alatt micsoda reklámmal, kereskedelmi üzletes szellemmel hajszolták a magyar társadalmat arra, hogy hadikölcsönökbe fektesse kis pénzét. A lövészárokból a katonákat csak ugy engedték haza ha hadikölcsönt jöttek jegyezni. Általában a hadiözvegyeknek és hadiárvák ak a pénze benne fekszik a hadikölcsönkötvényekben. Itt az ideje, hogy e téren is csináljunk valamit, természetesen az államháztartás egyensúlyának figyelembe vételével, de komolyan fogjunk ehhez a kérdéshez, mert nem lehet azt egyszerűen elodázni és azt mondani, amit a ministerelnök ur mondott, hogy erről a kérdésről pedig nem lehet beszélni. Kötelességünk mindent megtenni a szegény, szenvedő magyar társadalom felsegitése érdekében. Épen ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani (olvassa): »Utasitsa a képviselőház a pénzügyi kormányt, hogy a hadikölcsönkötvények valorizálására vonatkozólag az államháztartás egyensúlyának figyelembevételével sürgős törvényjavaslatot terjesszen a törvényhozás elé.« (Helyeslés a baloldalon. — Gál Jenő : Legalább adót lehessen fizetni a hadi kölcsönnel. Ennyit csak meg lehetne tenni !) Legyen szabad röviden még egy kulturális vonatkozású ügyről beszélnem Á magyar középiskolai tanárság helyzetét teszem szóvá, akik manapság a ley mostohább elbánásban részesülnek. A t. kultuszminister ur állandóan ígéretekkel áltatja a tanárságot és elfelejti, ho^y a középiskolai tanárok szerepe milypn fontos a magyar kultúrában. Mindnyájan, akik valamiféle szellemi nivót elértünk és közpályára kerültünk, ott a